Túl a Tiszán

Túl a Tiszán csikóslegény vagyok én,
Tizenhárom csengős csikót őrzök én.
Gyere babám térítsd meg a ménes elejét,
Le ne legelje a rózsa levelét.

Esik eső, nagy sár van a faluban,
Meglátszik a lopott lónak a nyoma.
Gyere babám seperd el a lopott nyomát,
Még az éjjel reád költöm az árát.

A ladányi templom tornya, jaj, de messzire ellátszik,
Közepébe, a négy sarkába négy szál rozmaring virágzik.
Egyik hajlik a vállamra, másik a babáméra,
Lehajtom a bús fejemet a rózsám ölelő karjára.

Este van már, késő este, kilencet ütött az óra,
Az én kedves kisangyalom mégsem jön el a fonóba.
Vagy haragszik, vagy beteg, vagy talán nem is szeret,
Így hát kedves kisangyalom, mégsem leszek én a tied.

Apró szeme van, sej, a kukoricának,
Göndör haja van a kedves babámnak.
Göndör haját el se tudom felejteni,
Így jár az, aki igazán tud szeretni.

Összefolyik a Tisza-víz a Dunával,
Összeillik a szőke a barnával.
Mit bánom én, hogyha illik, hogyha nem is,
Barna a babám, barna vagyok magam is.

Esik eső csendesen, az árpatarlóra,
Gyere kedves galambom, segíts fel a lóra.
Boros vagyok, sej-haj, nem tudok felülni,
Almásderes a lovam, nem akar megállni.

Almásderes a lovam, nem eszi a zabot,
Mert még csikó korában az árpára kapott.
Kisangyalom sej-haj, szoktatta azt rája,
Engem pedig sejehaj, a csókos szájára.

Hortobágyi pusztán fúj a szél,
Szegény juhászlegény útra kél.
Hová lett a nyája? Eladta.
Hová lett az ára? Elitta.

Ezt a kerek erdőt járom én,
Ezt a barna kislányt várom én.
Ez a barna kislány viola,
Én vagyok a vigasztalója.

Rongyos csárda, két oldalán ajtó,
Odaugrat pej paripán, Patkó.
Csaplárosné! – így kezdi meg a szót
Látott-e már egy lovon hét patkót?

Nem láttam én, hisz az nem is lehet,
Egy lovon hét patkó miként lehet?
Hiszen csak négy lába van egy lónak,
Hol van helye még három patkónak?

Ha nem látott, jöjjön, ki majd láthat,
Négyet visel e gyönyörű állat.
Az ötödik magam a nyeregbe,
Kettő meg a csizmámra van verve.