Folkrádió

2019. május 17-i rádióműsor

Cím, előadó, gyűjtő Település, táj
0:00
Kit a bánat megér
Demeter Panna-Katalin
Gyimesfelsőlok
Gyimes
0:02
Varjú sétál a réten
Takács Józsefné, gy.: Várnai Ferenc
Szentlőrinc
Dél-Dunántúl
0:02
Kossuth-nóta
Balogh Márton, Gombai Tamás, Porteleki László, D. Tóth Sándor, Kürtösi Zsolt
0:06
Ég a lámpa a függönyös szobába
Csók József, gy.: Sárosi Bálint
Marosjára
Székelyföld
0:07
Ének Szent Istvánhoz
Sebestyén Márta
Moldva
0:08
Isten veled
Molnár Sándor József, Tar Gyula, gy.: Kiss Ferenc, Stoller Antal
Csetfalva
0:09
Jankovics Imre dudanótái
Szűcs Szilárd
Somogy
0:12
Addig éli lány világát, míg szél fújja pántlikáját.
Papp Anna, gy.: Kallós Zoltán, Andrásfalvy Bertalan
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
0:14
Három hordó borom van…
Gajdos zenekar
0:19
Sarba - Muresanca - De doi - De-a lungu - Invartita
Lucaciu Adalbert "Pilu" bandája, gy.: Kelemen László, Pávai István
Görgényoroszfalu
Felső-Maros mente
0:29
Kassai verbunk, csárdás és friss
Németh Dénes bandája
Berzétekőrös
Gömör
0:35
Tüzet viszek kötőm alatt
Darók Samu, gy.: Kodály Zoltán
Nagyszalonta
Körösök vidéke
0:35
Azt hittem, hogy nem kellek katonának
Balogh Sándor, Gál János
Dél-Alföld
0:36
Lassú
Szabó „Brusu” Béla, Mezei Ferenc "Csángáló", Mezei „Policer” Pál, gy.: Kelemen László, Pávai István
Felső-Vízmellék
0:38
Üzent nékem János diák...
Eszterlánc
Szék
Észak-Mezőség
0:42
Jaj de szépen kifaragták azt a fát
Kobela Mari Bornya, Kis Bözsi Parti, Perce Bözsi Pajka, Holec Rózsi, gy.: Dincsér Oszkár
Rimóc
Cserhát
0:44
Dudaimitáció
Törköly zenekar
Kürt
Vág-Garam köze
0:45
Joc: puiculeana
Sidor Andronicescu, Nichita Suiu
Fundu Moldovei
Bukovina
0:46
Szék 2006. Kisutcai Sipos Márton nótája
Tükrös zenekar
Szék
Észak-Mezőség
0:55
Ablakomba besütött a holdvilág
Pap Mártonné Filep Mária, gy.: Fábián Éva, Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Bartha Z. Ágoston
Szék
Észak-Mezőség
0:57
Dedoj - egyházaskozári kettőskék / Öves
Tatros együttes
Moldva
1:03
Kárpáti kolomejkák és román táncok
Técsői banda, gy.: Kiss Ferenc, Stoller Antal
Técső
Felső-Tisza-vidék
1:13
Szántó Ferenc pontozója
Bolya Dániel
Magyarbece
Enyed vidéke
1:16
Elibe, elibe; Parlagra terült a juhom; Fáj a kutyámnak a lába; Ica-rica, boromica; Kanásznóta - Búzába ment a disznó
Szim András, gy.: Juhász Zoltán
Kömörő
Szamoshát
1:23
Párnás (Elvesztettem zsebkendőmet)
Duduj Rozália, Domokos László, Csögör Róbert
Csíkszentdomokos
Felcsík
1:27
Oláhos
Oláh Árpád "Nyiki-Nyaka", Horváth Zoltán, Oláh "Dili" Dezső, ifj. Oláh Árpád, gy.: Agócs Gergely
Bodrogköz
1:28
Lakodalmi táncok Tendl Páltól
Tükrös zenekar
Sopron
Észak-Dunántúl
1:31
Örül a Mari, fektetni viszik
Haris Andrásné Nagy Borbála, gy.: Ág Tibor
Naszvad
Vág-Garam köze
1:32
Legényes
Csík zenekar
Kalotaszeg
1:34
Felültem a széles világ lovára
Czakó Ferenc "Mátyás", gy.: Kallós Zoltán, Balla Ferenc, Németh István
Magyarlóna
Kalotaszeg
1:36
Tsum Badekns
Budowitz
1:37
Zsuzsánna, Zsuzsánna
Fodor Sándorné Fodor Mária, gy.: Kallós Zoltán
Visa
Belső-Mezőség
1:41
Lassú bordal
Pál Lajos zenekara
Kalotaszeg
1:44
Cigánycsapás – „Már a nap is, már a nap is lemenőbe’ van”
Oláh "Dili" Dezső, Horváth Zoltán, gy.: Agócs Gergely
Felső-Bodrogköz
1:45
Mérai keserves és hajnali
Üsztürü
Méra
Kalotaszeg
1:52
Ha ezt én így tudtam volna
Póra Györgyné Prezsmer Vilma, gy.: Újváry Lajos
Gyimesbükk-Rakottyástelep
Gyimes
1:58
Variációk
Méta együttes
2:01
Lassú (Bárcsak ez az éjszaka), csárdás és „zsidótánc”
Mezei Ferenc "Nelu", Rostás Izidor, Lakator Traian, gy.: Árendás Péter, Kelemen László, Pávai István
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
2:18
Ismerem a lovam
Berecz András, Dsupin Pál
Nagykunság
2:24
Diófából van a babámnak ágya
Kádár Erzsébet, gy.: Kallós Zoltán
Magyarszovát
Belső-Mezőség
2:25
Keserű víz
Fekete Borbála
Magyarszovát
Belső-Mezőség
2:30
Citera együttes köcsögdudával és kanálritmussal
Kolman Sándor, Lévai József, Lente László, Szabó József, Bíró Mihály, Szakál József, gy.: Sztanó Pál
Létavértes
Nyírség
2:30
Hajnali
Fodor Sándor "Neti"
Kalotaszeg
2:32
Gilice szívem gilice
Németh Antalné Aranyos Anna, gy.: Kiss Lajos
Ebergőc
Észak-Dunántúl
2:35
Lakodalmi nóták
Hírös zenekar
Nagyréde
Heves vm.
2:40
Mi bratove v Zamutove, mi tromi
Štefan Višňovskỳ "Piťo", Anna Višňovská, Anna Rybarčaková, gy.: Agócs Gergely
Zemplén
2:42
Szaporán!
Pál István "Szalonna", Pál Lajos, Unger Balázs, Nagy Zsolt, Mohácsy Albert
Kolozsvár
Kolozs vm.
