2019. december 11.
RSS
 

 

Köszönhetem bajaimat
A bogáti
 
szöveg: Köszönhetem bajaimat
A bogáti tiszttartónak,
Mer mikor ott juhász voltam,
A juhok mellett elaludtam.
A juhaim elszéledtek,
A lucernásba belementek.
Hatvanhárom felfújódott,
Rajtam a tiszttartó meg kiadott.
De azért nem betyár lettem,
Mert disznókkal kereskedtem.

Egyszer loptam hat darabot,
Másodszor meg tíz darabot.
De harmadszor ráfizettem,
Mert elvették aztat tőlem.
Az osztopáni kiszeláknál,
Ott állták el az utamat,
Az osztopáni vörös bíró
Elvette a disznaimat.
Jába mondtam a bírónak
Nem szegény emberé voltak,
De ő arra nem hallgatott,
Csendőr-pandúrt rám hozatott.

A jagócsai vadkörtésbe,
Juhász András menedéke.
Juhász András jó tanyája,
Csendőr-pandúr nem jár arra.

Egy vasárnap csendes este,
Juhász András bemerészelt
A bírónak udvarába,
Bekopogtat ajtajára,
Mikor a bíró meglátta,
Fegyver után nyúlni akart,
De a Juhász Andris csak azt mondta,
Késő van már bíró uram.

Három golyó a mellébe,
Vörös bíró földre esett,
Vörös bíró földre esett,
Folyt a vére ki a földre.
Akkor lettem én csak betyár,
Somogy-Zala határánál.

Somogy-Zala nem bír velem,
Somogy-Zala nem bánt engem.
Somogy-Zala nem bánt engem,
Mert tudják, hogy igaz ember.
előadó: Berecz András, Egyszólam együttes
előadásmód: ének, hosszúfurulya
műfaj: betyárnóta
etnikum: magyar
település:Osztopán
vármegye:Somogy
felvétel helye: Budapest, Nemzeti Táncszínház refektóriuma
felvétel időpontja: 2004
forrás: Zöld erdőben táncolnak. Dél-Dunántúli magyar népzene hosszifuruglán

folkradio.hu