Folkrádió

Sepsiszentgyörgyre gyűlnek hétvégén az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek

Villámcsődület előzi meg péntek délután 16 órától Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Néptánc Antológia gálaműsorát, amely az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek versenyének csúcspontja lesz. Az együttesek Négyfaluban, Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken és Kászonaltízben is bemutatkoznak.

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület 2007 óta minden évben, pályázat alapján válogatja ki a rendezvényen fellépő együtteseket. Az egyesület célja az erdélyi néptáncegyüttesek közösségének építése, fejlődésre való ösztönzése, a bemutatott koreográfiák értékelése, valamint a szakmai segítségnyújtás. A résztvevők idén tavasszal jelentkeztek koreográfiáikkal a megmérettetésre, amelyek közül egy szakmai zsűri választotta ki azokat az együtteseket, akik meghívást kaptak az idei gálaműsorra. A tavalyi antológiához hasonlóan, idén is két kategóriába sorolhatók a fellépők, a közönség egyaránt láthat felnőtt és gyermek együtteseket.

A szeptember 7-én, szombaton, 18 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban sorra kerülő XIII. Erdélyi Néptánc Antológia gálaműsorán a gyermek néptánccsoportok közül a szovátai Sirülők Néptánccsoport, a nyárádszeredai Apró Bekecs Néptáncegyüttes, a temesvári Eszterlánc Néptánccsoport, valamint a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők Néptáncegyüttes lép fel.

A felnőtt kategóriában nevezettek közül színpadon láthatjuk a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttest, a kászonaltízi Sirülő Néptánccsoportot, a kézdiszentléleki Perkő, a székelyudvarhelyi Serittő, a kolozsvári Ördögtérgye, valamint a zilahi Terbete Néptáncegyütteseket. A gálaest záróakkordjaként 21:30-tól a Tamási Áron Színház előcsarnokában táncházba hívják az érdeklődőket, amelynek házigazdája Kisgyörgy Máté lesz, zenél a Tokos Zenekar és a Folker Együttes. Az eseményre a belépés díjtalan.


Kovács Zsolt

Maszol, 2019. szeptember 4.