Menyasszonykísérő, csárdás és sűrű csárdás

Bőg a bárány az erdőben, a menyasszony kiskertjében.
Siratja a koszorúját, elhullatta a virágját.
Ne sírasd a koszorúdat, mert én néked kötök újat!
Éjjel-nappal kössed rózsám, úgysem leszek többet lejány.

Fehér galamb a víz mellett, édesanyám Isten veled!
Csak egyszer egy esztendőben lehetek már a vendégje,
Erdők-völgyek, szűk ligetek, most elvisznek közületek.
Gondom nem jól viseltétek, örökre elvesztettetek.

Fehér galamb szállt a házra, édesanyám, Isten áldja!
Köszönöm a nevelését, sok jóra való intését.
Sír a szemem, hull a könnyem, de igazán fáj a szívem.
Kísérnek az idegenek, kikkel mostan fogtam kezet.

Ablakomba besütött a holdvilág,
Az én babám abba’ fésüli magát.
Göndör haját százfelé fújja a szél,
Látod, babám, de hiába szerettél!

Naptól nyílik, naptól hervad a rózsa,
Bárcsak soha ne szerettelek volna!
Hogyha sohase szerettelek volna,
A szívemnek semmi búja se volna.

Szégyen volna, hogyha én azt nem tudnám,
Melyik utcában lakik ez én babám.
Ott lakik egy válaszúti utcában,
Piros rózsa nyílik az ablakában.

Mikor a lány a legénnyel esküszik,
Lányságáról nagyon megfelejtkezik.
Nem gondol a szabadmadár életre,
Szép lánysága holtig el van felejtve.

Szégyen volna, hogyha én azt nem tudnám,
Melyik utcában lakik ez én babám.
Ott lakik egy válaszúti utcában,
Piros rózsa nyílik az ablakában.

Mikor a lány a legénnyel esküszik,
Lányságáról nagyon megfelejtkezik.
Nem gondol a szabadmadár életre,
Szép lánysága holtig el van felejtve.

Barna kislány ha bemegy a szobába,
Árva könnyét hullajtja (j)az ágyára.
Sírok, anyám, siratom a lányságom,
Sírok is én, míg élek a világon.

Udvaromban magasra nől a nyárfa,
Édesanyám barna lányát siratja.
Sírjál, anyám, sirathatsz is engemet,
Férjhez adtál, de nem tudod hogy kinek.

Dalos madár, kis pacsirta,
Ne szállj ablakomra sírva!
Ne szállj ablakomra sírva,
Katonának vagyok írva.

Katona az én életem,
Jobb vállamon a fegyverem,
Mikor én azt megpendítem,
Sír a rózsám keservesen.

Sirat engem a madár is,
Értem lehajlik az ág is.
Ne sírj, rózsám, ne keseregj,
Hogy a tiéd nem lehetek!

Válaszúti hegy aljába’,
Eltörött a lovam lába.
Gyere, rózsám, fizesd meg a károm,
Úgyis te leszel a párom!

Erre gyere, ne menj arra!
Jobb út van erre, mint arra.
Erre gyere, szívemnek a párja,
Adj egy csókot utoljára!

Páros csókot nem adhatok,
Nem a te szeretőd vagyok.
Páros csókot csakis annak adok,
Kinek szeretője vagyok.

Bonchidai nagy hegy alatt,
Van egy forrás titok alatt,
Aki abból vizet iszik,
Babájától elbúcsúzik.

Bonchidai hegytetőn,
Integet a szeretőm,
Fehér kendőt lobogtat,
Engem odacsalogat.

Fehér galamb szállt a házra, édesanyám, Isten áldja!
Fehér galamb a víz mellett, édesanyám, Isten veled!
Hajtsd ki rózsám a libákat, hadd csókoljam meg a szádat!
Hí-ha-ha