A 75 ÉVES SEBŐ FERENC AZ 50 ÉVES TÁNCHÁZMOZGALOMRÓL

Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zenetudós, a nemzet művésze, a táncházmozgalom egyik elindítója. Nemcsak ő ünnepelte nemrég hetvenötödik születésnapját, de fél évszázada annak, hogy 1972. május 6-án a Liszt Ferenc téri Könyvklubban megtartották az első budapesti táncházat, ami aztán egy szélessé terebélyesedő mozgalom kiindulópontjává vált. A Sebő Együttes 1972-ben a Fővárosi Művelődési Házban indult klubja a táncoktatással összekötött össztáncok helyszíne lett. 1973 végén a Kassák Klubba költöztek, ekkortól énekelt velük az évtized végéig Sebestyén Márta. Ők voltak a hamarosan országos mozgalommá szerveződött táncház úttörői, Halmos Bélával a zenészeket is ők tanították. A kettős évforduló apropóján Sebő Ferenccel beszélgettünk.

– Építészmérnöknek tanult. Hogyan jutott el a népzenéhez?

– Több lépésben. Maga a zenélés egy normális polgári eszmény miszerint a gyermekek megtanulnak zenélni gyermekkorukban és ez megszokott szabadidős tevékenység., nem csupán színpadi tevékenység. Amikor gyerekkoromban gitárt fogtam és a német barátommal népdalokat énekeltünk a 60'-as évek elején, az egy családi esemény volt. Zenélni éppúgy megtanulunk, mint beszélni, hiszen az ének és a tánc éppen úgy hozzátartozik a kultúrához, ahogy mindig is volt.

– A zene szeretete után a következő lépés, hogy elkezdi kutatni is?

– Esetemben az történt – a gitáros tevékenységem révén –, hogy József Attila-verseket kezdtem megzenésíteni, énekelni. Ez egy historikus műfaj, az énekelt vers műfaja volt. Történeti műfajként a népdal formájában élt a hagyományban, ezért ezt elkezdtem tanulmányozni. Így amikor Halmos Bélával a kollégiumi szobánkban gyakoroltuk a két gitárral egy-két számot a József Attila versek mellett, akkor egy-két népdalt is feldolgoztunk. Keresgéltük az anyagot és rábukkantunk erre a nagyon gazdag kincsre, ami az elmúlt 150 év kitartó és szorgos kutatómunkájának volt eredménye, és így derült fény arra is, hogy ez a zene használatban van még Erdélyben. Ide el is tudtunk menni Kallós Zoltán segítségével és szemtanúi lehettünk, hogy hogyan szórakoznak az emberek ezekre a zenékre, hogy kitölti az életüket. Ez nagyon imponált nekünk: és azért tanulmányoztuk, hogy meg tudjuk tanulni. Utánzással tanultuk, de rendelkezésünkre állt a Bartókék által összegyűjtött írásos anyag és hangzóanyag, és Kallós Zoltán gyűjtötte szalagok. Az a mezőségi zene, amivel kezdtük, a 18. század popzenéjét idézte fel.

– Mennyi idő kellett az anyagok feldolgozásához?

– Hamar ment. Megtanultam brácsázni a speciális háromhúros brácsán, Béla pedig a klasszikus hegedülésről a népi hegedülésre váltott, egy másik technikára, és a környezetük is segített. Nemcsak a tudományos háttér, hanem a táncosok is megörültek, hogy lesz autentikus zene, amire lehet táncolni, mert addig zongoramuzsikára járták a legényest. Elszegődtünk a Bartók együttesbe, élőzenével mentek a próbák, így aztán kölcsönösen egymást gazdagítottuk a táncosokkal. 1971-ben már tudtunk Bélával széki zenét játszani és 1972-ben már megalakultak a táncházak. Az első az FMH (Fővárosi Művelődési Ház), aztán a Kassák Klub 1973-ban. Mivel óriási igény volt rá, több táncházat is kellett csinálni.

– Egy pillanatra, ha visszakanyarodhatunk arra, hogy a próbák az együttessel zárt rendben zajlottak. Hogyan lépett ez ki a közösségi térbe, hogy vált táncházmozgalommá?

