Előadó:
Bakator, Jeremiás Lajos, Gyönyörű Zsigmond, Szalma László
Műfaj:
ének, verbunk, hallgató, lassú és friss csárdás
Etnikum:
magyar
Megye:
Hajdú
Tájegység:
Hajdúság (Alföld)
Album:
Túl a Tiszán csikóslegény vagyok én,
Tizenhárom csengős csikót őrzök én.
Gyere babám térítsd meg a ménes elejét,
Le ne legelje a rózsa levelét.
Esik eső, nagy sár van a faluban,
Meglátszik a lopott lónak a nyoma.
Gyere babám seperd el a lopott nyomát,
Még az éjjel reád költöm az árát.
A ladányi templom tornya, jaj, de messzire ellátszik,
Közepébe, a négy sarkába négy szál rozmaring virágzik.
Egyik hajlik a vállamra, másik a babáméra,
Lehajtom a bús fejemet a rózsám ölelő karjára.
Este van már, késő este, kilencet ütött az óra,
Az én kedves kisangyalom mégsem jön el a fonóba.
Vagy haragszik, vagy beteg, vagy talán nem is szeret,
Így hát kedves kisangyalom, mégsem leszek én a tied.
Apró szeme van, sej, a kukoricának,
Göndör haja van a kedves babámnak.
Göndör haját el se tudom felejteni,
Így jár az, aki igazán tud szeretni.
Összefolyik a Tisza-víz a Dunával,
Összeillik a szőke a barnával.
Mit bánom én, hogyha illik, hogyha nem is,
Barna a babám, barna vagyok magam is.
Esik eső csendesen, az árpatarlóra,
Gyere kedves galambom, segíts fel a lóra.
Boros vagyok, sej-haj, nem tudok felülni,
Almásderes a lovam, nem akar megállni.
Almásderes a lovam, nem eszi a zabot,
Mert még csikó korában az árpára kapott.
Kisangyalom sej-haj, szoktatta azt rája,
Engem pedig sejehaj, a csókos szájára.
Hortobágyi pusztán fúj a szél,
Szegény juhászlegény útra kél.
Hová lett a nyája? Eladta.
Hová lett az ára? Elitta.
Ezt a kerek erdőt járom én,
Ezt a barna kislányt várom én.
Ez a barna kislány viola,
Én vagyok a vigasztalója.
Rongyos csárda, két oldalán ajtó,
Odaugrat pej paripán, Patkó.
Csaplárosné! – így kezdi meg a szót
Látott-e már egy lovon hét patkót?
Nem láttam én, hisz az nem is lehet,
Egy lovon hét patkó miként lehet?
Hiszen csak négy lába van egy lónak,
Hol van helye még három patkónak?
Ha nem látott, jöjjön, ki majd láthat,
Négyet visel e gyönyörű állat.
Az ötödik magam a nyeregbe,
Kettő meg a csizmámra van verve.
Hajdúság a Tiszántúl középső részén elterülő történelmi-néprajzi táj, eredetileg a hat szabadalmas hajdúváros, az ún. „öreg hajdúvárosok” Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúhadház, Hajdúdorog és Vámospércs határa. Tágabb értelemben az 1876-1950 között fönnállott Hajdú megye területét, a hajdúvárosokat, a Hortobágyot és Debrecen környékét értik rajta. A Hajdúság zenefolklór szempontjából az alföldi népzenei dialektushoz tartozik, de nagy hatással voltak rá a szomszédos vidékek úgy, mint Nyírség, Sárrét, Bihar, Nagykunság, Palóc vidék, de még Erdély népzenéje is. Az ősi kultúra képviselői a hortobágyi pásztorok voltak, ami megmutatkozik viseletben, tárgykultúrában, valamint népdalaikban is. A paraszti zenélés mellett (duda, tárogató, klarinét, citera, furulya, harmonika) jelentősek voltak a cigánybandák, melyek nagymértékben hozzájárultak az új stílus elterjedéséhez. Ennek a lemeznek mintegy gerincét képezve, több népzenei összeállításba foglalva verbunkkal, pásztortánccal, hallgatóval, csárdással és friss csárdással, a cigánybandák hagyományait követve próbálunk átfogó képet mutatni Hajdúság népzenéjéről.