2:48
Addig menyek míg a világ világ lesz
Marosi József, gy.: Lajtha László
Bözöd
Udvarhelyszék
2:50
Magos a dézsi temető
Tasnády Erika, Filep Márton "Pali Marci", Sipos Márton, Lăcătuş Ioan "Nelu"
Szék
Észak-Mezőség
2:52
sucitu
Barani Vasile, Negrea Victor, Negrea Sorin, Ştefan Florin, gy.: Kelemen László
Kővár vidéke
2:53
Szép asszonyok éneke
Zurgó együttes, Petrás Mária
Moldva
3:00
Édesanyám úgy szeretett
Balla Ferencné Szász Etelka, gy.: Kallós Zoltán
Feketelak
Észak-Mezőség
3:02
Sóvidéki táncok
Hegedős zenekar, Unger Balázs
Sóvidék
3:07
Csűrdöngölő
Gabor Alexandru „Albu”, Gabor Ioan „Albu”, Kovács Péter, Filaton József „Pupu”, gy.: Kelemen László, Pávai István
Fejérd
Kis-Szamos melléke
3:13
Mezőföldi üvegestánc, dus
Olasz György, Szűcs Sándor, Kovács Géza, Nagymarosy András, Székely Levente, gy.: Pesovár Ferenc, Borfolk
Perkáta
Mezőföld
3:18
Te si tuke pharo, phrala
Rostás Károly, gy.: Víg Rudolf
Öcsöd
Körösök vidéke
3:21
Kanásztánc
Téka együttes
Dél-Dunántúl
3:25
Két hajnali ének
Muza József "Toska" bandája, gy.: Kelemen László
Szászfenes
Kalotaszeg
3:27
Sűrű legényes
Méta együttes
Bonchida
Kis-Szamos melléke
3:33
Béres vagyok, béres...; Haj nadrágom, nadrágom...
Fedor Sándor "Dimó", Gorondi Kálmán, Szatmárököritói banda, gy.: Martin György
Kispalád
Szatmár
3:37
Ritka pontozó
Téka együttes
Magyarbece
Enyed vidéke
3:39
Két csárdás dallam (kettős)
Topán György, gy.: Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Fábián Éva, Berecz András, Hajdu Farkas Zoltán
Bálványosváralja
Észak-Mezőség
3:41
Két kör tánc
Zurgó együttes
Moldva
3:43
Bőg a bárány az erdőbe
Kocsis Miklós Barabás, gy.: Paulovics Géza
Magyaró
Felső-Maros mente
3:45
Cepper
Duduj Rozália, Domokos László, Csögör Róbert
Csíkszentdomokos
Felcsík
3:48
Do šaflika
Potta Géza "Gatyo", Dzsuga Géza "Pimasz", Ádám Béla "Csinga", Badó József, gy.: Agócs Gergely
Kassa vidéke
3:50
Itt a tele csutora...
Törköly zenekar, Csendes Gergely, Pásku Veronika
3:53
Jóska, poloska
Balázs Julianna, gy.: Sárosi Bálint
Csíkrákos
Felcsík
3:54
Még azt mondják, hogy nem kapok szeretőt
Ágas-bogas zenekar
Kalotaszeg
3:55
Bătuta
Chiriac Vasile, Paun Vasile, gy.: Kiss Ferenc, András Mihály
Redojé
Moldva
3:58
Jaj, de huncut a német
Jánosi Együttes
4:02
Úgy elmëgyëk, mëglássátok
Lukács Lőrincné Szőcs Anna, gy.: Domokos Pál Péter
Ditró
Gyergyó
4:04
Somogyi dallamok
Dudás Klára
Somogy
4:07
Purtata VI: Romăneşte pe doi paşi de pe Cîmpie
Mezőség
4:09
Farkas Julcsa balladája
Horváth Éva Sára, Hrúz Szabolcs, Tóth Gergely, Dezider Axmann, Terék József
Tápiószentmárton
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
4:12
A pernyési kastélynak zsindely a teteje
Hodosán Mihályné, gy.: Mező Judit
Darvas
Körösök vidéke
4:12
Far Di Mekhutonim/Shulem Tants Mit Variatsyes
Budowitz, Majer Bogdanski
4:16
De ungurime - Tiganeasca - Invartita (Mezőségi pár Teke környékén)
Lucaciu Adalbert "Pilu" bandája, gy.: Kelemen László, Pávai István
Görgényoroszfalu
Felső-Maros mente
4:22
Gyuri bá...
Heveder
Örkő
4:28
Szürke szamár
Kádár Ferenc, gy.: Bereczki Imre
Dévaványa
Nagy-Sárrét
4:28
Magyarszováti négyes és lassú cigánytánc
Tímár Sára és zenekara
Magyarszovát
Belső-Mezőség
4:35
Ej što ću nane
Versendi Kovács József, Tiszai György, ifj. Kovács József, Mihálovics László, Kovács István, gy.: Avar Panni
Baranya
4:37
Ej, a titkos szerelem...
Hegedős zenekar, Unger Balázs
Magyarbőd
Abaúj
4:40
Lóra csikós, lóra, elszaladt a ménes
Nyeste András, gy.: Sztanó Pál, Vargyas Lajos
Kállósemjén
Nyírség
4:42
Kék szivárvány
Takács Éva
Gyimes
4:43
keserves
Copán György "Gyukus", gy.: Juhász Zoltán
Bálványosváralja
Észak-Mezőség
4:44
Karička a Hudobným doprovodom
Samo Smetana, Peter Parniĉan, Peter Mikulec, Andrej Jarolin, Milan Hronĉek, Pavol Vician
Parnó
Zemplén vm.
4:48
Tisza mellett, hazám földjén
Orbán Károly, gy.: Szomjas-Schiffert György
Kiskunhalas
Kiskunság
4:49
Kőrispataki verbunk és régi magyar
Békés Banda
Kőrispatak
Udvarhelyszék
4:54
Este van, este van, elmúlt kilenc óra
Szilágyi Sándor, gy.: Birinyi József, Kallós Zoltán
Magyarvista
Kalotaszeg
4:55
Vasvári, hallgató, csárdás és friss
Gázsa zenekar
Gömör
5:04
Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál
közös ének, gy.: Sárosi Bálint
Csíkrákos
Felcsík
5:06
Mulatság
Csűrös Banda
Kalotaszeg
5:09
Hucul tánc (rahói stílus)
Técsői banda, gy.: Kiss Ferenc
Técső
Felső-Tisza-vidék
5:17
A Láli nénié
Maneszes Józsefné "Láli", Herczku Ágnes, Pál István "Szalonna", Vizeli Balázs, Mester László "Pintyő", Szabó Csobán Gergő
Magyarszovát
Belső-Mezőség
5:25
Én vótam az igaz árva
Róka Mihály, gy.: Balogh Sándor
Trunk
Moldva
5:28
Kicsi madár, milyen fenn szállsz…
Kovács Nóri
Gyimes
5:29
Tri pantľički na šukni mam prišto
id. Štefan Žolták "Čečo", ifj. Vojtech Žolták, Ladislav Žolták, Jozef Žolták, id. Vijtech Žolták "Bela", ifj. Štefan Žolták, gy.: Agócs Gergely
Sáros
5:32
Betyárgyerek az erdőbe­
Agócs Gergely
Bodrogszentes
Bodrogköz
5:34
Mennyből jöttünk ti hozzátok
Fórizs Istvánné Fehér Mária, gy.: Sárosi Bálint
Bereck
Háromszék vm.
