50 éves a táncház

50 éve, 1972. május 6-án tartották az első Táncházat Magyarországon – hallgassa meg a Dankó Rádió új műsorsorozatát!

 Egy maroknyi budapesti táncos a saját szórakozására szervezte meg az első táncházat, amely óriási sikertörténetként a városi szórakozás egyik fajtája lett. A rendezvénysorozatnak sikerült életben tartania a népzenei- és tánchagyományokat. A világviszonylatban is egyedülálló mozgalom előtt 50. jubileuma alkalmából a Dankó Rádió egy 13 részes műsorsorozattal tiszteleg, egyben ráirányítja a közönség figyelmét a magyar folklór megőrzésének fontosságára.

A műsor házigazdája Liber Endre, a Tükrös Zenekar zenésze úgy fogalmazott, bár ő az „anyatejjel szívta magába” a népzene és a táncházmozgalom szeretetét, fontos, hogy a jövőben is megmaradjon a köztudatban nemzeti hagyományainknak e fontos része.

„Mindössze ötéves voltam a táncházmozgalom indulásakor, de csodálattal néztem, ahogy megteremtette az emberek szívéből és lelkéből fakadó igény. A sorozatban áttekintés nyújtunk erről a különleges törekvésről, bemutatjuk, hogy az elmúlt ötven évben milyen utat járt be a mozgalom, beszélünk lemezekről, zenészekről, táncegyüttesekről és megmutatjuk az autentikus, valamint a hagyományéltető, de új zenéket egyaránt” – fogalmazott a szerkesztő-műsorvezető, Liber Endre a Tükrös Zenekar zenésze, aki tizenhárom műsorban idézi fel az elmúlt fél évszázad 50 fontos lemezét.

Hallgassa meg a teljes műsorsorozatot és Hajdú Tibor bevezető interjúját is!

text