Válaszúttól Bonchidáig

Hegyen ülök, búsan nézek le róla,
mint a boglya tetejéről a gólya.
Lenn a völgyben lassú patak tévedez,
az én gyászos életemnek képe ez.

Elfárasztott engemet a szenvedés,
be sok búm volt, örömem meg be kevés.
Bánatomból egy nagy árvíz lehetne,
örömem kis sziget lenne csak benne.

Édesanyám, ha meguntál nevelni,
vigyél engem a vásárba eladni.
Adjál oda akármilyen kérőnek,
ha nem adtál a régi szeretőmnek.

Édesanyám, mért szültél a világra,
mért nem dobtál a zavaros Tiszába?
Tisza vize belefoly a Dunába,
az én szívem a babámért nem fájna.

Jaj, de búsan harangoznak,
talán az én galambomnak.
Most viszik a temetőbe,
el sem búcsúzhattam tőle.

Bárcsak addig el ne vinnék,
amíg innét oda mennék.
Koporsójára borulnék,
jaj, de keservesen sírnék.

Kicsi róka, kicsi nyúl, kicsi nyúl,
még a pap is odanyúl, odanyúl.
Oda biza ne nyúljon, ne nyúljon,
hogy a körme lehulljon, lehulljon,
/hogy valamit csináljon, csináljon./

Atya, Fiú, Szentlélek, Szentlélek,
én a paptól nem félek, nem félek.
Mer' a pap is hibázik, hibázik,
ha sötétbe' érkezik, érkezik,
/sokszor későn érkezik, érkezik./

Édesanyám lánya voltam,
míg szeretőt nem tartottam.
Mióta szeretőt tartok,
a búnak is helyet adok.

Úgy szeretem a táncot,
mint a cigány a pánkot.
De még jobban a legényt,
mint a cigány a lepényt.