Folkrádió

Táncházak napja Nagyberegen

A népzenéről, néptáncról szólt a nap a Nagyberegi tájházban május 4-én. Kárpátalján második alkalommal rendezték meg a Táncházak napját a Hagyományok Háza össznemzeti programjához kapcsolódva. A program a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja szervezésében és a Pro Cultura Subkarpathica társszervezésében valósult meg.

A házigazda Sodró együttes vezetője, Váradi Enikő ismertette a program részleteit, majd Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetője köszöntötte a vendéket. A Pro Cultura Subcarpathica és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nevében Orosz Ildikó üdvözölte a népzenészeket és néptáncosokat.

A nagyberegi tájház, mint élő tájház hozzájárul ahhoz, hogy az ide belépő ifjúság ne feledje mit örökölt, mert nekünk itt van jussunk, borban és búzában – idézte Füzesi Magda szavait Orosz Ildikó.

A rendezvényt a Magyarpéterfalvi Hanga Néptáncegyüttes nyitotta meg. Fellépésük után népi ének tanítás, örömzenélés, táncház következett. Közben finom bográcsost fogyaszthattak a vendégek.

A Táncház Napját a megálmodói azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság megmutathassa az UNESCO által is elismert táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. Ennek nyomán, hét évvel ezelőtt – az első táncház 40 éves évfordulóján– a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május hatodikához legközelebb eső szombatra.

Csurman-Puskás Anikó

Kárpátalja.ma, 2019. május 6.