5:36
Lakodalmi muzsika: cigánytánc, csárdás és zsidótánc
Ökrös Csaba, Jékely Gáspár Pikó, Horsa István, Árendás Péter, Fekete Antal Puma, Havasréti Pál, Agócs Gergely, Havay Viktória, Nyitrai Marianna, Ábrahám Brigitta, Orbán Johanna, Szerencsés Martina
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
5:56
Legényes, lassú, szapora
Kovács Simon "Buráló", Ádám Béla, Culi János "Kucsi", Kovács György, gy.: Kallós Zoltán, Martin György
Magyarlóna
5:59
Az én ökröm a Csengő, a Virág
Lenvirág együttes
6:03
Egy csárdás furulyán [Gyógyítgatom a szívemet]
Székely József, gy.: Fábián Éva, Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Bartha Z. Ágoston
Szék
Észak-Mezőség
6:04
Hallgató, csárdás és gyors csárdás
Illés László "Vak", Szabó Barnabás, Vinter Kálmán, Szabó Barnabás ifj., gy.: Agócs Gergely
Osgyán
Gömör és Kishont vm.
6:08
Alunelu
Halmágyi Mihály, Ádám Gizella, gy.: Molnár Imre
Gyimesközéplok
Gyimes
6:09
Para focului
Öves együttes
Pusztina
Moldva
6:12
Királyi zászlók lobognak
Péter Sándor, gy.: Sárosi Bálint
Csíkrákos
Felcsík
6:15
Ha ja gyermek jó
Csüllög Edina, Lakatos Katalin, Krajcsó Bence, Jeremiás Ádám, Jeremiás Lajos, gy.: Bartók Béla
Doboz
Körösök vidéke
6:20
Lassú magyaros
Gábor Péter, gy.: Kallós Zoltán
Sántatelek
Gyimes
6:21
Nádasmenti csárdás és szapora
Téka együttes
Nádas mente
6:25
Két heti már avagy három
Hajdu Lajos, gy.: Vargyas Lajos
Áj
Abaúj
6:26
Itt a szarvas az ablakban
Csőke Renáta
Püspökladány
Hortobágy
6:28
Amoda el, a pusztába...
özv. Bárdos Jánosné Zsadányi Mária, gy.: Hankóczi Gyula
Tiszaújfalu
Kiskunság
6:29
Gidi Maro
Vándor Vokál
6:31
Seregeknek szent Istene
Minuc Mihály Péter, gy.: Balla Péter
Szabófalva
Moldva
6:31
Betlehemnek pusztájába
Bárdosi Ildikó
Nyíradony
Nyírség
6:35
Nincsen Csávás békerítve
Szászcsávási férfiak, Jámbor István "Dumnyezó", Mezei Ferenc "Csángáló", Csányi Mátyás, gy.: Szánthó Zoltán, Pénzes Géza, Bartha Zoltán Ágoston, Érdi Ágnes
Csávás
Felső-Vízmellék
6:36
Hallottátok-e már hírét, Szabó Jóska legénységét?
Galgamácsai asszonyok és férfiak
Galgamácsa
Galgavidék
6:37
Ó, mily nagy örömre ez éjjel ébredtem!
három asszony, gy.: Domokos Mária
Büttös
Abaúj-Torna vm.
6:39
Ne szeressél kettőt-hármat
Panek Kati, Bodzafa együttes
Szék
Észak-Mezőség
6:42
Csárdás – „De sok eső, de sok sár”
Oláh "Dili" Dezső, Horváth Zoltán, gy.: Agócs Gergely
Felső-Bodrogköz
6:43
Pey-Dabadi
Palya Beáta
6:47
E koporsó vas zárja
Zóka Peti Lidia, gy.: Kiss Lajos, Sztanó Pál
Szenna
Dél-Dunántúl
6:49
Lassú
Kalamajka együttes
Szék
Észak-Mezőség
6:56
Suitā de cântece şi jocuri din Iacobeni şi Urca
Mezőszopori banda, gy.: Zamfir Dejeu
Mezőszopor
Belső-Mezőség
7:06
Hegyen, földön járogatok vala
Györfi Erzsébet
Moldva
7:09
Szeretett a fene soha
Sipos Györgyné, gy.: Kodály Zoltán, Lajtha László
Szék
Észak-Mezőség
7:09
Bort iszok
Berecz András, Molnár Miklós, Balogh Kálmán
Nagykunság
7:15
„Két ujja van, két ujja van a ködmönnek” (ugrós)
Balogh Zoltán „Savanya”, Csonka Elemér „Tótgyerek”, Botos József „Kasus”, Horváth Dezső „Szencser”, Balogh Antal „Békás”, Cibula Károly „Karinko”, gy.: Agócs Gergely
Medvesalja
7:17
Elindulék új szeretőt keresni...
Téka együttes
Gyimes
7:27
Inaktelki kánta és szapora
gy.: Kelemen László, Pávai István
Kolozs
Mezőség
7:31
Rózsa kihajlik a gyalogútra
Ágas-bogas zenekar
Kalotaszeg
7:33
Beszegődtem Tarnócára
Szikora János
Ipolypalást
Ipoly mente
7:34
Öreges csárdás, ritka és sűrű verbunk
Hámori Péter
Bálványosváralja
Észak-Mezőség
7:37
A Nád János Fenékbe van
Hosszú Lázárné Tóth Brigitta, gy.: Együd Árpád, Németh István, Sztanó Pál
Somogyszentpál-Varjaskér
Dél-Dunántúl
7:39
Ütik a rézdobot
Hollókői Lajos, Porteleki László
Dunántúl
7:40
Csárdás
Füleki Sándor, gy.: Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Fábián Éva, Berecz András, Hajdu Farkas Zoltán
Szásznyíres
7:41
Friss csárdás
Bekecs együttes
Somogy
7:49
Mély kútba tekinték
Csapó Istvánné Zakariás Ilona, gy.: Gábor Judit, Kerényi György
Makád
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
7:50
Lassú pontozók
Piros Pántlikás hagyományőrző zenekar, Papp Mária
Magyarlapád
Enyed vidéke
7:56
Betlehem városban, rongyos istállóba
lányok, gy.: Borsai Ilona, Sztanó Pál
Vitnyéd
Észak-Dunántúl
7:57
Belső-mezőségi férfitáncok
Ördögszekér együttes
Belső-Mezőség
8:00
A csikósok, a gulyások
Hasulyó Péter, gy.: Papp János
Ajak
Nyírség
8:02
Kilenc alma
Balogh Sándor, Palya Bea, Bolya Mátyás, Buzás Attila
Moldva
8:07
Hej, tedd rá, most tedd rá
Dékány János, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Martin György, Pesovár Ferenc
Dunafalva
Baranya
8:08
Duša moja poťešeňia / Kukučka v zelenom háji kukala / Ovej mi vetríčku ovej
Tótkomlósi Pávakör
Tótkomlós
Körösök vidéke
8:12
Héj, de, szlobodíja manglem
Kolompár Péter, gy.: Bari Károly
Kiskunmajsa
Kiskunság
8:15
Máramarosi román és cigány dallamok
Ökrös együttes
Máramaros
8:22
Dudazene
Koós József, gy.: Dincsér Oszkár
Borsosberény
Nógrádi medence
8:23
Rostokoláskor
Kálmán Péter "Cucás", Mészáros János, Molnár László, Molnár Miklós, Musa József, Csurgó Dezső
Szatmár
8:29
A kis Jézus aranyalma
Horváth Jánosné Kovács Mária, gy.: Kiss Lajos
Doroszló
Bácskai Duna mente
8:30
Kanásztánc – furulyás változata
Balogh Sándor, Gál János
Somogy
8:31
Pe două lături
Mihail Emil, Urszuj Kálmán, Pusztai Aladár, gy.: Speranţa Rădulescu, Costin Moisil, Cristian Tarnoveţchi
Buza
Észak-Mezőség
8:33
Vörösvárra befutott a gyorsvonat…
Boglya együttes
Őrisziget
Észak-Dunántúl
8:38
Hüdintés
asszonyok, férfiak, gy.: Kallós Zoltán, Andrásfalvy Bertalan
Gyimesközéplok
Gyimes
8:39
Nekünk a legszebbik estét
Nyisztor Ilona
Pusztina
Moldva
8:41
Csárdás - Palkó Pistáé
Radák János, Botezán János, Huszár Sándor, Mezei János, gy.: Zamfir Dejeu
Magyarszovát
Belső-Mezőség
8:43
Ha kimegyek arra magos tetőre
Györfi Erzsébet
Gyergyószentmiklós
Gyergyó
8:44
Tele van a temető árka vízzel; Az éjszaka elaludtam; Udvaromon hármat fordult a kocsi; Mikor mentem a falul kifelé
8:52
Feljött immár
Zengő együttes
8:57
Tavaszi szél vizet áraszt…
Tóbiás Aranka, gy.: Fekete Antal
Mezőkeszü
Belső-Mezőség
8:59
S e kertembe egy madár
Balogh Sándor
Moldva
9:01
Édesanyám rózsafája
Péter János, férfiak, gy.: Demény Piroska
Magyaró
Felső-Maros mente
9:05
Pál István dudanótái
Ferenczi István
Tereske
Nógrád vm.
