Folkrádió

XIII. Erdélyi Néptánc-antológia

Sepsiszentgyörgy volt a házigazdája a műkedvelő néptánccsoportok, Erdélyi Néptánc–antológia néven elhíresült, immár 23. alkalommal megtartott 3 napos fórumának. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) szervezésében és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, valamint a Kónya Ádám Művelődési Ház együttműködésével megtartott rendezvény gálaestjére szombaton került sor a Tamási Áron Színházban.

Amint azt a termet zsúfolásig megtöltő közönséget köszöntő Deák Gyula Levente RMNE-elnöktől megtudhattuk, az évi gyakorisággal megismétlődő találkozó elsődleges célja, az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek fejlődésének a támogatása, szakmai szintjének a feltérképezése, alakulásának a követése és az útmutatás. Ugyanakkor a néptáncot kedvelők és gyakorlók közösségének az építése, erősítése, és mindezek elősegítéseként, az együtt végzett tevékenységek lehetőségének a megteremtése, valamint hosszú távon való elősegítése. És nem utolsó sorban, a fellépéssel járó nyilvánosság biztosítása, hiszen a táncosok azért tömörültek együttesekbe, illetve járnak próbákra, hogy közönség előtt is megmutatkozhassanak. A felsoroltak haszonélvezői elsősorban a magyar hagyományőrző gyerekek és az ifjúság, a megvalósításuk érdekében pedig tavasszal pályázatot írnak ki, amelyre a magukat megmérettetni óhajtó műkedvelő tánccsoportok jelentkezhetnek. Ezek a találkozók ugyanis, ha nem is versenyszerűen, de erre is alkalmat biztosítanak, a teljesítményüket kiértékelő szakmai testület által.

Ebben az esztendőben tizenhat együttes jelentkezett Erdély különböző szegleteiből a pályázati felhívásra, amelyek közül kilencet választottak ki az erre felkért szakemberek, a gálaesten történő fellépésre. A házigazda jogán hozzájuk társult még Sepsiszentgyörgy két néptánccsoportja is. A rendezvény támogatásának oroszlánrészét a budapesti Hagyományok Háza és annak erdélyi hálózata, valamint a bukaresti Balassi Intézet vállalta magára.

Szemet gyönyörködtető, reménykeltő és hitfakasztó volt a sepsiszentgyörgyi Százlábú és Kincskeresők, a szovátai Sirülők, a kézdiszentléleki Perkő, a székelyudvarhelyi Serittő, a kolozsvári Szarkaláb és Ördögtérgye, a nyárádszeredai Apró Bekecs, a zilahi Terbete néptáncegyüttes, valamint a kászonaltízi Sirülő és a temesvári Eszterlánc néptánccsoport szereplése. Gyönyörködtette a szemet az erdélyi magyar folklór gazdagságát tükröző népi öltözetek és táncfigurák színes változatossága. A színpadon őseink táncát nagy átéléssel és odaadással ropó gyermekek, serdülőkorúak és ifjak látványa ugyanakkor a közönség lelkében felkeltette a megmaradás reményét, és szárba szökkentette a magyar jövőbe vetett hitet.

A tartalmas kikapcsolódáshoz szükséges jó hangulat megteremtéséhez, valamint átütő sikerhez nagyban hozzájárultak a fellépő táncegyüttesek bemondó Kossuth-díjas Berecz András, budapesti énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész humorral telítetett rögtönzései, valamint a zenei kíséretet biztosító Tokos zenekar virtuóz játéka is.

Bedő Zoltán

Székely Hírmondó, 2019. szeptember 10.