Kallós Archívum 13. Mezőségi magyar népzene. Nagysajó

— Leírás —

Kallós Zoltán 1965-ös gyűjtései alapján megismételt felvételek.
A felvételek az MTA Zenetudományi Intézetben készültek 1991. március 12-13. között.
A felvételeken jelen volt: Halmos Béla, Németh István, Pálfy Gyula, Szőllősi Mihály, Sztanó Pál, Vavrinecz András, Virágvölgyi Márta.
Technikai rekonstrukció: Németh István

Idézet a kísérőfüzetből:

SAJÓMAGYAROS

Besztercétől 20 km-re délnyugatra, a Nagy-Szamosba folyó Sajó jobb partján, attól 1 km-re, 313 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Északkeleti része alatt sótelep található.
Első előfordulásai: Munerochs, Mungerochs és Munaros (1300 körül), Monorous (1332-1337). Az a-zó változat csak 1621-ben jelenik meg (Magyaros), az előtag pedig 1882-ben (Sajó-Magyaros). A német névnépetimológiás, a magyar szó hatására (1830: Ungres, 1861: Ungersdorf, de 1857-ben Nugdorfként is!). Román neve (először 1830-ban: Magyeresu) 1920-ig Mágherus volt. 1940 és 1944 között a magyar közigazgatás ismét a Sajómagyaros alakot használta.
A középkorban vármegyei területen fekvő, szász-magyar lakosságú jobbágyfalu volt. 1621-ben az evangélikus mellett még református temploma is fennállt. 1772-ben az egyházi vizitáció egy forint büntetésre ítélte a szász asszonyokat, amiért román szokás szerint kettős katrincát hordtak, és hajukat nem kötötték fel kontyba. Evangélikus templom 1850-ig a nagysajói református egyházmegyéhez tartozott. Mára fatornyos evangélikus templomának fedése megromlott, födéme beomlott. Belsejében karzat, szószék és oltár maradványai látszanak. Középkori eredetét félköríves szentélye, támpilléres hajója, csúcsíves kapui és diadalíve mutatják.
1733-ban már a görög katolikus románok alkották a lakosság többségét. Viszonylag korán zsidók is beköltöztek, 1830-ban már állt a faluban zsinagóga. Saját rabbija az 1880-as és az 1930-as évek között működött. 1876-ig Doboka, majd Szolnok-Doboka vármegye része volt. 1886-ban vasúti csomóponttá vált. 1895-ben 1538 hektáros határának 37%-a volt szántó, ugyanannyi legelő és 16%-a rét. Fontos szerepet játszott a szilva- és almatermesztés. Bár kisebbségben voltak, a szántóföldek 99%-át a szász gazdák birtokolták. A szászok és románok lakóhely szerint nem különültek el, bár a szász házak többsége a főutcán állt. 1940-ben, a második bécsi döntést követően a település visszakerült Magyarországhoz, 1944. szeptember 19-én a német hadsereg a szászokat kitelepítette, csak nagyon kevesen maradtak a faluban. Utódaik közül ma a legtöbben Felső-Ausztriában élnek.
A falu feletti 580 m magas, Hegyeris nevű hegyen láthatók a bronz- és vaskori alapokon épült 13-14. századi Szent László vára (Cetatea, Heilige Königsburg) sáncai. Neve a közeli cserhalmi csata nyomán népszerűvé vált Szent László-mondakörhöz fűződik. A Hegyerisen egy erdőt és egy forrást is Szent Lászlóról neveztek el, sőt az 1771 után elpusztult hegyerisi ortodox kolostor, egykori búcsújáróhely is őrzött a hagyomány szerint egy Szent László-képet. A kolostor kápolnájának romjait a szászok Ladislaus-Kapelle néven emlegették.
A 18. században épült kastély ma szakiskola.

— Felvételek —