Esküdni kell a leánynak

Ha kél az ég szép hajnala,
Kezemben az eke szarva.
Ekém előtt négy tulok jár,
Csákó, Szilaj, Gyöngy s Bogár.

Végig szántok az ugaron,
Járok, kelek gyöngyharmaton.
Csillogó kis gyöngyharmaton,
Mezei szép virágokon.

Szántópajtás, kis pacsirta,
Száll fölöttem, zeng a dala.
Párja vígan száll elébe,
Csalogatja a fészkére.

Szántópajtás, kis madárkám,
Nézz fel, nem látod a rózsám?
Ej, ha én fenn lebeghetnék,
Mindig babám felé néznék.

Csak azt mondd el, rózsám, melyik úton mész el,
Fölszántom én aztat aranyos ekével.
Be is vetem én azt szemenszedett gyönggyel,
El is boronálom sűrű könnyeimmel.

Amerre én járok, még a fák is sírnak,
Gyenge ágaikról levelek lehullnak.
Hulljatok, levelek, rejtsetek el éngem,
Mer akit szerettem, mást szeret, nem éngem!

A menyasszony szép virág, koszorúja gyöngyvirág,
Az a boldog vőlegény, ki azt mondja az enyém.
A menyasszony gyöngykoszorú, csak az én szívem szomorú.
A menyasszony szive tája boldog minden dobbanása.

A nagy utcán véges végig, minden háznál rózsa nyílik.
Rózsa nyílik, szegfű hajlik, szeretőm szava nem hallik.

A menyasszony arany bárány, arany betű van a vállán.
A vőlegény elolvassa, elolvassa, megcsókolja.

Virágos a fa teteje, koszorús a leány feje.
Hullani kell a virágnak, esküdni kell a leánynak.
Gyere, rózsám, gyere már, mert a szívem téged vár,
Téged óhajt, téged vár, téged csókolni nem kár.

Szép a leány, ha lánykort él, szép hajával játszik a szél.
Nem is tudja, mi a bánat, míg lánybarátival járhat.
De a leány férjhez megy már, s kalickába bézárt madár.
Megtudja, hogy mi a bánat, mert az örömtől megválott.

Ne sirasd a gyöngykoszorúdat,
Ne sirasd a gyöngykoszorúdat,
Kötek én még neked olyat,
Kötek én még neked olyat.

Éjjel-nappal kössed, rózsám,
Éjjel-nappal kössed, rózsám,
Úgyse leszek többet leány,
Úgyse leszek többet leány.