Új Pátria – Jövőnk öröksége 6/50. Észak-mezőségi népzene. Ördöngösfüzes

Előadó:

válogatás

Szerkesztő:

Árendás Péter

Kiadó:

Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza

Megjelenés éve:

2010

Azonosító:

FA-307-2

Leírás

Kisláposi András így mondja el furulyássá válásának történetét: „Szegény emberek voltunk, édesapám járt a gazdáknak kaszálni. A réten, ahol kaszált, egy pakulár elveszthetett egy furulyát, ott maradt, s a fű ránőtt. Mikor édesapám elment kaszálni, a furulya kijött a fűből, megkapta. Elhozta haza, s ideadta, mint gyermeknek, én meg fúttam. Lehettem olyan 10-11 éves.” Az első furulya tehát Attila kardjával igencsak rokon módon került hozzá. A különbség csak annyi, hogy míg azt pásztorgyerek találta, addig ezt meg pásztorgyerek kapta: „Volt juhunk is, kimentem velük tavasszal a szőlőhegyre, s mind vittem a furulyát magammal. Egyszer megpróbáltam, hogy melyik hang mint szól. Hol vannak a vastagak, hol a vékonyak. Próbáltam egy nótát, hogy tanuljam meg. Megtanultam azt az egy nótát, aztán már jöttek a másikak.” (Részlet a CD kísérőfüzetéből)

ADATKÖZLŐK:

KISLÁPOSI András (1930, Ördöngösfüzes) – furulya
MOLNÁR András (1944, Bálványosváralja) – furulya
HIDEG Istvánné LAKATOS Anna (1936, Ördöngösfüzes) – ének
PÁL Róza (1934, Ördöngösfüzes) – ének
RÉTI János (1929, Ördöngösfüzes) – ének
MEZEI Ferenc „Nelu” (1948., Ördöngösfüzes) – hegedű
ROSTÁS Izidor (1950, Bonc) – kontra
LAKATOS Traian (1945, Bonc) – nagybőgő

Válogatta: Juhász Zoltán
Hangmérnök: ASZTALOS Tamás
Mastering: SZALAI László, Audiencestudio, Budapest

A felvételek, bár stúdiókörülmények között készültek, távol állnak egy stúdióban született CD-től. A zenészek általában szabadon muzsikáltak, mintha saját otthoni környezetükben lennének, ezért sok a mellékzaj, a gyűjtők csak úgy irányították őket, mint juhász a nyájat.

A lemez tartalmáról a gyengén látók számára az utolsó sávban hallhatók információk magyarul és angolul.

A sorozat a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza szakmai együttműködésével, az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával jött létre.

Felvételek