Jaj de bajos kőből vizet csavarni…

Pátfalvai kertek alatt
Három kislány zabot arat.
Zabot arat fekete lovának,
Szeretőt keres magának.

Kis angyalom kapujába
Eltörött a lovam lába.
Gyere, babám, fizesd meg a károm,
Úgyis te leszel a párom.

Erre gyere, ne menj arra,
Nem ez az út vezet arra.
Erre gyere, szívemnek a párja,
Adj egy csókot utoljára!

Én már csókot nem adhatok,
Nem a te szeretőd vagyok.
Én már csókot csakis annak adok,
Kinek szeretője vagyok.

Csak még egyszer húsz esztendős lehetnék,
Pátfalvai legény szeretője nem lennék.
Pátfalvai legény, szívemnek a csábító szerelme.
Az tesz engem a sötétség fenekére.

Mén a kocsi, porzik az út utána.
Pátfalvai kislány ül kocsi farába.
Pátfalvai kislány, szedd össze a hacacáré ruhádat!
Hogy ne fájjon a legény szíve utánad.

Pátfalvai kertek alatt jártam,
A rózsámnak párját nem találtam.
Olyan annak, sej-haj, a járása,
Lassan jár, hogy mindenki meglássa.

Pátfalvai Rákóczi utcába
Jön a babám nyikorgós csizmába.
Kávészínű kalap a fejébe,
Meghasad a szíve örömébe.