Udvarom, udvarom

Hegyek-völgyek mögött állok,
Szívemet öli a bánat.
Hegyek-völgyek, álljatok meg,
Hadd panaszoljam el néktek.

Engem anyám megátkozott,
Mikor a világra hozott.
Fájdalmába kiáltotta,
Hogy ne legyek boldog soha.

Azt az átkot mondta reám,
Ország-világ legyen hazám.
Ott se legyen megállásom,
Csipkebokor a szállásom.

Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,
Nem söpör már többet az én gyönge karom.
Söpörtem eleget, söpörjön már más is,
Öleltem a babám, ölelje már más is.

Nem zörög a levél, ha a szél nem fújja,
Szerettelek, babám, csak az Isten tudja.
Titok a szerelem, félek a jó édesanyádtól,
Ha elvárod, babám, megválunk egymástól.

Két út van előttem, melyiken induljak,
Két szép szeretőm van, melyiktől búcsúzzak.
Egyiktől búcsúzom, a más megharagszik,
Így hát az én szívem soha meg nem nyugszik.

Az én szemem olyan kerek,
Ahányat lát, annyit szeret.
De a szívem olyan igaz,
Ezer közül egyet választ.

Édesanyám, a kendőm
Kéreti a szeretőm.
Eridj, lányom, add oda, én is úgy adtam oda,
Tizenhat esztendős koromba.

Nagygazda volt az apám,
Nagy örökség maradt rám.
Hat ökörnek kötele, három vasvilla nyele,
Szállt a szegény árva fejemre.

A buzai templom előtt
Megfogadtam Isten előtt,
Hogy nem tartok több szeretőt,
Csak minden ujjamra kettőt.

Piros alma gurulóba,
Most vagyunk az indulóba.
Piros alma, hasadj meg,
Régi babám, csókolj meg!