9:08
Învârtita, şchiopu, mărunţelu (Párostáncok)
ifj. Haraga Aurel, Haraga Aurel, Haraga Florian, gy.: Kelemen László, Pávai István
Rézalja
9:15
Segélj el, Uram...
Navratil Andrea
Zoborvidék
9:17
Szegény ember elindult az erdőbe...
Fedor Sándor "Dimó", kispaládi cigányok, gy.: Martin György
Kispalád
Szatmár
9:19
Fehér László nótája
Balogh Zoltán "Savanya", Horváth Dezső "Szencser", Botos József "Kasus", Balogh Antal "Békás", Cibula Károly "Karinko", gy.: Agócs Gergely
Fülek
Nógrád vm.
9:21
Asztalozó és kolomejka (cimbalom-hegedű)
Técsői banda, gy.: Kiss Ferenc
Técső
Felső-Tisza-vidék
9:23
Forgatós
Zengő együttes, Szokolay Dongó Balázs, Balogh Kálmán
9:28
Lakodalmi dallam
Legedi László Antal, gy.: Nesztor Iván, Hegyessy Géza, Lehőcz Alexandra
Klézse
Moldva
9:29
Ébresztő
Szilágyi Anna, Eszterlánc
Melegföldvár
Észak-Mezőség
9:35
Lassú és sebes magyaros
Zerkula János, Antal "Finánc" Zoltán, Tímár Viktor "Trifán", Pulika Gizella, Tímár János, gy.: Bodó-Bán János, Szalay Zoltán
Gyimesközéplok
Gyimes
9:53
Zdrabuleánka és szerba
Igriczek, Gulyás László
Moldva
9:58
Tizenhat esztendős korába férjhez ment a Lukas Kata
Bacsó Benőné Herczeg Judit, gy.: Szomjas-Schiffert György
Kiskunhalas
Kiskunság
9:59
Kanásztánc Nagyberkiből
Egyszólam együttes
Nagyberki
Dél-Dunántúl
10:02
întoarsa
Csinka Sándor, Lumperdean Gheorghe, Bogányi Alexandru, gy.: Pávai István
Tuson
Kelet-Mezőség
10:05
Romunka
Rece-fice
10:08
Az alföldi híres város Kecskemét
Gyarmat György, gy.: Bodor Géza
Horgos
Bácskai Tisza mente
10:09
Havaljgatás
Horváth Gyula
Klézse
Moldva
10:10
Hallgató
Fekecs János "Bínyai", Patkó Béla "Bumbaj", Sárközi József "Tuti", Fekecs Viliam "Doktor", Balogh Árpád "Iró", Rikkony Gyula, gy.: Agócs Gergely
Alsó-Garam mente
10:13
Csigavígtaposáskor
Szeredás együttes, Kulcsár Annamária
Hajdúság
10:20
Jézus, élő Istenek szent Fia (bucsus ének)
Benke Jánosné Benedek Rózsi, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Gyoszény
Moldva
10:21
Mégsem leszek
Vatai Barbara, Gera Attila
Jobbágytelke
Marosszék
10:25
Keszüi magyar tánc a Bikáké, és sűrű magyar
Mácsingó György bandája, gy.: Árendás Péter, Kelemen László
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
10:34
Fehér Anna
Agócs Gergely, Gombai Tamás, Szabó Gábor, D. Tóth Sándor, Kürtösi Zsolt, Balogh Kálmán
Osgyán
Gömör
10:41
Aki dudás akar lenni
Koós József, gy.: Dincsér Oszkár
Borsosberény
Nógrád vm.
10:41
Hideg István bácsi emlékére
Havay Viktória, Horsa István, Joó Bence
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
10:45
Kint a pusztán, a pusztán
ismeretlen, gy.: Manga János
Csongrád
Alsó-Tisza-vidék
10:46
Nótázás
Kalamajka együttes, Tintér Gabriella, Szilvási Eszter
Marosszék
10:53
Ekete pekete cukota pék
Bertus Irén, gy.: Szomjas-Schiffert György
Kiskunfélegyháza-Kunszállás
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
10:53
Hej, víg juhászok, csordások...
Budai Ilona és tanítványai
10:54
Édes Gergelyem...
Istók Pál, gy.: Stuber György
Klézse
Moldva
10:54
Lakodalmas borivó nóták Zoborvidékről és Szlavóniából
Guzsalyas énekcsoport
11:00
Csárdás
Ármán Lajos, Lakatos József, Sztojka János, gy.: Martin György
Kolozs
Mezőség
11:00
Jaňik, Jaňik, čiri zbojňik /Terchová/
Muzička
Terhely
Várnai völgy
11:04
Bújdosik az árva madár
Csorba János, gy.: Eredics Gábor, Vavrinecz András
Szék
Észak-Mezőség
11:05
Jó emberi nemzet, készülj vigasságra
Nyisztor Ilona
Moldva
11:06
Sadime vom maje
Teplicskai énekcsoport
11:08
Csárdás
Tímár Viktor, Antal Tibor
Gyimes
11:09
Elment az én rózsám idegen országba
gy.: Kallós Zoltán
Feketelak
Észak-Mezőség
11:11
Vrapčevo
Vujicsics
11:15
Csicsijjkányi, bújj, bújjkányi
Rankasz Józsefné Tóth P. Amália, gy.: Borsai Ilona, Faragó Jánosné
Jászárokszállás
Jász-Nagykun-Szolnok vm.
11:15
Még a fák is sírnak
Tatros együttes
Moldva
11:19
Udvardi menyasszonytánc
Anyalai "Pepes" Sándor bandája, gy.: Agócs Gergely, Timár Sándor
Udvard
Vág-Garam köze
11:21
Elveszett a lovam...
