Novák Ferenc: A folklorizációnak vége, táncot sem lehet már gyűjteni

Március végén ünnepelte 91. születésnapját Novák Ferenc „Tata”. A Kossuth-díjas koreográfus, a Nemzet Művésze a részben általa útjára indított táncházmozgalom ötvenéves évfordulója kapcsán hihetetlenül gazdag életútjáról mesélt. Lejegyezte: Fehér Anikó.

Hogy melyik volt a legfontosabb együttes, amelyet életemben alapítottam? Ez a legkönnyebb kérdés, az általam 1954-ben alapított Bihari együttes! Ennek az együttesnek volt egy önképzőköre, tagja volt Timár Sándor, Szigeti Károly, és később Györgyfalvai Kati is, mint táncosok. De voltak ott tudósok is: Martin György, a Pesovár fivérek, Borbély Jolán és a férje, a régész Éri István. Ez volt a bölcsője mindennek.

„Néptánccal sosem fogok foglalkozni”

1949-ben érettségiztem, akkor Budapesten rendezték meg a Világifjúsági Találkozót (Vit). A diákszövetségből felhívtak, hogy itt van egy francia író, Emmanuel Roblès, pár napig kísérni kellene a Viten. A Hősök terén néztük a műsort. Roblès azt mondta: fiatalember, nézze meg a románokat, a szerbeket, a bolgárokat! Maguk miért nem táncolják a saját eredeti táncaikat úgy, mint ezek? Elszégyelltem magam és megfogadtam, hogy a néptánccal sohasem fogok foglalkozni. Aztán mégis, 1950-ben véletlenül belecsöppentem. A Közgazdasági Egyetemre jelentkeztem. Egy padon ültünk a felvételi előtt Veress Péterrel, a későbbi külkereskedelmi miniszterrel, aki Gyimesből érkezett és remekül táncolt. Persze engem mint rossz kádert nem vettek fel. Ha felvettek volna, bizonyosan nem lettem volna táncos. Egy gyárba kerültem dolgozni. Ott a szakszervezet felkérésére szerveztem többféle kultúrcsoportot, köztük táncot is. 1949. december 21-én, Sztálin születésnapján kellett először fellépnünk. A négy párból álló csoportban egy fiú megsérült. Én „feláldoztam” magam, és beálltam a helyére, hogy Sztálin elvtárs ne ráncolja össze homlokát, hogy nincs tánc a születésnapján…

1951-ben behívtak katonának. Hévízre kerültem, szakszervezeti üdülőkben laktunk. Voltunk ott páran, akik már korábban is táncoltunk, alakítottunk egy férfi tánccsoportot. Ez nagyon megkönnyítette az életünket, ha felléptünk a nagy ünnepeken, akkor szabadságot kaptunk és nem kellett ágyút pucolni. Mindig azon vitáztunk, hogy mit is táncoljunk, mert különböző iskolákból jöttünk. Volt köztünk Rábai Miklós-, Molnár István-, Krizsán Sándor-tanítvány. Én voltam a legfiatalabb táncos, mindössze egy évvel azelőtt kezdtem ezt el. Meguntam a vitákat, ezt szóvá is tettem. Így aztán rám sózták a koreográfusi munkát, így lettem botcsinálta vezető. Nagy siker övezte a fellépéseinket.

• Hogy került közel a néptánchoz?
• Miért buktatták meg 1955-ben a zenekarvezetői vizsgán?
• Mi lehetett a titkuk?
• Miért volt renegát a táncszínházas vonallal?
• Lesz még táncház 30 év múlva?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel!

text