Folkrádió

Félszáz éve indult hódító útjára a Röpülj, páva!

Ötven évvel ezelőtt egy másik népzenei tehetségkutató, a Nyílik a rózsa nyomán indult országos hódító útjára a Röpülj, páva!, melyben az ország legjobb népdalénekesét keresték.

Javában tombolt a beatkorszak, népszerűségi csúcsokat döntött a Táncdalfesztivál. Sokan szkeptikusak voltak, amikor Pécsi Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió akkori elnökhelyettese kitalálta, hogy közvetítsenek népdaléneklési versenyt.

Szerencsére nem lett igazuk. A Röpülj, páva! adásai alkalmanként ötmillió nézőt ültettek a képernyők elé, tehát szó szerint a fél ország ezt a műsort nézte, emellett soha nem látott nézői aktivitást váltott ki.

A zsűri mellett a közönség is szavazhatott, igaz nem telefonon, hanem nyílt levelezőlapon. Előfordult, hogy egyes falvakban elfogyott a levelezőlap vagy a bélyeg, annyian szerették volna leadni voksukat kedvenc énekesükre.

A műsorvezető, Vass Lajos pedig a közönséget is képes volt megénekeltetni, de daloltak a nézők otthon, a tévé előtt is.

A döntősök egész életét, pályáját befolyásolta a Röpülj, páva! adásában való szereplés, országosan ismertek lettek, többek között Budai Ilona, Faragó Laura, Sebő Ferenc és Halmos Béla, Dévai Nagy Kamilla, később Szvorák Katalin és a sor még hosszasan sorolható. A neveket a népi kultúra kedvelői körében senkinek nem kell magyarázni, hogy kik ők vagy mit tettek a magyar népzene népszerűsítéséért. A népművészet ifjú mestereinek sora került ki „a Páva” köréből.

A műsorra négyezren jelentkeztek, a döntő után pedig országosan 600 népdalkör alakult, hogy tovább éltesse a szellemiséget, amelyet a Röpülj, páva! föllobbantott. Néhány éven belül berobbant – főleg a városi fiatalságnak köszönhetően – az azóta UNESCO szellemi világörökséggé lett magyar táncházmódszer. A fiatalok körében máig hatóan tömegbázisa lett a népzenének és a néptáncnak.

A hetvenes évek elején hirdették meg a Nemzetközi Arany Páva Dalversenyt, majd a Fölszállott a páva elődje, a Röpülj, páva! visszatért, akkor még az M1-en. Emblematikus műsorvezetője az Antal Imre–Kudlik Júlia páros lett. A 2012-ben újraindult tehetségkutatót kezdetben Herczku Ágnes és Novák Péter, később Morvai Noémi és Novák Péter vezette.

A Duna Televízió a régi koncepciót megújítva indította hódító útjára a Fölszállott a páva tehetségkutatót, melyben már nem csak énekesek mutathatják meg tudásukat: zenekarok, ének- és táncegyüttesek, táncos és énekes szólisták egyaránt jelentkezhetnek.

S ha a fél országot nem is, de műsorról műsorra ismét tömegeket sikerül a képernyők elé ültetni, bizonyítva ezzel, hogy a magyar népi kultúra a kodályi eszme szerint él és virágzik.

Szombaton az M3 műsorában a Röpülj páva 1969-es balmazújvárosi válogatóját idézik fel.

hirado.hu, 2019. május 13.