Csattogassuk poharinkat!

Ha meghalok, majd elásnak,
Semmi köze ahhoz másnak!
Ha majd eljön az utolsó,
Isten veled, jó éjszakát, boroshordó!

Ha meghalok, majd elásnak,
Semmi köze ahhoz másnak!
Ó, te kedves, el ne felejts,
Ha meghalok, a síromra szőlőt ültess!

Az magyarban barátságot éleszt a bor,
Lángol benne a szerelem, bozogva forr.
Nagyszívűek az magyarok, úgy is látszik:
Bennük a nemes vér ereje szikrázik.

Akarod-e, hogy e jó bor csudát tegyen?
Mert ezáltal az öreg is ifjúvá lészen!
Ezt az atya elültette, hogy teremjen,
Bús szíveket vidámítson: bor a neve.

Többet ér ez a németnek dupla sörénél,
Ángliusnak litty-lotty készült pancs levénél!
Többet ér ez mindenféle orvosságnál százezerszer,
Nem ér ezzel a legdrágább patikaszer!

Ezt a tüzet ki ne hagyjuk hát aludni,
E jó bornak olajával köll locsolni!
Csattogassuk poharinkat hármasával;
Mutassuk meg, hogy él a magyar egymással!

Komámasszon, menjünk föl a szőlőhegyre,
Üljünk föl a boroshordó tetejére!
Fúrjuk ki az oldalát,
Csapjunk egy kis lakomát, komámasszon!

 
Ördög bújjék komámasszon bocskorába!
Mér’ hítta el az uramat a kocsmába?!
Ha hazajön, jól megver,
Az lesz nekem „jó reggel”, komámasszon!