Folkrádió

Csárdás, féloláhos

előadó:
Mátéfi Csaba, Heveder zenekar, Üsztürü zenekar
előadásmód:
ének, hegedű, brácsa, bőgő
műfaj:
csárdás, féloláhos
etnikum:
magyar
település:
Csávás
vármegye:
Kis-Küküllő
tájegység:
Felső-Vízmellék (Vízmellék, Maros-Küküllők vidéke)
nagytáj:
Erdély

Szöveg:

Tiltnak, babám, tiltnak tőled,
Tiltnak, babám, tiltnak tőled,
Titkon se beszéljek veled,
Titkon se beszéljek veled.

Ha tiltnak is úgy tiltsanak,
Ha tiltnak is [babám] úgy tiltsanak,
Az utcára ne hagyjanak,
Az utcára ne hagyjanak.

Mert ha az utcára hagynak,
Mert ha az utcára hagynak.
Akkor mind hiába tiltnak,
Akkor mind hiába tiltnak.

Erdő, erdő, de magos vagy,
Erdő, erdő, de magos vagy.
Te meg, babám, de messze vagy,
Te meg, babám, de messze vagy.

***

Vártalak, babám, az este sokáig,
Éjfél után, egész három óráig.
Nem jöttél ki, hűtlen csalfa, ne is gyere már,
Más kacsingat a szemembe, te nem kellesz már.

Fut a kocsi, porzik az út utána,
Barna kislány ül a kocsi sarkába.
Kék a szeme, két orcája piros lánggal ég,
Fáj a 21-es vadász szíve, ha ránéz.

***

Babám, amíg szerettelek,
Mindenütt felkerestelek.

De mióta nem szeretlek,
Ahol látlak, elkerüllek.

De sírjon a hegedű fája,
Nékem fáj a szívem tája.

Fáj a szívem a szívedért,
A két ragyogó szemedért.

***

Sírt az apám, sírt az édesanyám,
Mindhiába hullassák a gyászkönnyeket,
Mer én úgyis meghalok,
Életemet Magyarországon hagyom.

***

Szabad madár vagy te rózsám,
Mégis ritkán jársz el hozzám.
Ha én olyan szabad volnék,
Minden este nálad volnék.

***

Búsulj babám, mert én sírok,
Tőled búcsúzni akarok.

Búcsúzásod rövid legyen,
A szívemben kárt ne tegyen.

Édesanyám rózsafája,
Én voltam a legszebb ága.
Kihajlottam az utcára,
Leányoknak bosszújára.

***

Harangláb nincs bekerítve,
Slobod îi drumul.
Ki lehet menni belőle,
Nu lasă gândul.
Csak egy kislány maradt benne,
Lasă ramâie.
Kiért holtig fáj a szívem,
Așa trebuie.

Album:

CsávásIram

szerkesztő:
Vicic Zsigmond, Fazakas Levente
kiadó:
magánkiadás
kiadás éve:
2016

Üsztürü:
Major Levente – hegedű, ének
Moldován István – hegedű, ének
Szász József – brácsa
Szász Lőrinc – nagybőgő

Heveder:
Fazakas Levente – hegedű, ének
Molnár Szabolcs – hegedű, ének
Fazakas Albert – brácsa
Szilágyi László – brácsa, harmonika, ének
Bajna György – nagybőgő, ének

