VI. Utánpótlásképző zenésztábor Lábnyikban

A vakáció második hetén, június 19-25. közt zajlott a Lábnyiki Táborközpontban a VI. Utánpótlásképző zenésztábor, melyre a középhaladó, haladó hangszeres gyerekeket hívtuk meg, és részt vett néhány kezdő gyerek is, akik a túljelentkezés miatt, az előző táborba már nem jutottak el. Vasárnap este tizenkét oktatási helyszínről érkezett a 46 a tanítvány (Forrófalva, Külsőrekecsin, Magyarfalu, Pusztina, Somoska, Klézse, Buda, Trunk, Újfalu, Csík falu, Dumbravén és Lábnyik), és mivel a többségük már rutinos lábyniki táborozó, baráti ölelkezéssel és egy fergeteges táncházzal indult a tábor.
A délelőtti kiscsoportos koboz-, furulya- és hegedűoktatás délutánonként zenekarozássá alakult, és a megszokott módon, naponta egyórás énekoktatás is zajlott, amit a somoskai Benke Paulina és a pusztinai Mátyás Mónika vezetett. Szintén naponta változatos, játékos foglalkozásokon is részt vehettek a gyerekek, amelyeket Réti Róza Magdalena, Mátyás Mónika, Benke Paulina és Kádár Elemér szervezett.
A táborban furulyát oktatott: Legedi László István, Ségercz Ferenc, Bagi Bálint, Katona Eduárd, Balint Robert; kobozt tanított Csente Flóra, Csibi Szabolcs, Szilágyi Dániel; hegedűt pedig Görbe Gyopár, Váta Gábor, Vrencsán Dávid, Fehér Mihály és Mihály Zsolt.
A tavalyi utánpótlásképző zenésztábor nagy sikerélménye az volt, hogy végre eljutottak a gyerekek a zenekarozásig, és esténként a táncházban is beálltak az oktatók mellé zenélni. Az idei táborban csütörtök este lehetett mindenki egy hasonló élmény részese: az esti táncház után, a lefekvéshez készülődés közben, zeneszó csendült fel a dombtetőn a kis faházak közt. A zene egyre hangosabb lett, mivel egyre több gyerek csatlakozott a gyerekzenekarhoz, majd egyrészük táncolni kezdett, és végül egy második táncház kerekedett, igazi táncmulatság. Végülis, a hangszeroktatásnak, táncoktatásnak ez lenne az egyik célja, hogy a gyerekek eljussanak arra a szintre, hogy a maguk örömére zenéljenek, táncoljanak, jól érezzék általa magukat. A péntek esti gálaműsor minderre már csak ráadás volt, és nagy örömünkre, jónéhány szülő is kíváncsi volt a gyerekek bemutatójára.
 

text