Balogh Zoltán "Savanya", Csonka Elemér, Horváth Dezső "Szencser", Botos József "Kasus", Balogh Antal "Békás", Cibula Károly "Karinko", gy.: Agócs Gergely
Fülek
Nógrád vm.
11:24
Szegény embernek születtem
Magyar Andrásné Erdei Ilona, gy.: Bencze Lászlóné Dr. Mező Judit
Berettyószentmárton
Körösök vidéke
11:25
Mérai verbunk, legényes és szapora
Major Levente, Nagy Zsolt, Mohácsy Albert
Méra
Kalotaszeg
11:31
Zili (Putre Devla tri granica)
Muza József "Toska" bandája, gy.: Kelemen László
Szászfenes
Kalotaszeg
11:34
Kissárréti pásztornóta
Széles András
11:37
Csűrdöngölő
Kászoni Jancsi, gy.: Demény Piroska
Sinfalva
Aranyosszék
11:39
Tavaszi szél vizet áraszt / Jaj, de szépen szól a harang
Fiastyúk
Moldva
11:42
Erdélyes
Kristóf Vencel bandája, gy.: Kodály Zoltán, Lajtha László
Kőrispatak
Udvarhelyszék
11:43
Román forgatós
Hírös zenekar
Szucság
Kolozs vm.
11:47
Mely magas volt a fa
Balla Józsefné Molnár Mária, gy.: Dancsi Lajos, Vikár László
Ghymes
Zoborvidék
11:48
Galga menti muzsika
Mészáros zenekar
Kartal
Galgavidék
11:55
colindă
Bóné Sándor, Ponczi Gyula, gy.: Kelemen László
Vajdaszentivány
Felső-Maros mente
11:57
Asztalozó, kolomejka és máramarosi román tánc
Técsői banda
12:06
Édes jó Istenem
Gercuj Gyula, gy.: Kallós Zoltán, Martin György, Pesovár Ferenc
Gyimesfelsőlok
Gyimes
12:11
Hallgató, lassú és friss csárdás
Bakator, Jeremiás Lajos, Gyönyörű Zsigmond
Hajdúság
12:17
Édes Gergelem dudán
Mesterke Gergely, gy.: Stuber György
Külsőrekecsin
Moldva
12:19
Keserves és hajnali Kalotaszegről
Gajdos együttes
Bánffyhunyad
Kalotaszeg
12:27
Povoja povoja
Csorbai énekcsoport
12:29
Ne nézz rózsám
Dűvő zenekar
Erdőszombattelke
Észak-Mezőség
12:35
învârtita rară
Lakatos Izidor, Barz Emil, Ciobanu Dorel, Kállai Gyula Róbert, gy.: Pávai István
Almás mente
12:38
Haza!
Berecz András, Dsupin Pál
Nagykunság
12:42
Cigánytánc
Fedor Sándor "Dimó", Kóczé Miklós, Algács Zoltán, gy.: Martin György
Kispalád
Szatmár
12:43
Megyek az úton lefelé
Téka együttes
Magyarbece
Enyed vidéke
12:49
Jaj, de szépet álmodtam / Pista bácsi dudáljon kend
Pál István, gy.: Juhász Zoltán
Tereske
Nógrád vm.
12:53
Kettősök
Berka együttes, Mészáros Tamás
Moldva
12:57
Madárka, madárka
Papp Andrásné Hepp Erzsébet, gy.: Tari Lujza
12:58
Hrabaj, diefča, hrabaj /Horný Liptov/
Muzička
Liptó
12:59
Ritka csárdás
Maneszes Márton bandája, gy.: Pávai István
Magyarszovát
Belső-Mezőség
13:02
Az éjjel álmomban... kecskés
Kelemen István, Melkuhn Róbert, Ségercz Ferenc, Szász Emese
Moldva
13:11
Látod babám ezt a hegyet
Horváth Ferencné Német Erzsébet, gy.: Olsvai Imre
Somogyacsa
Dél-Dunántúl
13:12
Ezt a kerek erdőt járom én
Bürkös zenekar
Nyírmada
Nyírség
13:18
Csárdás (cigány) és cigánycsárdás
Tóth Sámuel, Csurkulya József, ifj. Koszorús Kálmán, Gondos Tibor, gy.: ifj. Koszorús Kálmán, Sinkó András
Felső-Maros mente
13:23
Rábaközi tánczene: dus, csárdás és friss
Gázsa zenekar
Rábaköz
13:26
Ápoj, Dévla, de tyo brisindóri
Barcsa Lajos, gy.: Bari Károly
Csíkszentimre
Csík vm.
13:28
Kiss Jánosnál Sárkány-zugban
Papp László
Máta
Hajdúság
13:30
Aratónóta
Boldi Balogh Ernő, Jónás Géza, Csóka Mihály, Jónás József, ifj. Jónás Géza, gy.: Árendás Péter, Vavrinecz András
Bodrogköz
13:33
Ifj. Árus Feri emlékére
Dobroda zenekar, Bacskai Balázs
Méra
Kalotaszeg
13:38
Felnyőtt az út mellett két szál majoránna
Potuska Jánosné, gy.: Manga János
Menyhe
Zoborvidék
13:40
A halálra hurcolt lány
Polgár Lilla
Somogy
13:46
Elindult a gulya, csörögnek a csatrangok
C. Tóth János, gy.: Agócs Gergely
Bodrogmező
Felső-Bodrogköz
13:46
Szerba sztudencilor
Öves együttes
Klézse
Moldva
13:49
Ó életünk végórája
Nyisztor András Ferenc, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Lábnik
Moldva
13:50
Ketten
Dűvő együttes
Méhkerék
Körösök vidéke
13:55
Dantul fetelor és invirtita (lánytánc)
Moga Toader, Boanţă Simion, Gîrbuleţ Ion, gy.: Kelemen László, Pávai István
Damuk
Békás vidéke
13:59
Megkondult a szőkefalvi nagyharang…
Bárdosi Ildikó, Juhász Zoltán
Vámosgálfalva
Felső-Vízmellék
14:01
Tekenőbe tiszta víz
Csatári József, gy.: Kodály Zoltán
Nagyszalonta
Körösök vidéke
14:02
A pávának három tolla
Halmos Béla, Berecz András
Magyarszovát
Belső-Mezőség
14:07
Ňekukaj ti an dzvčatko jak novo taňcovac zna
Štefan Višňovskỳ "Piťo", gy.: Agócs Gergely
Zemplén
14:08
Nagysajói hangszeres népzene
Bodzafa együttes, Székely Levente, Toró Lajos
Nagysajó
Sajó mente
14:15
Látod édesanyám
Kádár Ferenc, gy.: Sárosi Bálint
Dévaványa
Nagy-Sárrét
14:16
Keserves, verbunk és sebes forduló
Rozsdamaró zenekar, Pribojszki Ferenc
Magyarpéterlaka
Felső-Maros mente
14:22
Ardeleanca
Horváth Elemér, Hamza Vilhelm, Varga Antal, Boros Sándor, gy.: Vavrinecz András
Hirip
Szatmár
14:27
Hajnali nóta
Sebestyén Márta
14:33
Hajnal
gy.: Kelemen László, Pávai István
Küküllődombó
Alsó-Vízmellék
14:35
De doi
Alexandru Iancu, Antim Ioan
Moldva
14:37
De-a purtata, szökős, sűrű csárdás
Magyarpalatkai banda, gy.: Császár Attila, Crispijn Oomes
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
14:44
Zoborvidéki menyasszonybúcsúzó
Rácz Boglárka
Zoborvidék
14:47
Verbunk
Baranyi Dezső zenekara, gy.: Lajtha László
Balassagyarmat
Ipoly mente
14:49
Marossárpataki táncok
Juhász zenekar
Marossárpatak
Felső-Maros mente
14:55
Bulgarjászka / Lérem, lérem
Fehér Márton, Paun Vasile, gy.: Stuber György
Külsőrekecsin
Moldva
14:56
Ugrósok
Bogyiszlói zenekar
Bogyiszló
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
15:00
Megöltek egy legényt
Márton Bálintné Tankó Ilonka, gy.: Kallós Zoltán
Bodorszer
Csík vm.