Mátéfi Csaba – ének

Ötletgazda: Vucic Zsigmond

Szöveg: Szász Lőrinc
Narrátor: Kolcsár József
Felvétel, utómunkák: Kelemen Pityu

Viszonyunk a csávási zenével

A csávási zenével – mint az Üsztürü zenekar tagjai – 1992-ben, a Háromszék Táncegyüttes „Apám tánca” című műsor kapcsán találkoztunk először. A műsorhoz a zenét felvételről, elsősorban a Pávai-lemezről tanultuk. Ezekről a rögzített anyagokról megfejthetetlen vonózások, ritmusok és lenyűgöző dallamfordulatok, variációk köszöntek vissza, amelyek alapján a csávási zenéről egy nagyon érett zenei kép alakult ki bennünk. Mivel nem ismertük személyesen a zenészeket, így jó ideig csak ez a kép élhetett bennünk, mígnem bő fél évvel később meghívták a csávási zenekart Sepsiszentgyörgyre, a Népzene- és Néptánctalálkozóra. Izgatottsággal, érdeklődéssel teli feszültséggel vártuk a pillanatot, hogy találkozhassunk azokkal a muzsikusokkal, akik ezt, a felvételeken megismert, kíváncsiságot kiváltó, érdekes, ötletdús zenét játsszák. A pillanat – amely minden képzeletünket felülmúlta – örökre emlékünkbe vésődött: három – a zenéjükhez hasonló – elegáns, jól öltözött és jóvágású cigányember jött velünk szembe. Ez volt az a momentum, mikor – akár a vas a mágnesre – hozzátapadtunk ezekhez az emberekhez. Ettől fogva folyton csak lestük, figyeltük mozdulataikat, mit, hogyan és miért csinálnak, észre sem véve, hogy egyszer csak ott állunk velük közösen a színpadon és együtt muzsikálunk. Számunkra akkor derült ki, hogy ezek a jó megjelenésű zenészek kiváló mesterei voltak a táncnak is; így amíg szerre táncoltak, nekünk kellett őket helyettesítenünk. A magukkal rántó lendületük oly erős volt, hogy ez, ez a helyettesítés – azaz a muzsikálás – egy-két perc erejéig ment is. Legalábbis úgy tűnt, mert a zenészek tudtak rá táncolni, a közönségnek pedig nem volt ideje észrevenni a váltást. Idők folyamán derült ki: annak érdekében, hogy ez az egy-két perc minél hosszabbá és tartalmasabbá váljon, nos, ahhoz rengeteg munkára, megfigyelésre és együtt muzsikálásra van szükség. És csak jó néhány év után szembesültünk azzal, hogy ez mily nehéz, szinte már lehetetlen vállalkozás.
A 90-es évek közepétől kezdve egyre többen kezdtek csatlakozni ehhez a tanulási folyamathoz, így a Heveder zenekar tagjai is, akik hamar ráismertek a csávási zene ízére és kerültek ez által a csávási zenészek vonzáskörébe. Továbbjutva, a csávási zenészektől már nem csak a zenét, hanem a táncot és éneklést is magukba szívva, egészítették ki eme letűnőben lévő természetes világ megismerését. E folyamat a Háromszék Táncegyüttes a 2007-ben bemutatott „Csávási ballada” című műsorában öltött testet, ahol főleg a zenészekre épülő előadás a csávási zenészeket körülvevő világot hivatott volt bemutatni. Különös módon a csávási muzsikával történő megismerkedés mindkét zenekar esetében Sepsiszentgyörgyön kezdődött, de az azóta eltelt időben Szászcsáváson vagy környékén, valamint csávási zenészekkel töltött különféle alkalmak egyre nagyobb kötődést eredményeztek ehhez a zenéhez és a Kis-Küküllő menti falusi élethez egyaránt. A kötődés nem csak a faluhoz és a zenéhez erősödött, hanem egymáshoz, zenésztársakhoz is. Mivel a megismerés, megélés során kialakult viszonyok egyfajta bajtársiasság-érzéshez vezettek. Ennek kifejezésére jött létre a jelen „Csávásiram” című kiadványunk, amellyel csávási zenéhez és egymáshoz való kötődésünket szeretnénk egyaránt kifejezésre juttatni.

***

A kiadványunkról

Az első helyszíni népdalgyűjtést 1896-ban Vikár Béla készítette, az akkor forradalminak számító rögzítő eszköz, a fonográf segítségével. Az azóta eltelt időben - a technika fejlődésének is köszönhetően -, egyre több és több falusi környezetben rögzített népzene, népdalfelvétel készült, amelyek segítségével sokan nyerhettek betekintést a falusi élet értékteremtő mozzanataiba anélkül, hogy egyáltalán helyszínen tartózkodtak volna. Ezért gondoltuk úgy, hogy jelen kiadványunkon keresztül egy, a kézbe adott virtuális mikrofon segítségével, kisebb időutazás keretében, olyan barangolásra invitáljuk a hallgatót, amely során bemutathatjuk Szászcsávás népzenei világának számunkra fontosnak vélt részét. Természetesen a zenehallgatás nyújtotta érzés nem mérhető össze, és nem is helyettesíthető azokkal az élményekkel, amelyekkel, a falusi emberekkel a saját környezetükben töltött idő során találkozhatunk. Ráadásul bármennyire is próbáltuk, próbáljuk elsajátítani, megélni és átélni a szászcsávási muzsikálás rejtelmeit, muzsikánk nem rendelkezhet olyan, hagyományozódással létrejövő belső értékekkel, mint amely az ott született, nevelkedett emberek örökölte és formálta zenei nyelv mélységeiben megnyilvánul. Mégis úgy érezzük, hogy az idők folyamán felhalmozott személyes élményeken keresztül oly’ közel kerültünk e vidék zenében tükröződő világához, hogy érdemes ezt a magunk eszközeivel kifejezésre juttatni. Kalauzolásunk során azt a zenei anyagot mutatjuk be, mely a több generációt átölelő, falusi közösségek táptalajában felnövő szászcsávási zenekaroktól fogant, és rajtunk lecsapódva, vonónk, hangszerünk és hangunk segítségével újrafogalmazva jelenik meg.
Csávás zenéjének van egy jellegzetes lüktetése, mely a táncházmozgalom érrendszerén keresztül a világ szinte minden pontjára eljutott. Így jutott el Vucic Zsigi barátunkhoz is, kinek érlelődő évek után jött az ötlete, hogy a szászcsávási zenei lüktetés megnyilvánulási formáinak sokszínűségét mutassuk be, attól függően hol, milyen korban, kinek és kikkel megszólaltatva, illetve milyen alkalomhoz kötődve jelenik meg. Ezen felkérésnek próbálva eleget tenni egy hordozható eszközre rögzítettük elképzelésünket, melyet a hallgató felé tárunk, remélve, hogy a zenehallgatás élményén kívül, a csávási iram és zenei lüktetés továbbélését is szolgálja.
Kiadványunk létrejöttében köszönetet mondunk minden szászcsávási és környékbeli házigazdánknak, akik az idők folyamán vendégül láttak, ételt-italt, szállást adtak, és minden egyes alkalomkor szellemi, érzelmi táplálékkal felcsomagolva engedtek tovább utunkon.

Kapcsolódó oldalak