Folkrádió

Amit otthonról hoztunk
Egyre több embert sikerül megmozgatnia az élő népzenének

A Szalonna és Bandája méltán nevezhető a Kárpát-medence egyik legkiemelkedőbb népzenei együttesének. A világ számos színpadán megfordultak, még az angol királyi családnak is játszottak. A vajdasági közönség legutóbb a palicsi Folk Music Festen találkozhatott velük. Pál István „Szalonna” a művészeti vezetője a Magyar Állami Népi Együttes Aranyba táncolva produkciójának, amelyet szombaton este láthatnak a Horgosra látogatók.

Pál István Magyarország Érdemes Művésze díjas és Liszt Ferenc-díjas népzenésszel, a Magyar Állami Népi Együttes Művészeti vezetőjével beszélgettünk:

– A palicsi koncerten játszott dalok közül több az előző esztendőből maradt ránk. A Magyar Állami Operaház felkérésére készítettünk egy műsort, amely Kodály Zoltán Székelyfonójának népzenei alapját mutatja be. Egy-két kárpátaljai muzsikával is készültünk. Minden koncertünknek lényeges eleme ez, hiszen a testvéremmel, Pál Eszter énekesnővel kárpátaljaiak vagyunk. Az ember szívesen népszerűsíti a hazájának a muzsikáját. A teljes Kárpát-medencében zenélünk, és a mondanivalónk mindig az, hogy otthonról is hoztunk valamit, és azt szeretnénk továbbadni. Ez nem feltétlenül bizonyos dallamok sorozata, hanem az az élmény, az a tiszta forrás, amelyet a szüleinktől és a nagyszüleinktől kaptunk.

Legtöbbször igyekeznek a kárpátaljai népzenei kincsből válogatni. Ung és Bereg vármegye, valamint Ugocsa és Máramaros népdalait csempészik be egy-egy fellépésük alkalmával.

– Mindig úgy válogatjuk össze ezeket a dalokat, hogy a kárpátaljai muzsika ne egy drótkerítéssel elszigetelt egység legyen. Például Szatmár vármegyéből egyetlen falu van nálunk, nagyobb része Romániában, a Partium oda eső részén található, a többi pedig a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét teszi ki. Mi mindig azzal a tudattal muzsikálunk, hogy régebben az itt található falvak lakói találkoztak. Szebb időkben át is tudtak menni egymáshoz. Játszunk szatmári, máramarosi dalokat, és mindig ki szoktam emelni, hogy ezek egybetartoznak.

Többször járt Vajdaságban, és nagyon sok emlék köti ide. Legutóbb egy népzenei gyűjtésen vett részt Szabadkán.

– Igyekeztünk egész Vajdaságból összehívni azokat az embereket, akik beleszülettek a népi kultúrába, és nem művészeti iskolákban ismerkedtek meg vele. Nemrégiben volt egy bemutatónk a Művészetek Palotájában Ezerarcú Délvidék címmel. Bemutattuk a magyarok, a szerbek, a horvátok és a svábok kultúráját abból az időből, amikor ezek a népek egymás mellett éltek, és tisztelték egymás kultúráját. A Fokos zenekar és Csizmadia Anna is fellépett velünk. Amikor Anna elénekelte a keservest, megállt az idő. Gyermekkoromban többször részt vettem Magyarországon a Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozóján. Itt ismerkedtem meg a Juhász testvérekkel.

Melyik fellépésére a legbüszkébb?

– Igazából nem egy-egy fellépésre vagyok büszke, hanem arra, hogy egyre több embert sikerül megnyernie az élő népzenének. Aki ennek a valódi, őszinte formájával találkozik, megszereti. Nem kell mindenkinek néptáncosnak vagy népzenésznek lennie, hanem egy-egy koncert által is megismerheti azt, hogy milyen gyönyörű kultúránk van. Ha egy külföldi ember hallja ezt a zenét, akkor látja, hogy a Kárpát-medencében mennyire ápoljuk a kultúránkat. Szerintem ez a legfontosabb.

SzaB

Magyar Szó, 2019. június 1.