Folkrádió

Népszerű volt a kibővült Tulipános Láda Néptánc- és Alkotótábor

Bővülő programmal, ám az eredeti célok mentén szervezték meg július első hetében a Tulipános Láda Néptánc- és Alkotótábort Ipolyszakálloson. Az ipolysági FolkHont Polgári Társulás által szervezet tábornak mintegy százharminc fiatal néptáncos és népzenész volt a lakója.

„Hatodik alkalommal szerveztük meg a tábort, több újítást is bevezettünk. Ennek köszönhetően a gyermekek mellett az ifiket is várta az ötnapos tábor” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Konkoly László, az ipolysági Sendergő Gyermeknéptánccsoport vezetője, a tábor főszervezője.

Mint hozzátette, a hagyományos alkotótáborhoz egy tánctábor is kapcsolódik. A tábor ideje alatt három korosztályban, öt csoportban folyt a foglalkozás.

A foglalkozások részét képezte a a néptánc mellett a népzenei oktatás, drámajátékok, valamint kézműves foglalkozások is.
A népzenei oktatást a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia berkein belül oktató Alt István vezette. A néptáncoktatás három csoportban zajlott. Brácsán, hegedűn és bőgőn játszottak a szakember irányításával.

Mint Konkoly László elmondta, a legkisebbeknek bukovinai székely táncokat oktattak. A középső korosztály a bukovinai mellett gömöri tánclépéseket is elsajátított. Az ifiknek gömöri és Küküllő menti táncokat oktattak.

A táborban három táncoktató párostól sajátították el a lépéseket. Molnár András és Vámos Viktória gömöri táncokat tanítottak. Linczenbold Maximilien és Varga Friderika Magyarországról érkezett, további páros volt Konkoly László, valamint Baráth Kitti.


A drámafoglalkozást Szabó Csilla vezette. A foglalkozás céljai között szerepelt a csapatépítő feladatok és drámajátékok elsajátítása.

Mindezek mellett kézműves foglalkozások is színesítették a táborlakók életét. Rádi-Gódor Mária és Rádi Péter kézműves foglalkozásokat szerveztek.

A néptáncoktatást végigkísérte a Varsányi Ildikóból, Szabó Mátyásból és Récsei Noémiból álló formáció. Estenként táncházban szórakozhattak az érdeklődők.

Nemzetközi részvétel

A Tulipános Láda Néptánc- és Alkotótábor elsősorban a különféle néptánccsoportokban táncoló gyermekek részére szervezi meg táborait. Az előző években elsősorban felvidéki magyar néptánccsoportok tagjai jelentek meg, idén azonban már nemzetközivé vált a tábor.

„Az előző évekhez képest bővült a táborlakók létszáma, ez részben a Hagyományok Háza által támogatott EFOP pályázati rendszerének köszönhető”
– magyarázta a főszervező. Az uniós pályázat anyaországi néptánccsoportok táboroztatását támogatja. Ennek köszönhetően Szegedről és Szennáról érkezett ificsoport Ipolyszakállosra.


A Felvidékről az ipolysági Sendergő Gyermek Néptánccsoport mellett többek között a szenci Möggyes Néptánccsoport, a somorjai Kis Csali Néptáncegyüttes, valamint Vágkirályfáról is érkezett csoport.

A tábor a FolkHont Polgári Társulás szervezésében, a Sendergő Néptáncegyüttes közreműködésével és a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Pásztor Péter

Felvidék Ma - felvidéki hírportál, 2019. július 8.