Egy szép május éjszakáján

Annus néni emlékei a dalról:
Jaj, ez a menyemnek a kedvenc éneke. Ezt Gál Imrétől tanultam. Laki [Feketelak] fiú volt. Jött ide Füzesre, jött egy esküvőre, s nekem kezdett udvarolni. Akkor aztán – nem felejtem soha el – volt egy kocsma, s ott az uram, akkor udvarolt az uram nekem, s ő is jött ide Füzesre. Tetszett nekem, mert nagyon inteligens pasas volt. Még nyíltabb volt, mint az uram. Csak nem nézett olyan jól ki. Törpébb fiú volt és kövérebb. A férjem szép magas ember volt, egyenes, nem hassal. Szép, szőke vágású. Ez is ügyes vót, de törpébb és egy kicsit kövérebb vót. Félek, nem tudom megmondani, melyik ének állt szebben, rettenetes szépen tudott az is. S akkor aztán versenyeztek a kocsmában, hogy melyik tud jobban énekelni. Nem mondtam el a múltkor ezt? S hazajött az én édesapám a kocsmából, mert ő is szeretett... Pálinkás ember vót az én édesapám is, azért mindig a fejivel dolgozott, tudott a családnak is teremteni. S jött haza, s aszongya: „Te – sosem felejtem el, mondta anyámnak –, milyen énekelést hallottam a kocsmába, az anyjaúristenit, egy laki fiú, hogy tudott az is énekelni!” Istvány tudták, hogy a szeretőm. S ketten, ahogy azok fújták az éneket, bejött a tsz-elnök (Szilágyi volt, úgy hívták, de román ember vót, szép vágású), és azt mondta, énekeljenek neki egyet románul. Akkor nekikezdtek ketten énekelni egy román éneket. Tudom a román éneket is, mit énekeltek ők ketten [énekel]. Mikor Kovásznába voltam kezelésen, megismerkedtem a szobán a szomszéd szobában lakó bukaresti nőkkel. Minden este odagyűltünk az ő szobájukba az egész románság, én voltam az énekesnőjek. Minden estére meg voltam híva, hogy románul énekeljek nekik.