Tápió menti lakodalmas

Už je dievča, už je naše,
Napime sa z plnej fľaše,
Už je dievča, už je naše,
Napime sa z plnej fľaše,

Már a miénk a menyasszony,
Igyunk a teli pohárból
Nyisd ki rózsám már az ajtót,
Előtted áll a galambom.

Ültettem violát,
Rozmaring mi vzišiol,
Özvegyembert vártam,
Mladenec mi prišiol.

Ha eljöttél volna,
Včerá do kostola,
Majd megláttad volna,
Jaka som ti bola.

Rozmaringnak, rozmaringnak csak az a szokása,
Télen-nyáron, télen-nyáron lehajlik az ága,
Le-lehajlik, földre hajlik, mégis kivirágzik,
Szép a kedves kisangyalom, más ölibe’ játszik.

Elrabolta a Balaton tőlem a kedvesem,
Környes-körül beültettem szomorúfűzfával,
Szomorúfűz lombos ága ráhajlik a sírra,
Mintha annak minden ága tearózsa volna.

Hogyha nékem, hogyha nékem száz hold földem volna,
Kit szerettem, kit szerettem az az enyém volna,
De mivel hogy nincsen, fából van a kilincsem,
Madzag a húzója.

Az én rózsám, az én rózsám a falu legszebb lánya,
Hogyne volna, hogyne volna, hisz’ én vagyok a párja,
A nézését, a járását, a csípőjének a ringását,
Száz aranyért nem adnám.