A zavaró tényezőkről is tanulnak a mesemondók a Hagyományok Házában

Interjú Dala Sárával, a Hagyományok Háza szakmai munkatársával a februárban kezdődő akkreditált mesemondó tanfolyamról

A Hagyományok Háza (HH) 2008 óta képez revival mesemondókat. Módszertana, amely a nyelv, a hagyomány megőrzése mellett például a nehezen kezelhető közönséggel is foglalkozik, felkerült a nemzeti jó gyakorlatok listájára. A képzés a felgyűjtött, kiadott néprajzi anyagon, mesekönyveken, hangfelvételeken, filmeken alapul, miközben Dala Sára szerint még mindig élnek közöttünk nagy mesemondó egyéniségek.

-Találnak még föl nem gyűjtött népmeséket a Hagyományok Háza (HH) néprajzosai és a kutatók, gyűjtők, akikkel kapcsolatban állnak?

- Sajnos egyre kevesebb olyan idős ember él még, aki hagyományos módon mesél, vagy jól fel tudja idézni a régen hallott meséket. De még az 1990-es, a 2000-es években is éltek, és ha fogyatkozva is, de még ma is élnek köztünk nagy mesemondó egyéniségek. 

A kiskunfélegyházi Seres Józsefről, az Úz-völgyi Karácsony Gyuláról, a rimaszécsi Busa Viktorról, balogfalvai Balog Ernőről, a tereskei Pál Istvánról vagy legújabban az ördöngösfüzesi Hideg Annáról és az arlói Csipkés Vilmosról 1999 és 2022 között tudósítottak a folkloristák. De gondolhatunk Villányi Péter nemrégiben megjelent, az elmúlt évtizedek gyűjtéseit közreadó négykötetes (!) galgamácsai szövegfolklórt bemutató könyvére is.

Ma is találhatunk folklórnak tekinthető anyagot, persze egy modernizálódott faluban inkább a helyben élő szóláshasonlatokat magyarázó történeteket, mint tündérmeséket, ugyanakkor még 2021-ben is föl lehetett venni a Fehérlófia-mese egy helyi változatát moldvai adatközlőtől.

- Az önökhöz kerülő néprajzi anyagokat hogyan, milyen szempontok szerint dolgozzák fel?

- A Hagyományok Háza indulása utáni években mesetáborokkal, konferenciákkal, egyeztetések sokaságával alakítottuk ki azokat az elveket, a gyakorlatot, amelyet máig képviselnek a HH mesével, szövegfolklórral foglalkozó munkatársai.  A látókörünkbe kerülő gyűjtéseket úgy dolgozzuk föl, hogy ne csak a kutatókat, de a mai mesemondókat és a magyar nyelv szépségei iránt érdeklődőket is segíthessük néprajzilag hiteles és megtanulható, továbbmesélhető anyaggal. 

Népmesetár című sorozatunkban a különféle magyar nyelvjárásokból, hangzó- vagy filmmelléklettel ellátott könyvekben, magyarázó bevezetőkkel adtunk ki mesegyűjteményeket. Vannak egyetlen személyről, szöveganyag és/vagy mesemondási technika tekintetében is kimagaslónak ítélt mesélőről szóló kiadványaink; régebbi anyagaink, mint az al-dunai székely Szőcs Boldizsárról Beszédes Valéria szabadkai folklorista által írt kötet vagy a dudás-furulyás-mesemondó-gyógyító Pál Pista bácsiról Agócs Gergely által, vagy újabban a Klitsie-Szabad Boglárka és Varga Norbert által írt, „az utolsó tündérmesemondóról”, Csipkés Vilmosról szóló könyv. 

Vannak egy-egy falu vagy kistáj mesélőit bemutató kiadványok is, ilyen volt az oromhegyesi Cérna Miklós történeteiből készült DVD, a magyarországi és felvidéki, palóc nyelvű mesélők felvételeit bemutató DVD Varga Norbert gyűjtéseiből vagy ilyen Iancu Laura magyarfalusi és lujzikalagori mesélőket bemutató könyve.

