Addig innék, még a fogam ki nem ázna

Előadó:

György Imre

Előadásmód:

ének, hegedű

Műfaj:

tréfás halottbúcsúztató

Etnikum:

magyar

Település:

Völgyes

Megye:

Bács-Bodrog

Tájegység:

Dél-Bácska (Bácska, Dél-Alföld, Alföld)

Gyűjtő:

Varga Attila

Felvétel időpontja:

1992

Album:

Vajdasági magyar népzene

— Szöveg —

  • Nem bánnám, ha egy mélységes pince fenekére leeshetnék,
    Háromszázhatvanhat akós hordó csapja alá feküdhetnék!
    Addig innék, még a fogam ki nem ázna,
    Még bennem a szőlő magja ki nem csírázna!
    Akkor is fokhagymás kolbászból legyen fölöttem az égő gyertya,
    Száz tizenhat éves kislány mondja el felettem a rekviedelmet!

    mert Nem maradunk mindig a földbe,
    a Bor se marad mindig üvegben!
    Megáztatja az az én torkom,
    Amitől egyesülni fog gyomrom!

    Életemnek végóráját töltöm a kocsmába,
    Az angyalok onnan visznek fényes menyországba.
    Az angyalok is azt mondják odafönn az égben,
    - Uram, ezt a jó borivót vegye kegyelembe!

— Leírás —

Bodor Anikó: Vajdasági magyar népdalok 3. kötet 359. oldal 155. dal

Tréfás halottbúcsúztató. Különböző mulatságokon énekelték (lakodalomban, névnapokon, disznótorokon, farsangkor), „mikó bëszeszőltek, oszt mán jó álltak”. A búcsúztató két részből áll: tréfás hagyatkozás és egy bordal, melyben a 12. századi vágánsköltészet egyik képviselőjének, az Archipoeta gúnynéven ismert középfelnémet költő népszerű latin versének (Meum est propositum in taberna mori) magyar változatára ismerünk. Ez a magyar néphagyományban is népszerű különféle dallamokon. A dallam három részből áll: első része moll-hexachord 5 és 1 zárlatokkal, majd 2 1 zárlatos résszel folytatódik. Az utolsó rész az olájos néven ismert kanásztáncdallam, ezen szólal meg az Archipoeta kései magyar utóda (az Életemnek végóráját kezdetű résztől).