15:01
Nem úgy van most, mint volt régen
Török Lilla
Magyarszovát
Belső-Mezőség
15:03
De băut
Dumitru Hîrb, Ioan Pop, Ioan Petreuş, gy.: Speranţa Rădulescu
Máramaros
15:06
Ha a babám mindig nálam volna…
Maczkó Mária
Galgavidék
15:11
Az oláhok, az oláhok facipőbe járnak.
Dési Károlyné, gy.: Sárosi Bálint, Dobszay László
Kötegyán
Körösök vidéke
15:12
Palatkai akasztós, szökős, sebes csárdás és korcsos
Berkó együttes
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
15:21
asztali nóta
Veresné Fogarasi Katalin, Jámbor István "Dumnyezó", Csányi Sándor "Cilika", Mezei Ferenc "Csángáló", Mezei „Policer” Pál, gy.: Pávai István
Balázstelke
Vízmellék
15:25
Erdélyi hajdútánc (1705 körül)
Barozda együttes
15:27
Lányok vannak a toronyba fehér koszorúba
Fazekas Mihály, gy.: Vikár László
Barslédec
Bars vm.
15:28
Katonakísérő
Békés Banda
15:35
Úristennek szent fia… (karácsonyi kánta és beköszöntés)
Lukács Ödön „Gamizsi”, gy.: Árendás Péter, Kelemen László, Szalóki Ágnes
Magyarkirályfalva
Közép-Vízmellék
15:37
Potta Géza nótái
Bakator, Jeremiás Lajos
Abaújszina
Cserehát
15:45
A tam hore pod jedličkou zelenou
idősebb asszony
Slažany
15:48
Gömöri hallgató, csárdás és friss
Dobroda zenekar, Szabó János
Gömör
15:53
Román csárdás, batuta, ponturi, batuta
Csiszár Aladár bandája, gy.: Árendás Péter, Kelemen László
Magyarpéterlaka
Felső-Maros mente
16:05
Bonchidai muzsika
Táltos együttes
Bonchida
Kis-Szamos melléke
16:09
Jobbágytelkén nevelkedtem
Berecki Antal, gy.: Sárosi Bálint
Jobbágytelke
Marosszék
16:10
Volt szeretőm, mikor volt...
Téka együttes
Magyarbece
Enyed vidéke
16:12
Lassú csárdás, porka és hétlépés
Dobos Károly, gy.: Martin György, Halmos István, Virágvölgyi Márta, Pálfy Gyula, Csapó Károly
Szék
Észak-Mezőség
16:17
Šarena gajda (Pirin, Bulgária)
Rece-fice, Palya Bea
16:20
Végig mék az uccán senkise szól hozzám
Fülöp Máténé Gál Ilona özv., gy.: Manga János
Menyhe
Zoborvidék
16:20
Anyám, édesanyám...
Demeter Erika, Csávás Attila, D. Tóth Sándor
Moldva
16:22
Gergelytánc
Legedi László István, gy.: Kiss Ferenc, András Mihály
Klézse
Moldva
16:23
Magyarpéterlaki muzsika
Szabó Adrien, Lajti Ákos, Lajti Gergely, Kiss Csaba
Magyarpéterlaka
Felső-Maros mente
16:26
Kiindultam a hazámból
Molnár Antal, gy.: Kiss Lajos
Andrásfalva (Kakasd)
Bukovina
16:30
Csillagos az ég…
Boglya együttes
Magyarpéterlaka
Felső-Maros mente
16:37
Féloláhos
Káló „Cuppa” József, Mezei Ferenc "Csángáló", Mezei „Policer” Pál, gy.: Kelemen László, Pávai István
Felső-Vízmellék
16:39
Gerdányos
Fondor zenekar
Csíkszentdomokos
Felcsík
16:48
Istenem, Istenem
Széplaki Simonné Ambrus Rózsa, gy.: Kallós Zoltán
Gyimesfelsőlok-Görbepataka
Gyimes
16:50
Két fa között felsütött a holdvilág
Soós Réka
Mohács
Dél-Dunántúl
16:52
Csárdás és szökő
Forgács János "Jani", Erik Béla, Vidámi Sándor, Bakó György "Doli", gy.: Pávai István
Közép-Maros vidéke
16:57
Megjöttek a szabadságos huszárok!
Virtus együttes, Kiss Tamás, Pápai Judit, Zabán László, Barvich Iván, Kalász Tamás
Dél-Alföld
17:04
Megöltek egy legényt
Puskás Antalné Bálint Anna, gy.: Kallós Zoltán
Lészped
Moldva
17:06
Lassú pontozó / Mojla István pontozója / pontozó
Szántó Ferenc
Magyarbece
Enyed vidéke
17:10
cigánytánc
Mezei Ferenc "Nelu", Rostás Izidor, Lakatos Traian, gy.: Pávai István
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
17:13
Elmennél-e, elhagynál-e; A puszta tetején; A csizmámra sárga patkót veretek; Este
Kallós Zoltán, Ökrös együttes
Magyarvista
Kalotaszeg
17:25
Liskovskí mládenci
Liszkófalusi énekcsoport
17:26
Kanásztáncok két hegedűn
Muzsikás együttes
Dél-Dunántúl
17:28
Uşor mândră cu iubitu­
Vasile Soporan, Covaci Carol "Gaciu", Moldovan Valentin, Francisc Ioan, Covaci Alexandru
Mezőszopor
Kolozs vm.
17:31
Klézsei dudadallamok
Zurgó együttes
Moldva
17:36
Fehér galamb szállt a házra
Vajda Árpádné Gergely Anna, gy.: Kallós Zoltán
Almásmálom
Mezőség
17:38
„Paganini”
Boglya együttes, Veres Mihaela, Domby Bertalan
Nagymedvés
17:43
Ţigăneşte (învârtită rară)
Lunka József, Csurkulya József, ifj. Koszorús Kálmán, Gondos Tibor, gy.: ifj. Koszorús Kálmán, Sinkó András
Felső-Maros mente
17:46
Jozo
Vujicsics, Sebestyén Márta, Radó Júlia, Vizin Antus, Farkas Zoltán "Batyu"
17:52
Siralmas volt nékem világra születnem
Izsák János, gy.: Kiss Lajos
Kórógy
Szlavónia
17:53
Katonakísérő, lassú, sűrű verbunk, csárdás, korcsos
Berta Alexandra, Rendes zenekar
Aranyosszék
18:02
Ardeleana II
Ion Manole Muntean, Gheorghe Lingurar, Iacob Muscan, Traian Muntean
Kovászi
Körösök vidéke
18:04
Vármegyés
Magos Együttes
Magyarpéterlaka
Felső-Maros mente
18:14
Mo, romale, mo, csavale
Stojano, gy.: Bari Károly
Ónfalva
18:16
Én Istenem, adj egyet!
