Folkrádió

Lassú csárdás, szökős, sebes csárdás

gyűjtés

előadó:
Kodoba Béla, Radák Mihály, Mácsingó Sándor, Kovács Márton
előadásmód:
hegedű, brácsa, brácsa, bőgő
műfaj:
lassú csárdás, szökős, sebes csárdás
etnikum:
magyar
település:
Magyarpalatka
vármegye:
Kolozs
tájegység:
Belső-Mezőség (Mezőség)
nagytáj:
Erdély
gyűjtő:
Fekete Antal, Jánosi András
felvétel helye:
Magyarpalatka vagy Vajdakamarás
felvétel időpontja:
1982 vagy 1981

Album:

Magyarpalatkai Népzene

szerkesztő:
Fekete Antal
kiadó:
BaSys Music
kiadás éve:
1995
gyártási szám:
BSM 9503

Fekete Antal és Jánosi András gyűjtése

Idézet a kísérőfüzetből:

Az erdélyi Mezőségen még ma is élő vonószenét hallgatva a magyar népi hegedűjáték talán legarchaikusabb előadásmódját élvezhetjük. A vonós zene 18. században induló divatja csak későn, a 19. század második felében kezdett faluhelyen terjedni, a falvak zenei életében pedig csak a 20. században vált meghatározó jelentőségűvé. Történeti okokkal magyarázható, hogy e régi magyar hangszeres zenei hagyomány legelevenebben az erdélyi falvakban maradt fenn illetve tökéletesedett. A falusi vonószene még itt is csak e század tizes évei után indult virágzásnak, ami máig is tart, bár kétségtelen, hogy fénykorát körülbelül 1930 és 1990 között élte.

Századunk első éveiben sok helyen, a dudán vagy furulyán játszó pásztorokon kívül csak egy, többnyire cigány hegedűs muzsikált a falusi táncalkalmakon, cigánybandák még inkább csak a nemesi uradalmak központjában voltak (pl. Betlen, Bonchida stb.). A tizes évektől, de különösen az első világháborút követően viszont egyre több banda alakult elsősorban az uradalmi központokhoz közeli településeken. A nép zenei és főleg táncélete bőséges lehetőséget kínált a cigánybandák érvényesülésére. A falvak zenei igényének kielégítése - gondoljunk itt a táncalkalmakra (pl. heti egy-két tánc, rendszeres bálok, lakodalmak stb.) - a muzsikus mesterség káprázatos fejlődését eredményezte az erdélyi falvakban. Bár ismereteink hiányossága miatt teljes képet nem alkothatunk a falvak virtuózairól, az elmúlt háromnegyed évszázad során fel-felbukkantak olyan falusi cigány (vagy nem cigány) muzsikusok, akiknek játéka bátran állítható az európai zene legnagyobb előadói mellé.

Ennek a zenész generációnak egyik kiváló képviselője Kodoba Béla magyarpalatkai prímás. Régi cigány muzsikusdinasztia tagja. Ő és bátyja, Kodoba Márton ma a legismertebb és leggyakrabban megfogadott zenészek Palatkán és környékén.

Kodoba Béla ifjú korában kontrás Kozák Zsiga híres palatkai zenész bandájában, majd másodprímás. Később, Kozák Zsiga távozása után a banda prímása. Fontos megjegyeznünk, hogy a falusi cigánybandák összetétele alkalmanként változó is lehet. Egy-egy banda tagjai, még ha legtöbbször együtt muzsikálnak is, gyakran külön is eljárnak zenélni. Ne feledjük, a falusi zenészek számára a muzsikálás a megélhetés egyik (esetleg egyetlen) forrása, amit ilyen szempontból szinte ugyanolyan mesterségnek tekintenek, mint például a kőművességet. Az elmúlt másfél évtizedben tehát Kodoba Béla bandája is alkalmanként változott, azonban leggyakrabban a felvételünkön is hallható formában játszott az együttes.

A banda feltűnően ritmusos, lendületes és nem utolsó sorban tiszta hangzásából is kitűnik Kodoba Béla hegedűjátéka, meghökkentő magabiztosságával, ritmusosságával, tévedhetetlen intonációjával. Kodoba játéka valóságos tárháza mindannak az előadásbeli jellegzetességnek (pl. hangképzés, hangsúlyozás, ritmizálás, a dallamok díszítése stb.), amely legarchaikusabb népi dallamaink előadásmódját jellemzi. Mindez nála a zenei rögtönzés magyar népzenére leginkább jellemző formájával párosul, amelyben a tematikus improvizáció a rögtönzött variánsképzésre szorítkozik ugyan, az előadásmód lehetőségeinek viszont csak a stílus szab határt.

Lemezünk anyaga két gyűjtőút alkalmával készült 1980-ban és ­81-ben, az első Palatkán, Kodoba Béla házában, a második Vajdakamaráson, Varró Dániel magyar prímásnál. Mindkét felvétel tehát eredeti környezetben készült, amely a zenészek számára sem volt ismeretlen. Kodobáék szabadon muzsikálhattak. Kérésre kezdtek ugyan egy-egy nótába, de az azt követő dallamfüzért a maguk elképzelése szerint muzsikálták. Nem befolyásoltuk tehát játékukat jobban mint azt általában a falusi zenélési alkalmakkor megszokhatták. Hagytuk, hogy a folyamatokat végigjátsszák akkor is, ha közben egy-egy kevésbé értékesnek (vagy érdekesnek) tartott dallam is előkerült. A dallamokat tehát nem állt módunkban válogatni, de szándékunkban sem, hiszen az előadásmód szempontjábbl mindegyik dallam felbeesülhetetlen értékű, ugyanis a magyar népzene előadásának jellegzetességei, a falu, a táj jellegzetes vonásai mellett egy évszázadokkal ezelőtti, de a 18. században még bizonyosan általános vonós játéktechnikát is őriz.

Jánosi András