Folkrádió

Hatvanöt éves lett a Bodrog Néptáncegyüttes

Fellépésekkel, koszorúzással, ünnepi vacsorával, valamint zenés-táncos mulatsággal ünnepelte fennállásának 65. évfordulóját a sárospataki Bodrog Néptáncegyüttes.

A csoportot 1954-ben alapította Sipos György, az akkori tanítóképző intézet testnevelő tanára. A ma már az Eszterházy Károly Egyetemhez tartozó Comenius Campus falán öt éve elhelyezett Sipos György-emléktábla megkoszorúzásával vette kezdetét a jubileumi programsorozat. Az emléktáblánál az alapító tanítványaként az együttes egykori művészeti vezetője, dr. Muha Miklós mondott beszédet, majd Darmos István jelenlegi vezető idézte fel saját emlékeit, végül az ugyancsak egykori együttes vezető Sajószegi Lászlóval kiegészülve koszorúztak az emlékezők.

A délutáni gyermekprogramok során a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola táncosai léptek fel. Darmos István tudósítónknak elmondta, ma az együttes egy kiemelkedő pályán van, ugyanis A Művelődés Háza és Könyvtára biztosította körülmények, valamint a helyi táncoktatásból eredő utánpótlásbázis stabil kereteket ad a működéshez. Hozzátette: az elmúlt időszakban évente 50–60 fellépése volt az együttesnek, ami a népszerűségüket is igazolja. Az együttesvezető kiemelte, hogy a színpadon táncoló gyerekek jelentős részét olyan szülők és nagyszülők nézték a közönség soraiból, akik maguk is táncoltak egykor a Bodrogban. Csatlósné Komáromi Katalin, A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója kiemelte: a táncegyüttes is hozzájárul ahhoz, hogy intézményüket számon tartják az ország kulturális helyszínei között, ugyanis a népművészeti területek gondozását, a régi hagyományok átörökítését, valamint új értékek teremtését kiemelt feladatuknak tartják.

Egyiptomi szilveszter

Az egykori művészeti vezetők közül Sajószegi László kérdésünkre elmondta: egy nagyon nehéz időszakban vezette az együttest, ugyanis az addigi támogató, az ÁFÉSZ kiszállt mögülük, de A Művelődés Háza és Könyvtára még nem tudta felvállalni a segítésüket. Mint mondta, arra büszke leginkább, hogy a nehézségek ellenére együtt maradt a csapat.

Őt követte dr. Muha Miklós, aki a telt ház előtt előadott minősítő műsoraikat idézte fel szívesen, az USA-ban együtt eltöltött heteket, valamint az Egyiptomban ünnepelt szilvesztert. Hozzátette: meg sem lehet becsülni azok számát, akikben az évek során a Bodrog Néptáncegyüttes elültette a néphagyományok iráni elkötelezettséget. Kiemelte: az együttes hagyományain oktató művészeti iskolákban most is több mint ezer gyerek sajátítja el a néptánc alapjait, koreográfiáit.

Aros János polgármester arról beszélt: sok városvezető álma, hogy olyan közösség működjön a településén, mint Sárospatakon a Bodrog. Hangsúlyozta: a város rendezvényeinek mindig fontos fellépői a néptáncos fiatalok. Az eseményen az alapító tagok közül részt vett Tamás Erzsébet és Tamás Irén.

Az ünnepi alkalmon koncertet adott a ma már ünnepelt népdalénekesnő, az egykori „bodrogos” Herczku Ágnes is. Ezt követően nagyszülők, szülők és gyerekek együtt énekeltek és táncoltak.

Bódisz Attila

Borsod Online, 2019. június 5.