Előre csak előre!

Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó negyedszer

Mintegy kéttucatnyi néptánccsoport közel nyolcszáz táncosa lépett fel a komáromi Tiszti pavilonban megrendezett Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó gazdag programján. Többek között táncház, táncoktatás, néptáncbemutató, kézműves foglalkozás, valamint előadások várták a találkozó résztvevőit.

A negyedik alkalommal megszervezett kétnapos szakmai szemle főszervezője a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete.


„A felvidéki magyar néptáncegyüttesek érdekképviseletét is ellátott szakmai egyesület legjelentősebb eseménye a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó, mely az egyetlen országos szintű nagy fesztiválja”
– magyarázta a Felvidék.ma megkeresésére Gálik Gábor, a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületének vezetője, a táncháztalálkozó főszervezője.

Mint elmondta: ezen a kétnapos fesztiválon a szakmai egyesületünk minden tagja megjelenik. Huszonnyolc néptánccsoport közel nyolcszáz tagja lépett fel a fesztivál programján.

Mint a főszervező megjegyezte, még a kilencvenes években hagyomány volt a táncháztalálkozók szervezése a Felvidéken. Majd az ezredforduló táján több éven át szüneteltették a seregszemlét. 2018-ban érkezett az ötlet az újbóli megszervezésre – mesélte Gálik Gábor.

„Úgy éreztük, hogy a nyári időszakban Zselízen megrendezendő Országos Népművészeti Fesztivál mellett szükség van táncháztalálkozókra, hiszen ezek remek bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a Táncfórum tagszervezeteinek”
– szögezte le a szervező.

2018-ban és a következő évben Dunaszerdahely adott otthont a találkozónak. A koronavírus-járvány ennek a közösségi-szakmai rendezvénynek a megvalósítását is meghiúsította. Ekkor online térben rendezték meg. Az idei, immár negyedik alkalommal megtartott országos eseményfolyamnak már Komárom adott otthont.

A május 6-án és 7-én megvalósuló fesztivál igen gazdag programkínálattal várta a közönséget. Ezzel kapcsolatban a főszervező kifejtette, igyekeztek a népi kultúra több szegmensét is lefedni. Természetesen a középpontban a tánc állt.


Pénteken táncházgálával kezdődött a program, ahol közel tíz tagszervezet mutatkozott be. Az estét táncház zárta, amelyen a Pósfa és a Tatros zenekar húzta a talpalávalót.

A főnapon, azaz szombaton népi játékok és kézműves foglalkozások várták a legkisebbeket. A folkudvarban, a Tiszti pavilon udvarán található szabadtéri színpadon a táncháztalálkozó gyermekegyütteseinek gálaműsora ment. A délelőtt folyamán számos felvidéki magyar együttes mutatta be tudását.


A fellépők között volt a Kelepelők Gyermek-néptáncegyüttes, a Kis Ilosvai Gyermek-néptáncegyüttes, a Kis Csallóközi Néptáncegyüttes, az Apró Csallóközi Néptáncegyüttes, a Kis Nádos Néptánccsoport, a Kis Sendergő Néptáncegyüttes, a Borostyán Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Kis Megyer és Csilizke Gyermek-néptáncegyüttes, valamint a Nagy Csali Gyermek-néptáncegyüttes.

Az udvar másik szegletében felállított kisszínpadon gyermekeknek szánt műsorokkal szórakoztatták a közönséget. Itt mások mellett a Csavar Színház, Korpás Éva és a Bahorka Társulás adott műsort.


Külön blokkban szerepeltek a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia szakmai segítsége mellett működő és tanuló népzenész formációk. A File Banda, a Sajó Banda, a Húros Banda és a Gímesi Igricek előadásában hangzottak fel magyar népdalok.

A Tiszti pavilon épületében a Cseperedő program keretei között Ringató foglalkozás valósult meg szombat délelőtt. Majd a díszteremben neves oktatók közreműködésével Tánctár címmel táncoktatás zajlott.

 A Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia égisze alatt tanuló fiatal népzenészek rövid bemutató koncertje (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Táncoktatást tartott: Csitei Gábor és Mészáros Eszter – kapuvári táncok; Juhász Bence Zsombor és Paput Júlia – Galga menti táncok; Kupec Zsófia – magyarbődi karikázó; Oláh Attila – sallai verbunk; Peter Hrabovsky és Martina Hrabovská – telgárti táncok; Hajdú Flórián és Bíró Éva – vajdaszentiványi táncok; Gera Zoltán és Gera-Panyi Katalin – méhkeréki táncok; Kovács Gábor és Kovács-Gál Nóra – kalotaszegi táncok.

Szombaton szintén táncfórum gálával zárult a rendezvény. Ennek fellépői között találtuk a Borostyán Néptáncegyüttest, a Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttest, a Csalló Néptáncegyüttest, a Csallóközi Táncegyüttest  és a Csallóközi Ifjúsági Néptáncegyüttest, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttest, a Sendergő Néptáncegyüttest, a Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttest és a Megyer Néptáncegyüttest.


Majd az estét a Magyar Nemzeti Táncegyüttes programja és a Csángáll Zenekar táncháza zárta. A néptáncegyüttesek műsorai bemutató jellegűek voltak. A repertoárjukból választották azt a koreográfiát, amelyet a táncháztalálkozón bemutattak.

A kísérőprogramokat a felsoroltakon kívül kézműves vásár is színesítette. Saját készítésű ékszerek, különleges táskák, egyedi textilek és ruházat szerepeltek a kínált portékák között.

A rendezvény a Csoóri Sándor-program és a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg, szakmai partnere pedig a Martin György Népművészeti Szövetség és Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia volt.


Pásztor Péter

text