Kassa

A város erős falakkal őrizte tartalmát az időben. Őrizte azt, hogy több nyelven beszélt, de minden időben magyarul érzett. A városfalak kapuja felnyílt és beengedte a Bocskay-sapkás magyar urat, a kerek föveges szász polgárt, s minden időben ellenállhatatlan erővel vonzott mindenkit, aki magyar, Bethlen Gábort és Thökölyt, Rákóczi Györgyöt s a Nagy Fejedelmet, vonzotta az élőket, és messzi földről, Rodostótól hazahívta a halottakat is. Kassát kemény sors nevelte magyarrá. Csák Mátétól a cseh zsupánokig, akik szalonkocsikban fanyalogva e "büszke és hideg" város meghódítására, a magyar évszázadok minden politikai becsvágya kocogtatott a város kapuján. De a város őrizte titkát.
Mi volt e titok? Az a természetes rokonérzés, mellyel a város egyszerre fordult a magyarság és Európa felé. Kassa tudta, hogy magyarnak lenni nem etnográfiai állapot, hanem rang is, nemcsak nyelvi és faji örökség, hanem hivatás és feladat is. Aki Kassán született, fővárosi embernek született. S a vándor, aki az erdőben és a történelemben tévelyegve néha már nem lát biztos irányt az európai talajon, felpillant a kassai toronyra s megkönnyebbülten érzi: igen, otthon vagyok, az örök Magyarországon és az örök Európában vagyok.