Folkrádió

Udvarhelyi és körtvélyfáji továbbjutók a Fölszállott a páva gyerekévadában

A Fölszállott a Páva új gyerekévada pénteken este indult, a Duna Televízió népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának első adásából huszonnégy produkció jutott tovább, többek közt a székelyudvarhelyi Nyitnikék és a körtvélyfáji Szász Csanád László is, akikkel majd az élő adásban fogunk legközelebb találkozni.

A Fölszállott a páva idei évada ismét a gyerekeknek biztosít lehetőséget, a népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor hetedik évadába több mint ezren jelentkeztek, mind 6 és 14 év közöttiek. Az évad első két adásában a válogatók legjobb pillanatai kerülnek a Duna Televízió nézői elé, ebből a két felvezetőből derül ki, hogy kikkel találkozhat majd a közönség a november 8-án induló élő adásokban. A gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

A péntek esti első válogatóban az énekes szólisták és énekegyüttesek, valamint a hangszeres szólisták és zenekarok legjobb produkcióit láthattuk, s ki is derült, hogy melyik tizenkét-tizenkét produkció jutott tovább az élő műsorba. A továbbjutók közt találjuk a Maros megyei Körtvélyfája kis énekes tehetségét, Szász Csanád Lászlót is. • Fotó: Fölszállott a páva A kilenc éves kisfiú magyarói népdalokat énekelt a műsorban, azzal érdemelte ki a továbbjutást. Csanádról kiderült, családjától sem áll messze a népdal és az éneklés, édesapja még pocaklakó korában is énekelt fiának, így nem csoda, hogy a most kilenc éves fiú első perctől kezdve a népdalok, a népzene és a néptánc szerelmese.

Fölszállott a páva Amikor énekelek, azt érzem, hogy szabad vagyok és repülök – mondta a műsorban a kisfiú. H

Székelyudvarhelyi csapatnak is drukkolhatunk majd az élő műsorban, mégpedig három éneklő leányzónak. Csiki Zsófia, Deák Boglárka és Tifán Anna óvodás koruk óta énekelnek. Két évvel ezelőtt, a tanárnőjük fejéből pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha összeállnának – így alakult meg a Nyitnikék, és jött létre egy szoros barátság. Amikor nem próbálnak, akkor is szívesen töltenek együtt időt. Játszanak, beszélgetnek, nevetgélnek, és nem titok, olykor előfordul, hogy még civakodnak is. • Fotó: Tifán Csaba Az a legfőbb vágyunk, hogy megnyerjük az idei Fölszállott a pávát – hangzott el a műsorban az udvarhelyi lányoktól, akik udvarhelyszéki népdalokkal jelentkeztek.

Fölszállott a páva A hangszeres szólisták és zenekarok közt láthatunk még majd egy erdélyi produkciót, a szamosújvári CodoBanda, három ifjú zenészből álló csoportot, akik palatkai muzsikával jutottak tovább. Jövő pénteken a táncos szólisták és táncospárok, valamint néptáncegyüttesek legjobb pillanatait láthatjuk 20.30-tól a Duna Televízióban, s kiderül a következő huszonnégy továbbjutó produkció, amellyel majd a november 8-án kezdődő élő műsorokban találkozhatunk. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.


Szász Cs. Emese

Székelyhon.ro, 2019. október 26.