Patak vize, Lyukas a kalapom, Kakukkmadár (Burján Istvántól)

Kertem alját patak vize kimossa,
A szívemet nehéz bánat szorítsa.
A szívemet addig öli a bánat,
Amíg párja nem leszek a babámnak.

Zúg az erdő, kergeti a felhőket,
Nem engedik, babám, hogy szeresselek.
Nem engedik, nem hagyják az irigyek,
Nem engedik, hogy még reád se nézzek.

Kiskoromba árvaságra jutottam,
Életembe de sokat szomorkodtam.
Megtanultam, hogy kell tűrni, szenvedni,
Azt is tudom, hogy kell szívből szeretni.

Lyukas a kalapom teteje,
Kilátszik a hajam belőle.
Szégyellem magamat, legény létemre,
Hogy Lyukas a kalapom teteje.

Lyukas az istállóm teteje,
Kilopták a lovam belőle.
Kilopták a lovam, hej, de a fakót,
Nem az a szeretőm, aki volt.

Elvágtam az ujjam, de nem fáj,
Fügefa levelet tettem rá.
Fügefa levele éjjel harmatos,
Alacsony a babám, de csinos.

Kinek nincsen szeretője, kakukkmadár,
Menjen ki a zöld erdőbe, kakukkmadár!
Írja fel a falevélre, kakukkmadár,
Hogy neki nincs szeretője, kakukkmadár.

Nekem se nincs szeretőm, kakukkmadár,
Csak egy fehér zsebkendőm, kakukkmadár.
A négy sarkát csókolom, kakukkmadár,
Szívemet vígasztalom, kakukkmadár.