Berta Alexandra, Lehőcz Alexandra, Mihó Attila
Gyimes
18:21
„Ablakomba, ablakomba, besütött a holdvilág” (Csárdás) – „Csúszó, mászó, fülbemászó” (friss csárdás)
Balogh Zoltán „Savanya”, Csonka Elemér „Tótgyerek”, Botos József „Kasus”, Horváth Dezső „Szencser”, Balogh Antal „Békás”, Cibula Károly „Karinko”, gy.: Agócs Gergely
Medvesalja
18:25
Madocsai friss csárdás
Hegedűs Máté, Hegedűs Zoltán, Bobár Zoltán, Barcza Zsolt, Varjassy László
Madocsa
Sárköz
18:28
Dudanóta
Baranyi Dezső zenekara, gy.: Lajtha László
Balassagyarmat
Ipoly mente
18:29
Vasárnap bort inni
Téka együttes
18:33
Hol jártál az éjjel cinegemadár
Dékány János, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Martin György, Pesovár Ferenc
Dunafalva
Baranya
18:34
Pásztordalok
Pojendán Gergő, Szokolay Dongó Balázs
Bély
Bodrogköz
18:38
Ha felkötöm piros delin kendőmet
Jászágói Népdalkör, gy.: Dobos László, Németh István
Jászágó
Jászság
18:39
Taie calea padurii, mai (román katonakísérő)
Hegedős zenekar, Szvorák Katalin
18:41
colindă
Mera Iuliana, gy.: Pávai István
Ruhaegres
Jára és Hesdát völgye
18:43
Ha folyóvíz volnék...
Navratil Andrea, Fábri Géza
Moldva
18:51
Szë hol én elmënëk
Hodorog Erzsébet, gy.: Kallós Zoltán
Klézse
Moldva
18:52
Kesergő: Bőg a bárány a nagy hegyen
Piros Pántlikás hagyományőrző zenekar
Magyarlapád
Enyed vidéke
18:54
Kettős jártatója és sírülője
Halmágyi Mihály, Ádám Gizella, gy.: Molnár Imre
Gyimesközéplok
Gyimes
19:00
Halottkísérő
Dűvő zenekar
19:04
Csordapásztorok
Demeter Antalné Jánó Anna, gy.: Kallós Zoltán, Sztanó Pál
Gerlén (Lészped)
Moldva
19:07
Széki férfitáncok
Ördögszekér együttes
Szék
Észak-Mezőség
19:10
Csárdás, cigánycsárdás és marosszéki
Paradica Mihály, ifj. Paradica János, Paradica János, Rácz Béla, gy.: Fekete Antal, Zsuráfszky Zoltán, Németh Ildikó
Felsősófalva
Sóvidék
19:22
Csíkszentdomokosi dallamok
Karinca együttes
Csíkszentdomokos
Felcsík
19:28
Lassú magyaros
Gyimes
19:33
Megkötték már nékem a koszorút…. Nyitrai menyasszony-búcsúztató
Gajdos együttes
Zoborvidék
19:37
din uşa cortului
Lukács Lajos "Gamizsi", Kozák József, Lukács Ödön "Gamizsi", gy.: Kelemen László
Alsóbajom
Vízmellék
19:38
Piros szlanka, zöld muskotály
Olasz György, Szűcs Sándor, Kovács Géza, Nagymarosy András, Székely Levente, Hetényi Milán
Maros-Küküllők vidéke
19:44
Úgy rakják, úgy rakják
Szabó Mártonné Kotyorka Erzsébet, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Andrásfalvy Pál, Kallós Zoltán, Kiss Attila
Klézse
Moldva
19:45
Nógrádi táncok - verbunk, csárdás és friss
Ludas zenekar
Nógrád
19:49
„Tak sa zhovárali v Krnom na majeri” – „Joj, čudujú sa žudia z Bystrickej ulici” (váľaný)
Matej Kováč „Koričáň”, Marcel Kováč „Koričáň”, Peter Kováč „Koričáň”, Jozef Berky „Litto”, Martin Škamla „Srniačik”, gy.: Agócs Gergely
Horhát
Polyánhegyalja
19:53
Tavaszi szél
Dobroda zenekar, Fekete Antal
Belső-Mezőség
19:59
Úristennek fia…
Kocsis János, gy.: Juhász Zoltán
Szék
Észak-Mezőség
20:01
Nem úgy van most, mint volt régen
Muzsikás együttes
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
20:06
Töltsél testvér, töltsél
Horváth Krisztián, Lakatos János "Ruszin", Kótai Róbert, Kótai Lajos, Kótai Jenő, Kótai Béla, Ganyi Eszter, gy.: Pólya Zoltán
Csenyéte
Cserehát
20:09
Féloláhos
Mokányos együttes
Hidegségpataka
Gyimes
20:10
Gyenge rác menyecske II.
Bandi Györgyné Gyurka Mária, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Gajcsána
Moldva
20:15
Apám nótája
Bakator
Hajdóböszörmény
Hajdúság
20:18
Csárdás folyamat
Pál István, gy.: Juhász Zoltán
Tereske
Nógrád vm.
20:23
Gyedoj
Mokányos együttes
Somoska
Moldva
20:25
Búbánat, búbánat
Bodor Erzsébet, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán, Martin György, Pesovár Ferenc
Gyimesfelsőlok
Gyimes
20:27
Aurél horája
Bácsi Gyurka zenekar
Moldva
20:31
Idze verbunk, idze, hore Košicami
Jozef Kroka "Česľak", Jozef Čonka, Jurej Ovšak "Guba", Michal Ferenc "Kohucik", gy.: Agócs Gergely
Zemplén
20:33
Magyarlapádi népzene
Panek Kati, Bodzafa együttes, Székely Levente
Magyarlapád
Enyed vidéke
20:42
Megrakuk, megrakuk
Potuska Jánosné Fülöp Ilona, gy.: Manga János
Menyhe
Zoborvidék
20:44
Ritka magyar a XVIII. századból
Ifjú Muzsikás
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
20:51
Két szem szilva, két szem szilva
Czakó József, gy.: Keszi Jenő
Emőd
Borsod vm.
20:52
Csütörtökön este
Balogh Sándor, Bolya Dániel, Horváth Szilárd, Bolya Mátyás
Moldva
20:54
Kiskertemben kinyílott a tulipán
Keceli Hagyományőrző Asszonykórus, gy.: Bodor Anikó, Németh István
Kecel
Kiskunság
20:55
Csíki táncdallamok
Pesti Csángók Baráti Társaság
Felcsík
20:59
Csárdások és magyar verbunk
Farkas Jenő, Nagy Ernő, Oláh Lajos, Kóczé Jenő, gy.: Árendás Péter, Németh István, Vavrinecz András
Szatmár
21:05
Botosánka
Csürrentő együttes
Moldva
21:08
Pergetés
Gábor István, gy.: Bari Károly
Nagykend
Maros-Küküllők vidéke
21:09
A borostyán apró kéket virágzik...
