Folkrádió

Tíz esztendő munkája szép eredményekkel

Fennállása tizedik évfordulóját ünnepelte a Tördemic Néptáncegyüttes a badacsonylábdi strandon, ahol az évforduló alkalmából tíz facsemetét ültettek el.

Az ünnepségen a táncosoknak a Fölszállott a páva című televíziós tehetségkutató versenyen elért sikeréhez is gratuláltak szervezők.

Nagy Eszter, az egyesület munkatársa elmondta, hogy a tíz fát azért a strandra ültetik, mert ott van a legnagyobb szükség az árnyékra. Szabó Csaba, az együttes művészeti vezetője köszöntőjét követően Gelencsérné Gyurka Henrietta, az egyesület elnöke szólt az együttes múltjáról, sikereiről.

– 2009-ben, amikor Szabó Csaba a semmiből létrehozta az együttest néhány táncos barátjával, még ő maga sem gondolta, hogy ilyen messzire jutnak el. A Tördemic Néptáncegyüttesben ma már több mint 90 gyermek táncol. Az a szülő, aki hetente többször hozza táncolni a gyermekét Tapolcáról, Zalahalápról, Káptalantótiból, Badacsonytomajról, Keszthelyről, Szigligetről, Zalaszántóról, Sümegről, tudja, hogy olyan szakmai közegbe járatja, amely a magas színvonalú munka híve. A néptánc segíti a tanulási képesség fejlesztését, a gyerekek az iskolában is képesek jobban teljesíteni.


Aki beleszeret a táncba, annak az egy meghatározó, életre szóló élmény. A gyerekek már fiatalkorukban megismerik a hagyományok jelentőségét, barátságok születnek, a fellépések élményt adnak számukra. Egy jól működő csoport és jó oktató együttesében nemcsak munka van, hanem eredmény is, ennek pedig jó a részese lenni.

– A Tördemic Néptáncegyüttes kiváló oktatóval rendelkezik, Szabó Csaba néptáncoktató az együttes motorja, akinek számos eredményt köszönhetünk – mondta Gelencsérné, és felsorolta a táncegyüttes eddigi legnagyobb sikereit. Köztük a legújabb eredményt, a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedőn való részvételt, amely során a Pörge csoport táncosai elsőként mutatták be a Bakony és Balaton-felvidék táncos hagyományait.

Horváth Zoltán polgármester arról beszélt, hogy 2009-ben önkormányzati képviselőként vett részt azon a testületi ülésen, amelyen a település befogadta a héttagú csoportot. – Akkor nem gondoltam volna, hogy ebben a csapatban ekkora kitartás van. Köszönet Szabó Csabának, hogy tíz éven át rengeteget dolgozott az együttesért – mondta a polgármester, és a gyerekek számára is elismerését fejezte ki a televíziós szereplésért, és emléklapot nyújtott át számukra.

Az ünnepségen az együttes csoportjai verbunkot, felvidéki koreográfiát, moldvai táncokat, legényest adtak elő, majd Somogyi László és Samu György segítségével elültették a tíz facsemetét.

Tóth B. Zsuzsanna

Veszprém On-Line, 2019. november 26.