Folkrádió

Mi zörög, mi zörög a sűrű erdőben; Hej, mikor mentem a kapuson kifelé

gyűjtés

előadásmód:
ének
etnikum:
magyar
település:
Szék
vármegye:
Szolnok-Doboka
tájegység:
Észak-Mezőség (Mezőség)
nagytáj:
Erdély

Szöveg:

Mi zörög, mi zörög a sűrű erdőben,
Mi zörög, mi zörög a sűrű erdőben?
Talán az én rózsám ökrét hajtják a cserjére,
Talán az én rózsám ökrét hajtják a cserjére.

Ha hajtják, hadd hajtsák, hadd fizessen érte,
Ha hajtják, hadd hajtsák, hadd fizessen érte!
Mer az a szép piros hajnal más kislánynál érte,
Mer az a szép piros hajnal más kislánynál érte.

Az egyikhez eljár, a másiknál ott hál,
Az egyikhez eljár, a másiknál ott hál.
Nekem pedig azt esküszi, hogy senkihez nem jár,
Nekem pedig azt esküszi, hogy senkihez nem jár.

***

Hej, mikor mentem a kapuson kifelé,
Lányok kisértek az állomás felé.
/:Kezet adtam mindegyiknek sorjába,
Csak a régi babám maradt legutoljára.:/

Szerusz régi babám, add ide a jobb kezed,
Mer én téged sokszor megöleltelek.
/:Jártam hozzád sok esőbe, nagy sárba,
Szerusz jó galambom, jártam hozzád hiába.:/

Album:

Népdalok Erdélyből. Romániai magyar énekesek és hangszeresek felvételeiből

szerkesztő:
Alföldy Boruss István
kiadó:
Hungaroton
gyártási szám:
SLPX 18174

Mezőségi, kalotaszegi, székelyföldi, gyimesvölgyi csángó és moldvai csángó énekekkel ajándékoz meg bennünket ez a (rádiós felvételeket közrebocsátó) lemez. Olyan énekeseket szólaltat meg, akik művelői évezredes múltunk zenei örökségének, évezredek magyar kultúrájának. Énekstílusuk, a különös húros ötőhangszer, s az árva hegedű hangja, de a mezőségi férfiak énekét kitöltő ­ázsiai torok ereje keleti múltunkat idézi hitelesen, miközben lenyűgöző szépséggel árad az érzelem, a szívről kimondott panasz. ... Nem is lehetett fújni csak ezeket a lassú, szomorú nótákat. Lassan ment az ökör, topogtak a borozdában, az ember ment az eke szarvánál, s eszibe jutott kitudja milyen régi dolog, milyen fájdalmas dolog, aztán csak nekifogott és fújta az eke szarvánál. Csak ezeket a szomorú régi nótákat. Szép volt nagyon. Két hegy között a völgy. Fútta a nótát itt, s a hegy visszavágta, a visszhang visszavágta. Visszacsengett. Mintha ketten fújták volna - így beszélt egyszer elgondolkodva énekeiről az itt szereplő egyik férfi.

Külön lemezt lehetne megtölteni bármelyikőjükkel. Szinte minden műfajban járatosak. Mindennapjaiknak természetes része még az is, ami a magyarországi élő folklórból már kiesett: balladák, halottkísérő keservesek, de apokrif imát is mondanak és tudnak az asszonyok siratózni is. Varrottasokat varrnak, szőnek, s tánc és a zene se hiányzik életükből. Ez a mögöttes gazdag világ, s a megszenvedettség telíti meg élettel, utánozhatatlan színnel énekeiket. Sokféle tudásuk nemcsak az örökségé, inkább a nekünk is példamutató gondolkodásuké, magatartásuké: ... Az én hitemért, az én hordozatomért kínhalált szenvedek, mint Krisztus urunk, de én azt nem vetem el, nem hagyom el, ami az én édesapámtól, édesanyámtól reám maradott. Nem! Sem hitemet, sem hordozatomat, sem nyelvemet - mondta az egyik éneklő csángó asszony, s egy másiknak a siratóba énekelt ilyen mondatot: ... édesapám, ha te tudnád, hova értem én a magyar énekekkel, örömödben újra meghalnál...

Mert ők énekeltek Kodálynak, Kallósnak, Martin Györgynek. Hosszan kanyarogna a sor, ha leírnám, kikkel találkoztak. Csoóri Sándor, Szécsi Margit, Pesovár Ferenc, Püski Sándor, Kósa Ferenc... az egyik mezőségi férfit Illyés Gyulához vittem fel születésnapi ajándéknak, hogy énekelje el: Ha még egyszer húszesztendős lehetnék. A tőle tanult lassú énekkel kísértük Nagy Lászlót végig utolsó földi útján. Énekeltek sokfelé, persze név nélkül, mert féltek. Most is így jelenik meg ez a lemez, éppen a megnevezés kockázata miatt.

Különös ajándék, hogy ezt a lemezt kezünkbe vehetjük.

Csoóri Sándorné Marosi Júlia