Forgács Zsuzsanna
Buza
Észak-Mezőség
21:11
Bine mai era adată
Vasile Soporan, Alexandru Ciurcui, Francisc Ciurcui, Tănase Gheţi, Alexandru Gheţi, gy.: Speranţa Rădulescu, Valeriu Rădulescu, Adrian Hotoiu
Magyarfráta
Kolozs vm.
21:14
Le van a szívem láncolva...
Boglya együttes
Magyarszovát
Belső-Mezőség
21:19
Búbánat, búbánat
Váradi Mihály, gy.: Víg Rudolf
Kótaj
Szabolcs vm.
21:25
Eleki román táncmuzsika
Csík zenekar
Elek
Körösök vidéke
21:28
Lassú és csárdás
Forgács János "Jani", Erik Béla, Vidámi Sándor, Bakó György "Doli", gy.: Pávai István
Közép-Maros vidéke
21:34
Huszár gyerek, huszár gyerek…
Békés Banda
21:39
Elmëgyëk, elmëgyëk
Gábor Péter, gy.: Újváry Lajos
Gyimesfelsőlok
Gyimes
21:46
Árva vagyok apa nélkül
Herczku Ágnes, Agócs Gergely
Székelyhodos
Székelyföld
21:48
Cigány lassú csárdás
Kanalas Imre, Kanalas Gyula, gy.: Halmos Béla, Lengyel József, Nagymarosy András, Vavrinecz András, Virágvölgyi Márta
Sarmaság
Szilágyság
21:50
Küsmöd mentén
Tükrös zenekar
Kőrispatak
Udvarhelyszék
21:56
Engem hívnak egy híres betyárnak
Badacsonyi Lajos, gy.: Olsvai Imre, Vajda József
Mikosszéplak-Mikosdpuszta
Észak-Dunántúl
21:58
Bukovinai dalok
Havay Viktória
Bukovina
22:00
Brâu pe şase
Ion Ştefan, névtelen, gy.: Speranţa Rădulescu, Jacques Bouët, Bernard Lortat-Jacob, Adriana Dan
Bughea de Sus
22:04
Fáj a lábam, mert feltörte a csizma
Galgamácsai asszonyok és férfiak
Galgamácsa
Galgavidék
22:05
Arrul alól sötéten borul az ég
Gergely András "Zsüke", gy.: Bereczky János, Martin György
Türe
Kalotaszeg
22:07
Feljött a nap
Dűvő zenekar
Gyimesközéplok
Gyimes
22:13
Na počúvanie, váľaný a do vysoka
Matej Kováč „Koričáň”, Marcel Kováč „Koričáň”, Peter Kováč „Koričáň”, Jozef Berky „Litto”, gy.: Agócs Gergely
Horhát
Polyánhegyalja
22:18
Menyasszonykísérő
Hírös zenekar
Erdőszombattelke
Észak-Mezőség
22:24
Édesanyám mondta nékem
Holecz Istvánné Kanyó Margit, gy.: Vakler Anna, Németh István
Rimóc
Cserhát
22:25
Betyárnóta
Egyszólam együttes, Berecz András
Dunántúl
22:34
lakodalmi mars
Mezei Károly, Mezei Ferenc "Csángáló", Mezei "Bendős" József, gy.: Pávai István
Vízmellék
22:37
Pásztornóták hosszúfurulyán
Juhász Zoltán
Felsõireg
Sárköz
22:40
Azt gondoltam míg a világ
Kádár Sándorné Papp Erzsébet, gy.: Fehér Anikó
Magyarszovát
Belső-Mezőség
22:43
Juhajgatás
Zurgó együttes
Klézse
Moldva
22:50
„Gejla tejle o khamoro” (cigány hallgató)
Patkoló László, Murka Elemér „Emino”, Draskovics Rudolf, gy.: Agócs Gergely
Zsére
Zoborvidék
22:53
Katonakísérő keservesek
Rozsdamaró zenekar
22:58
Megverték a ludat bűntelen
Forján Kálmánné Vörös Netti, gy.: Vikár László
Szalafő
Észak-Dunántúl
22:59
Kispejlovam megérdemli a zabot
Kalamajka együttes
23:03
Dudautánzás
Nagy Istvánné Kovács Julianna, gy.: Sárosi Bálint
Szany
Észak-Dunántúl
23:05
Töredék
Muzsikás együttes
23:06
Fejér László lovat lopott
Pápa Józsefné Kocsis Katalin, gy.: Seemayer Vilmos
Báta
Sárköz
23:07
Borozdában..., Hej csillag...
Balogh Sándor, Horváth Szilárd
Moldva
23:10
Asztalozó (plonkával előadva)
Técsői banda, gy.: Kiss Ferenc
Técső
Felső-Tisza-vidék
23:10
Hortobágyi dallamok citerán
Szélesné Kiss Anikó
Püspökladány
Hortobágy
23:13
Tánczene
Kherútno muzsikusok, gy.: Bari Károly
Bacoi
23:15
Hej, udvaromon kinőtt egy nagy eperfa
Havay Viktória, Jékely Gáspár, Horsa István, Vörös Máté, Joó Bence
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
23:21
Dojna (juhajgatás) kavalon
Legedi László István, gy.: Stuber György
Klézse
Moldva
23:23
Erdélybe vagyok kerítve
László Miklós, Tímár Viktor, Antal Tibor
Gyimes
23:26
[Pista bácsi, János bácsi]
Koós József, gy.: Dincsér Oszkár
Borsosberény
Nógrád vm.
23:27
Erdőbényei bodnártánc
Olasz György, Szűcs Sándor, Kovács Géza, Nagymarosy András, Székely Levente
Erdőbénye
Zemplén vm.
23:33
Édesanyám mondta nékem (Lassú)
Veres Andrásné Fogarasi Katalin, Fogarasi István, Káló „Cuppa” József, Mezei Ferenc "Csángáló", Mezei „Policer” Pál, gy.: Pávai István
Balázstelke
Alsó-Vízmellék
23:35
Szatmári citerás dallamok
Pásztor Barna
Szatmár
23:38
Jaj, édes lyányom, drága lyányom
Golyán Andrásné Blaskó Ilona, gy.: Vikár László, Szabó Andorné
Rimóc
Cserhát
23:40
Antaloké
Zurgó együttes
Moldva
23:46
Skríza
Matej Kováč „Koričáň”, Marcel Kováč „Koričáň”, Peter Kováč „Koričáň”, Jozef Berky „Litto”, Martin Škamla „Srniačik”, gy.: Agócs Gergely
Horhát
Polyánhegyalja
23:47
Vasilé (Rădoaia)
Csenki-Túri Luca, Csenki Zalán
Redojé
Moldva
23:53
Esteledik, alkonyodik
Matyi Trofim, gy.: Kiss Lajos
23:54
Magyarpalatkai lassú cigánytánc és összerázás
Kalamajka együttes
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
23:58
Së nem a víz hozott idë
Horváth Jánosné Bakos Julianna, gy.: Borsai Ilona
Szuha
Heves vm.
teljes mai műsor »
A címre kattintva részletesebb adatokat is megtudhatsz a felvételről. Az ikon azt jelzi, hogy dalszöveget is találsz a felvétel adatlapján.