– Mi kívülről jöttünk építészként, hobbistaként, nem a belső szakmai körből. Megértettük, hogy a zenét úgy kell megtanulni, ahogy játsszák, mondjuk Erdélyben. Tímár Sándor pedig megértette – Martin György (Tinka) tanácsát követve –, hogy a táncot pedig társastáncként kell megtanulni. (Tulajdonképpen kiegészítettük a Tánciskola klasszikus társastáncait a régebbi magyar táncokkal.)

Éppen ez volt az erénye, hogy ez egy alulról induló és spontán nekibuzdulás volt, amire a magyar történelemben kevés példa akad. Ezt a spontán, önszerveződő folyamatot nem diktálta senki, ezeket mindenki önként vállalta. A szakma viszont mellénk állt, rendelkezésünkre bocsájtották a kutatásokat, Kallós Zoltán, Martin György, Vargyas Lajos és társai nagy szerepet vállaltak ebben, hiszen miután látták, hogy van rá igény, odaadták a szalagokat, hogy tanulhassunk belőlük, hiszen ez közös kultúrkincsünk. Tinka tanácsára a Bartók Táncegyüttesben a tánccal együtt tanultuk a tánczenét és folyamatosan bővítettük a tudásunkat, tanultuk meg az újabb dallamokat. Nagy vívmányunk, ahogy Csoóri Sándor fogalmazott, hogy lehoztuk a néptáncot a színpadról a földre. Mára már szépen beleépült a hétköznapi életbe ez a fajta páros tánc. A fiatalok nagy része foglalkozik ezzel, tanulják a táncokat. Ezt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy kezd hétköznapivá, vagyis természetessé válni, hiszen a néptáncot nem nézni kell, hanem csinálni.

Énekelni meg táncolni éppúgy meg kell tanulni, mint ahogy beszélni megtanulunk, mert ez a hármasság a kommunikációnak a teljessége. Ráadásul akkor, amikor a táncolás úgy általában megy ki a divatból. Hol van már az az idő, amikor minden vendéglátóipari helyen volt egy táncparkett? Gyerekkoromból még emlékszem erre, hogy oda lehetett menni egy asztalhoz felkérni egy csinos lányt, lehetett ismerkedni.

– A fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házban indult az első táncház. Hogy emlékszik erre vissza?

– Már lebontották azt a körtermet, ahol indultunk annak idején. Néptáncos klub számára kértük el Gyurkó László igazgatótól. Vitányi Iván pedig megvédett bennünket az értelmiségi támadásoktól. Sok ember akarata, jó szándéka és munkája van az indulásban is. Ezután a Kassák Klubban folytattuk, ahol a táncház mellett költőket, írókat, barátokat, érdekes embereket hívtunk meg. Mások is folytatták a táncházklubokat: a Jánosi Együttes is csinált önállóan. Ez a klubalapítások kora volt, hatan-heten is alapítottunk önálló klubokat, figyelve arra, hogy ne ugyanazon a napokon legyenek a táncházaink. Hiszen ez sokkal több, mint egy színpadi produkció. Jogosan lehetünk büszkék, hogy sikerült nekünk, magyaroknak ezt elindítani. Nagy érdem, hogy tőlünk kezdett el terjedni. Mikor a szlovák táncházakról készítettünk filmet, meglepődtünk, mikor azt mondták az ottaniak, hogy tíz éve járnak át Magyarországra tanulmányozni a táncházat, mert milyen jó dolog, amit a magyarok kitaláltak, ezt utánozni kéne. Kérdezem én, hogy 1920 óta elhangzott-e ilyen mondat a Kárpát-medencében bármilyen műfajban? Erre méltán lehetünk büszkék. Amikor pedig a kassai táncházban odamentem a zenészekhez, és kérdeztem, hogy magyart is tudnak-e játszani, kalotaszegit, mezőségit is el tudtak húzni, nem is akárhogy. Hát ez valami, nem? Azzal riogattak bennünket, hogy ezzel elzárkózunk, de éppen hogy kinyílt a világ, mert a mai érdeklődő fiatalok megtanulták szépen ezeket a magyar táncokat, de érdekli őket a Balkán, a Felvidék és lassan összeáll a kép, hogy az egykori európai popkultúrának az utolsó letéteményesei vagyunk, mert itt még mindenből van egy kicsi, és lehet rekonstruálni az egész európai popkultúrát. Ez egy historikus popzene, amiről beszélgettünk. Vannak 18. századi tradíciók, mint a Mezőségben, vannak középkoriak, mint a Gyimesben, vagy az Alföldön a tekerőlant. Az európai popzene történetéből vannak itt maradványok, ez a jó földrajzi fekvésünknek is köszönhető.

