Folkrádió

Lassú Kemény csárdás (G-dúr)

gyűjtés

előadó:
Csejtei István zenekara
előadásmód:
zenekar
etnikum:
magyar
település:
Szombathely
vármegye:
Vas
tájegység:
Észak-Dunántúl
nagytáj:
Dunántúl
gyűjtő:
Lajtha László
felvétel helye:
Magyar Rádió Stúdiója
felvétel időpontja:
1959.12.11.

Leírás:

Lassú Kemény csárdás (G-dúr)
Először játszotta Bábuta ? prímás, aki 1860. körül született. A harmincas években, halt meg, amikoris már több volt hetven évesnél. Igen fekete ember volt, alig ismertek nála sötétebb bőrű embert. Csejtei Sándor (a prímás és nagybőgős édesapja) muzsikált vele. Falusi cigány volt, városban ritkán fordult meg. Néha játszott a Herics kertben is, Szombathelyen.

Album:

Pátria népzenei gramofonlemez-sorozat. Dunántúl

kiadó:
Fonó Records
kiadás éve:
2001

Az 1930-as évek végén Bartók, Kodály, Ortutay-ék által elkezdett népzenei gyűjtés egy része Pátria néven vált ismertté. A korábban 78-as fordulatszámú lemezen megjelent hangfelvételeket újra kiadta a Fonó Records CD-ROM-on. Ezáltal a legendás hírű népzenei gyűjtemény, a PÁTRIA-sorozat most már mind a szakmabeliek, mind a laikus érdeklődők számára hozzáférhetővé válhat.