Folkrádió

Eredményt hirdettek Füleken, a X.Országos Gyermek-néptáncfesztiválon

Péntek délután, 300 fiatal táncos érkezett a füleki Városi Művelődési Központba, ahol egész hétvégén zajlottak a versenyporogramok és különböző kísérőrendezvények. Az Országos Gyermek-szólótáncverseny és a Gyermekegyüttesek Országos Seregszemléjének eredményeit a vasárnap délutáni szabadtéri Gála keretében hirdették ki.

Eredményt hirdettek Füleken, a X.Országos Gyermek-néptáncfesztiválon
Nagy Csali Gyermek Néptáncegyüttes (Fotók: Somogyi Tibor)
Az Országos Gyermek Néptáncfesztivál az elmúlt 20 évben a szlovákiai magyar gyermek-néptáncmozgalom egyetlen rendszeres szakmai rendezvénye. Főszervezője 2016 óta a Kultúralap. A civil szervezet széles körűen foglalkozik a néptánccal a közművelődés területén, 3 korosztály számára szervez évente országos rendezvényeket. A gyermekfesztiválon kívül a felnőtt együttesek Országos Néptáncfesztiválját és az idősebb korosztályra fókuszáló Példafolyamat sorozatot, mely jelenleg több mint 20 helységben zajlik Szlovákia-szerte.

A táncos szólisták versenyének országos döntőjét június 7-én, 2 korcsoportban rendezték meg, idén 26 táncos-szólista versenyző részvételével. Az előadásokat 3 tagú szakmai zsűri bírálta el, Furik Rita – koreográfus, jelmeztervező, Busai Norbert – néptáncpedagógus és Hégli Dusan – koreográfus, rendező személyében.



Sendergő Gyermeknéptánccsoport
Az Országos Gyermek Szólótáncverseny eredményei:

1. kategória (6–12 évesek)
KIEMELT ARANY SÁV: Kristóf Áron

ARANY SÁV: Korintus Beáta, Mészáros Emma Viktória

EZÜST SÁV: Koľvek Alica, Koľvek Dávid, Kürti Zsófia, Kürti Csaba

BRONZ SÁV: Šiška Zea, Ábrahám Tomáš

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJÁBAN RÉSZESÜLT: Farkas Gábor


2. kategória (13–16 évesek)
KIEMELT ARANY SÁV: Lukács Léda Erika, Lelkes Áron, Klukon Adél, Berki Dániel, Szőllősy Emma, Viczencz Máté

ARANY SÁV: Gyén Noémi, Červenka Robert, Janštová Sofia, Bukta Attila, Csenkey Botond, Molnár Nicolas, Kelemen Veronika, Kristóf Áron

EZÜST SÁV: Radványi István, Dendis Izabella, Veres Saskia, Jáně Viktória, Zsoldos Viktória, Madi Mária, Kopsa Zoltán

BRONZ SÁV: Bóna Sára, Balla Kevin, Botló Csenge, Kovács Viktória, Záhorsky Orsolya, Jusztin Lehel, Kovács Hana

Kis Csallóközi
Az idei seregszemle június 8-án zajló döntöjébe a 8 gyermek-néptáncegyüttes jutott tovább az elődöntőkből. Az országos füleki döntőt 4 tagú szakmai zsűri bírálta el, melynek tagjai Furik Rita – koreográfus, jelmeztervező, Csoóri Sándor – népzenész, Richtárcsik Mihály –koreográfus, néptáncpedagógus, Hégli Dusan - koreográfus, rendező voltak.


Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes
A Gyermekegyüttesek Országos Seregeszemléjének eredményei:

ARANY SÁVOS EGYÜTTESEK

Nagy Csali Gyermek Néptáncegyüttes – a “Ládafia” c. koreográfia színpadi megformálásáért
Sendergő Gyermeknéptánccsoport – az ipolysági táncok színpadi megformálásáért
Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes – a gömöri táncok hiteles bemutatásáért
Kis Csallóközi – a mezőkölpényi táncok hiteles bemutatásáért


EZÜST SÁVOS EGYÜTTESEK:

Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes
Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes
Kis Ilosvai



BRONZ SÁVOS EGYÜTTESEK

Boglárka Gyermek Néptáncegyüttes

KÜLÖNDÍJAK

Zenei különdíjat kapott: Zsoldos Viktória, a Csali Zenekar és a Pósfa Zenekar
A Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület különdíját kapta.
A Nádas Ifjúsági Néptáncegyütes különdíjban részesült a hiteles előadásmódért.

Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes
A versenyprogramokon kívül a fesztiválon résztvevő közel 300 fiatal táncos a kísérőrendezvények gazdag palettájából válogathatott. Vendégként szerepelt a Paramisi Társulat, a Kuttyomfitty Társulat, a Garabolyos Gólyalábasok és a Kolompos Zenekar, valamint 3 napon
keresztül zajlottak a A Motolla Baráti Kör kézműves foglalkozásai és az Ifjú Szivek Táncszínház táncoktatásai is.

A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg. További partnerei és támogatói az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, az Ifjú Szivek Táncszínház, a Füleki Városi Művelődési Központ, a Táncház Egyesület, a Táncfórum - Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete, a Rakonca Néptáncegyüttes és Fülek város. Az Országos Gyermek Néptáncfesztiválra legközelebb 2020 júniusában kerül sor.

Paraméter, 2019. június 10.