A pillanat ereje a művészet nyelvén

Egy mozdulat, egy hangulat, egy gesztus. Steindl Gabriella és Kulcsár István ezeket vadászta kamerájával a Kőfeszt - A szabad táncház idején, amiből most fotókiállítás született.

Nem véletlen, hogy a tárlat is a Pillanatok: A táncház ünnepe a Káli-medencében címet kapta, hiszen a két fotós nem csupán fényképezett, hanem olyan mozzanatokat örökített meg, melyek még közelebb hozzák a tánc, a népzene, a népművészet világát annak is, aki még nem mozog otthonosan benne.
Egy brácsa halvány repedései, önfeledten táncoló gyerekek, szenvedélyesen muzsikáló zenészek és még sok apró pillanat nemcsak azt mutatja meg, hogy az idén pünkösdkor első alkalommal bemutatkozó A szabad táncház egy valódi folkünnep volt, hanem Steindl Gabriella és Kulcsár István elhivatottságát és művészi érzékenységét is.
A Pillanatok: A táncház ünnepe a Káli-medencében című fotókiállítást Kása Béla nyitja meg augusztus 5-én, pénteken a KKKA Képzőművészeti Klubot e kiállítással befogadó Kőfeszt keretein belül. Helyszín: Kővágóörs, Botond Pajta (Jókai utca 55.). Ahogy maga a fesztivál, úgy a kiállítás is ingyenes.
És még egy érdekesség. A kiállítás anyagával, a két művész képeivel nem csak a központi pajta falán, hanem a köveskáli buszmegállótól a kékkúti játszótérig sokfelé találkozhatnak azok, akik elkapnák az elkapott Pillanatokat! A tárlat a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány szervezésében és a Veszprém-Balaton 2023 EKF támogatásával jött létre. A kiállítás augusztus 2. és augusztus 31. között tekinthető meg. A belépés díjtalan.

Hegyi Zoltán

text