Ezer esztendeje... – Szászcsávási örömmuzsika

Ezer esztendeje annak,
hogy a magyarok itt vannak.
Most akarják, most akarják kiírtani,
de az Isten, a nagy Isten nem engedi.

Ne félj, pajtás, a haláltól,
az ellenség golyójától.
Harcban halni a hazáért dicső halál,
gyáva az, kit, gyáva az, kit otthon talál.

Pannónia, Pannónia,
drága magyar őshonija.
Emeld fel a dicsőségét a magyarnak,
hogy örökös ura legyen a hazának.

Emeld fel a dicsőségét,
bátorságát, vitézségét,
hogy ne féljen semmiféle ellenségtől,
egész világ reszkessen a fegyverétől.

Egyet bánok amíg élek, ánáná...
hogy mért szerettelek téged, ánáná...
Ha nem szerettelek volna, ánáná...
most a szívem nem gyászolna, ánáná...

Gyászt visel a szívem belül, ánáná...
bánat szorítja kétfelől, ánáná...
Szállj le, bánat a bús szívemről, ánáná...
ne végy ki minden erőmből, ánáná...
Nem szállok le a szívedről, ánáná...
kiveszlek minden erődből, ánáná...

Olyan beteg vagyok,
talán meg is halok.
Megátkozott a szeretőm,
hogy ne legyek boldog.

Szívem után mentem,
nem hallgattam másra.
Megcsalta a szívemet
a legény kacagása.

Kapok én még szeretőt,
minden ujjamra kettőt.

Sárga virág a réten,
nem láttalak a héten.

Ha nem látlak vasárnapig,
meghasad a szívem addig.

Engem szeress ne anyád,
én csókolom meg a szád.

Aki most előttem jár,
még az éjjel vélem hál.