Kalocsa

Elindultam szép hazámból,
Híres kis Magyarországból.
Visszanéztem félutamból,
Szememből a könny kicsordult.

Bú ebédem, bú vacsorám,
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.

Én Istenem, rendelj szállást,
Mert meguntam a bujdosást,
Idegen földön a lakást,
Éjjel-nappal a sok sírást.

Kalocsai lányok, Isten veletek!
Már én többet nem beszélek veletek!
Nyíljon ki a bazsarózsa a kezetekben,
Három évig nem szakítok belőle.

Kalocsai lányok tyúkot ültettek!
Egy tyúk alá harminchat tojást tettek!
Harminchat tojásból csak egy kicsi kakas lett,
Kalocsai lányok, mi lesz veletek?

Nem messze van ide Kalocsa!
Vasas kocsin járok el oda!
Vasas kocsi, réz a tengelye, szegecse,
huncut a babám fekete szeme

El kell menni katonának el!
De a babám nem vihetem el!
Nem zsebkendő hogy a zsebembe tegyem,
a kaszárnyába magammal vigyem!

Új a csizmám, a szögre van felakasztva,
Sarkantyúját belepte a rozsda.
Összeverem olyan betyár módra!
Mindegy szálig lepereg a rozsda róla!

Új a csizmám (a) kalocsai suszter varrta,
Sarkantyúját belepte a rozsda.
Össze verem olyan betyár módra!
Mindegy szálig lepereg a rozsda róla!