A Tiszából, s a Dunából

a tiszából s a dunába foly a víz
ó te édes gyenge rózsám minek sírsz
hogy ne sírjak keseregjek drága kincs
most akartalak szeretni s immá mész

mind kinyíltak a tavaszi virágok
mind elmentek elõlem a szép lyányok
nem maradott ­z én számomra már egy es
nincs ki engem a világon szeressen

barázdába szépen szól a pacsirta
levelemet barna szeretõm írta
könyves szemvel azt olvastam belõle
hogy õ meghótt rég annak az üdeje

sárig virág ha leszakasztanál
mit mondanál ha elhervasztanálak
mit mondanék nem mondanék egyebet
sose lásd meg az eget se a fõdet