Folkrádió

FolkAréna

A zenész, énekes, táncos hagyományőrző mesterek – oly életidegen elnevezéssel: adatközlők – sorra költöznek az égi táncházakba... Olyan mesterekkel beszélgetünk a táncházmozgalom szárba szökkenésének időszakáról, akik első kézből szívták magukba e mesterek közelségében annak a paraszti környezetnek azt a világát, amelyben táncaink, dalaink születtek.
Az általuk közvetített történetek, élmények, tapasztalatok mindnyájunk számára útmutatással, szellemi táplálékul szolgálhatnak. Minden második alkalmat egy-egy olyan témának szentelünk, amelyről a mozgalom meghívott közösségvezetői, szakmai irányadói egymástól többé vagy kevésbé eltérő nézőpontot képviselnek.
A felvetett gondolatok segíthetnek abban, hogy aki akar, tudatosabban formáljon véleményt egy-egy kérdésben. Ezek az alkalmak a FolkAréna alcímet viselik, a beszélgetésekbe reményeink szerint a közönség is aktívan bekapcsolódik.
A FolkEmbassy klubesteket minden hónap utolsó keddjén tartjuk a táncoktatás követően a Fonóban 20.30-tól. Táncházzal kezdünk, majd következik a beszélgetés. Ezt közös éneklés követi Kubinyi Júliával, majd pedig folytatódik a táncház. A házigazda, illetve a beszélgetések moderátora: Rosonczy-Kovács Mihály, a FolkEmbassy Junior Prima díjas zenekarvezető prímása. Mindenkit várunk szeretettel!

Vendégek, témák:
-október: ifj. Csoóri Sándor
-november: FolkAréna sorozat – Farmernadrág, lakkcipő – Népzenéről¬, táncházzenéről, színpadi népzenéről, cigányzenéről: Halmos Attila és Király Miklós
-december (17-e! – nem utolsó kedd): Bognár Szilvia
-január: FolkAréna sorozat – A táncházmozgalom és néptánc a színpadon; Kovács Norbert „Címbi” és Moussa Ahmed
-február: Éri Péter
-március: FolkAréna sorozat – Élet a népi kultúrával, élet a népi kultúráért, élet a népi kultúrából – öt éve indult a Halmos Béla program, két éve a Csoóri Sándor Program – eredmények és víziók; a táncházmozgalom legfontosabb intézményeinek képviselői
-április: Berecz András
-május: FolkAréna sorozat – Erdélyi Táncházmozgalom; Bethlendi András és Könczei Csongor

A FolkEmbassy tagjai, állandó vendégei:
Kubinyi Júlia – ének
Rosonczy-Kovács Mihály – hegedű
Bede Péter – szaxofon
Könczei Bálint – brácsák
Jobbágy Bence – cimbalom
Lakatos Dávid – bőgő

Facebook, 2019. október 19.