– Az 50. évfordulóra egy háromrészes sorozattal készülnek. A táncházmozgalom Magyarországon és a határokon túl címmel három beszélgetés lesz akadémikus úr vezetésével. Mire fűzte fel az estek témáit?

– Arra fűztem fel, hogy hogyan fejlődött először ki. Első lépés a hangszeres népzene újjászületése, a revival mozgalom volt. Ennek a képviselőivel beszélgetünk, Székely Leventével, Éri Péterrel, ifj. Csoóri Sándorral, Jánosi Andrással és Vavrinecz Andrással. Akkor lehetett táncház, amikor már volt mire táncolni, ez egy-két évig eltartott. A következő beszélgetésben egy bővebb körben táncosokkal arról beszélgetünk, hogy hogyan alakult ki maga a táncház, és a harmadikban pedig egy kitekintés lesz, hogy milyen kisugárzása volt ennek a magyar táncháznak a határokon túl. Agócs Gergőékkel fogok erről beszélgetni. Erről keveset tud a magyar közvélemény, ezért meséljük el, hiszen erre jogosan lehetünk büszkék. Ez a három téma.

– Ezzel kellett volna kezdenem, Isten éltesse a 75. születésnapján!

– Ó, nagyon köszönöm, igyekeztem eltitkolni, de az internet korában ez már nem lehetséges.

– Hogy érzi magát? Min dolgozik?

– Folyamatosan dolgozom, ha már nem tudom megállítani az időt. A Bartók rádióban hetente két műsorom van, egy fiatalok műsora és egy saját műsor. Egyre több meghívás érkezik mind a zenélésre, mind mesélésre. Emellett visszatértem a tanításhoz, mert jó dolog a fiatalok közt mozogni. Ahogy Sándor Gyuri mondta: „Övék a jövő! Bár nekünk is ezt ígérték…" Úgyhogy ez most elég sok munkát ad.

 

---------------------------------

SEBŐ FERENC — PORTRÉ

 


Február 10-én volt hetvenöt éves Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zenetudós, a táncházmozgalom egyik elindítója, a nemzet művésze.


Szekszárdon született egy katonatiszt fiaként, aki 1944 őszén csapatával három hétig védelmezte a Gyimesi-szorost a hatalmas túlerőben lévő szovjetek ellen. Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron kezdte, emellett zongorázni és csellózni tanult, az érettségit a budapesti Eötvös József Gimnáziumban tette le. 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán szerzett diplomát, néhány évig építészként dolgozott.

 

   Egyetemi évei alatt a BME szimfonikus zenekarában csellózott. Halmos Bélával, aki évfolyamtársa és szobatársa is volt, a Bercsényi kollégiumban énekeltek, gitároztak, megzenésített József Attila-verseket adtak elő, Sebő a Rejtelmeket és A hetediket ma is énekli. Berek Kati színésznő e versek közül néhányat felvett az Egyetemi Színpadon előadott műsorába, ahová őket is meghívta, később már együtt járták az országot. A Halmos-Sebő duó idővel együttessé bővült, historikus énekeket, gitárral kísért népdalfeldolgozásokat és énekelt verseket adtak elő.

