Most árkolják a sülysápi határt

Sej, haj, szép a páva, mert aranyos a tolla,
Most vagyok a szeretőmmel haragba,
Azt is tudom, miért vagyok haragba,
Sej, haj, szegény vagyok, gazdagabbat akarna.

Sej, haj, mit nékem egy almát kétfelé vágni,
Mit nékem a szeretőmtől elválni,
Lehúzom az ujjamról a gyűrűmet,
Sej, haj, csókkal várom, a régi szeretőmet.

Sej, haj, nem iszom én a Tápió vizéből,
Mert a babám kitagad a szívéből,
Ha még egyszer a szívéből kitagad,
Sej, haj, magas az ég, csillagostól leszakad.

Szép a bimbó három napos koráig,
Szép a kislány még húszéves koráig,
De mikor a huszonegyet haladja,
Nem illik a kék szalag a hajába.

Szép a búza három napos koráig,
Szép a legény, még húsz éves koráig,
De mikor a huszonegyet haladja,
Sír az anyja, hogy a fia katona.

Most árkolják a sülysápi határt,
El akarják tiltani a babám,
Keskeny hidat vetetek rajta keresztül,
Mégsem válok el a szeretőmtől.

Mit ér nékem a sülysápi határ,
Ha nincs benne, kiért a szívem fáj,
Az alvégi házakra, sej, haj, ránézek,
Ott van, akit igazán szeretek.

Rozmaringnak csak az a szokása,
Télen-nyáron zöld annak az ága,
Ha levágják, karikába hajlik,
A szeretőm ősszel házasodik.

Elmondhatom háromszor is, jaj, jaj,
Gyászba borult felettem a hajnal,
Nem csak a hajnal, a kék csillagos ég is,
Elhagyott a régi szeretőm is.