Ismét regionális fesztivállal ünnepelt a tíz éves Miriszló Gyöngye

A frissen felújított marosdécsei kultúrotthonban szervezte meg vasárnap délután a Miriszló Gyöngye Egyesület azt a néptáncfesztivált, amellyel a tánc világnapját illetve az általa működtetett néptánccsoport megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelték meg.

A rendezvény ötlete ezelőtt hét évvel fogalmazódott meg Szabó Csilla Erzsébet óvónőben, az egyesület elnökében, aki akkor még csak arra gondolt, hogy egy hangulatos születésnapi bulit rendezzen a tánccsoportnak, persze színpadon, néptáncbemutatóval és egy hatalmas nagy tortával... Mostanra a születésnapi buli regionális néptánctalálkozóvá nőtte ki magát, amelyre más szomszédos Fehér megyei településekről is érkeznek érdeklődők.

„Kezdetben csak arra gondoltam, hogy meglepetést szerezzek néptánccsoportomnak, megalakulásunk negyedik évfordulóját ünnepeljük meg egy jó bulival, értem ezalatt a kultúrotthonban való fellépést és az azt követő táncházat. Hirtelen jól összejött minden és elhatároztam, hogy az lesz az első Miriszló Gyöngye Fesztivál, melyet évente megrendezünk majd” – mesélte Szabó Csilla és azóta is ...áll a bál.

Minden évben meghívnak tapasztalatcserére egy-két másik néptánccsoportot, ezáltal is az összetartásra igyekeznek nevelni a miriszlói és magyardécsei gyerekeket, fiatalokat. Szabó Csilla Erzsébet hangjából kiérződött az elszántsága, amellyel az évek során bebizonyította: egy kis szórványközösségben is össze lehet fogni a gyerekeket és az ifjúságot, az erre egyik legalkalmasabb eszköz pedig a népzene és a néptánc. Azóta magyar napokat, edzőtáborokat, kirándulásokat, néptáncbemutatókat, táncházakat, gyermekszínjátszó találkozókat szervez, ő az, aki mindig tettrekész és soha sem fogy ki a jó ötletekből.  

A VII. Miriszló Gyöngye Fesztivál megnyitóján Szabó Csilla Erzsébet kiemelte: „amikor megalakultunk, sokan azt jósolták, hogy egy-két év múlva felbomlik a tánccsoport, mert nem lesz utánpótlás... Azóta eltelt tíz év és íme, itt vagyunk, itt ül az utánpótlás csillogó szemekkel az első sorban”. A tánccsoport vezetője ezt követően hálás szavakkal köszönte meg a néptáncoktatók, Varga Orsolya és Pillich Balázs kitartó munkáját, továbbá az egyesület támogatóinak, a Bethlen Gábor Alapnak és a Csoóri Sándor Alapnak az anyagi segítségét, illetve a szülők hozzáállását, hiszen mindezek nélkül lehetetlen lett volna megvalósítani a tevékenységeket.

A fellépők sorát a Miriszló Gyöngye Néptáncegyüttes nyitotta meg felcsíki táncokkal, őt követte a Kis Miriszló Gyöngye pünkösdölő játékokkal, majd ismét a Miriszló Gyöngye lépett színpadra mezőségi táncokkal. Az idei rendezvény meghívottja a Magyarlapádi Hagyományőrző Néptáncegyüttes volt, akiket a fiatal, kiválóan muzsikáló Csegely zenekar kísért. A zárótánc, a kolozsvári Szarkaláb és a Miriszló  Gyöngye közös produkciója, egy kalotaszegi táncrend tetőzte a hangulatot. A két tánccsoport közötti nyolc éves együttműködés meghozta gyümölcsét abból a szempontból is, hogy néhány miriszlói táncos már állandó tagja a Szarkalábnak.

Idén is megsütötték a félasztalnyi nagyságú születésnapi tortát, a gyertyák elfújása közben pedig elénekelték a jól ismert, Sok születésnapokat vígan megélhess kezdetű széki dalt.

A fesztivál színvonalát emelte, hogy mindvégig élő népzenére ropták a csoportok a táncot: a Szarkaláb kísérőzenekara, a dézsi Rezeda illetve a fent említett magyarlapádi Csegely biztosította a jó hangulatot az esti táncházban is.

 
Basa Emese

text