 

   Sebő Ferenc még egyetemista volt, amikor a rádióban Sárosi Bálint népzenei sorozatában meghallotta a széki zenét. Érdeklődése az autentikus hangszerek - brácsa, citera, tekerőlant – felé fordult, és a Martin György néprajzkutatónál hallott népzenei felvételek hatására a gyűjtésbe is bekapcsolódott. A legendás koreográfus, Tímár Sándor megkeresésére lett a Bartók Táncegyüttes zenei vezetője, ahol a néptáncokat is tanulmányozták.

 

   A Sebő Együttes 1972-ben a Fővárosi Művelődési Házban indult klubja a táncoktatással összekötött össztáncok helyszíne lett. 1973 végén a Kassák Klubba költöztek, ekkortól énekelt velük az évtized végéig Sebestyén Márta. Ők voltak a hamarosan országos mozgalommá szerveződött táncház úttörői, Halmos Bélával a zenészeket is ők tanították. A Kassák Klubban igazi klubélet folyt meghívott művészekkel, kiállításokat, beszélgetéseket rendeztek, nyári táborokat szerveztek. (A magyar táncházmódszer 2011-ben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.) A Sebő Együttest 1994-ben új tagokkal élesztette fel, és jelenleg is működik.

  

    Egy nyilatkozata szerint a zenekutatás, a zeneszerzés és az előadó-művészet szétválaszthatatlanul egybefonódnak életében. 1984 és 1989 között elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakát, szakdolgozatát Vikár Béla népzenei gyűjteményéből írta. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen népzenét, repertoárismeretet, tekerőlantot, kamarazenét tanított.

 

   1973-tól az évtized végéig a Népművelési Intézet kutatási osztályán dolgozott, 1988-ban az MTA Zenetudományi Intézetének kutatója lett. 1991-től a Magyar Televízióban az ő szerkesztésében kerültek adásba a népzenei és régizenei témájú műsorok, számos költészeti ismeretterjesztő sorozatban működött közre, zenét írt a gyerekeknek készített Cimbora című műsorhoz.
    

    1996 és 2001 között az Állami Népi Együttes művészeti vezetője, 1999–2000-ben a Magyar Táncművészeti Szövetség társelnöke, a 2002. évi alapítástól 2011-ig a Hagyományok Házának szakmai igazgatója volt. A Fölszállott a páva című televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató zsűrijének elnökeként is tevékenykedett, önálló rádióműsort is jegyez Népzene-Sebő címmel.

 

   Az első Sebő-album 1975-ben jelent meg, ezen népdalfeldolgozások és versmegzenésítések szerepeltek, később további harminc korong következett. Megzenésítették mások mellett József Attila, Weöres Sándor, Nagy László és Lázár Ervin verseit. Sebő Ferenc lemezen jelentette meg saját gyűjtéseit, klasszikus gyűjteményeket tett közzé, több filmzenét írt (Még kér a nép, Fotográfia, Amerikai anzix, Talpuk alatt fütyül a szél, Rosszemberek), dolgozott a rádió és a színház számára is. Jordán Tamással közös József Attila-estjükkel két évtizeden át járták az országot. 2018-ban a Sebő együttes Árdéli szép tánc címmel CD-t és könyvet is kiadott, amelyen Kovács András Ferenc romániai magyar költő megzenésített verseit éneklik.

 

   Sebő Ferenc művészi munkássága elismeréseként 1985-ben Állami Díjat kapott, 1995-ben a Magyar Művészetért Alapítvány díjával, 2000-ben Budapestért Díjjal, 2003-ban Prima-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és Pro Cultura Urbis díjjal tüntették ki. Népművészeti örökségünk ápolásáért, a népművészet, a zene és tánc kutatásának és mai alkalmazásának módszertani központjául szolgáló Hagyományok Háza, valamint újító szellemű műsorok létrehozásáért, határainkon túl is számon tartott sokoldalú művészi munkássága elismeréseként 2012-ben Kossuth-díjat vehetett át. A következő évben Lajtha-díjjal jutalmazták, 2014-ben az első alkalommal átadott Nemzet Művésze díjban részesült. Születésnapja alkalmából öt éve Sebő 70 címmel monográfia jelent meg, a Müpában gálakoncertet tartottak. 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagjává választották.

 

 

(Az MTVA Sajtóarchívumának portréja alapján

text