- Milyen igénnyel születnek és kinek szólnak a mesekönyveik?

- Szakmai alapon, de ismeretterjesztő céllal indítottuk a Népmesetár-sorozatot. Az ötvenéves táncházmozgalom rendkívül gazdag a módszertani segédanyagok tekintetében, a mese területe jóval fiatalabb, és úgy gondoltuk, szükség van ilyen kiadványokra.

Mára már mesemondó mozgalomnak vagy a mesemondás folklorizmusának szoktuk nevezni a népmese, a mesemondás körüli folyamatokat is, a tehetséges és lelkes egyének, körök, a Hagyományok Háza mesemondó tanfolyama, valamint a Meseszó Egyesület és vonzáskörzete összességét. Ezt a mozgalmat szeretnénk segíteni a gyűjtésekkel, a kiadványokkal, a képzésekkel. Ezért a meseszövegeket, ha nem is nyelvészeti precizitással, mellékjelekkel közöljük, de szó szerint, ahogyan elhangzottak, még a tévesztéseket, töltelékszavakat, a sok „aszongyá”-t, a mesemondó „kiszólásait”, a hallgatóság „beszólásait” is jelölve, lábjegyzetekkel, szómagyarázatokkal, de azért talán az olvashatóság határain belül maradva. 

Elsősorban felnőtteknek szánjuk a sorozatunkat, olyanoknak, akik hozzánk hasonlóan értékelik a nyelvi változatosságot, a nyelvjárásokat, például olyan pedagógusoknak, akik óvodában, iskolában szeretnének a megszokott meseanyag mellett szokatlanabb mesékkel, illetve mesélési móddal előrukkolni.

 - Azt is meg lehet tanulni a könyvekből, mit tegyen a mesemondó, ha zsong a közönség, vagy egy-egy hiperaktív gyerek megzavarja a mesélőt?

- Van három rendhagyó kiadványunk is, amelyekben mai, táncházban, színpadon, fesztiválokon, iskolákban fellépő mesemondók mesterfogásait leshetik el a mesemondásban csiszolódni vágyók. Mesebeszéd címmel, Sándor Ildikó szerkesztésében két tanulmány mellett egész mesék és rövidebb meserészletek videói adnak példát arra, hogyan oldják meg a mai ismertebb, úgynevezett revival mesemondók a különböző szituációk esetleges nehézségeit, a zavaró tényezőket mint a behallatszó harangzúgás vagy a „rosszul” viselkedő gyerek.


Egyik legkiválóbb mai mesemondónk, a népzenészként is ismert Fábián Éva a HH-ba bejövő iskolai csoportoknak szóló mesemondását is filmre vettük, és egy magyarázó-elemző tanulmány kíséretében DVD-könyvként kiadtuk (a filmanyag és a szöveg is letölthető az intézmény weboldaláról). Egyik nem titkolt célunk az volt, hogy ne csak nézzék, nézessék meg az óvónők, tanítónők ezeket a 25–30 perces filmeket, hanem egy hagyományátadási modellt is bemutassunk. Ha valaki megfigyeli, Fábián Éva hogyan, milyen mesélői fortélyokkal, milyen ügyes pedagógiai fogásokkal köti le az általános iskolai korosztályok figyelmét, hogyan vonja be őket a mese folyamatába úgy, hogy a jelen levő tanítók és a színpadi helyzet ellenére a paraszti mesélői hagyománytól sem szakad el, vagy hogyan oszlatja el bukovinai székely tájszólásával kapcsolatos idegenkedését a városi gyerekeknek, akkor az saját gyakorlatában is alkalmazhatja.

A Kibédi népmesék Ráduly Jánostól című mesekönyvünkhöz – archív felvételek hiányában – a mostani hivatásos, revival mesemondók mondták el az olvasható mesékhez saját variációikat; nem változtatták meg, nem „írták át” a népmeséket, egyszerűen emlékezetből, a népmesei nyelvi előadói eszköztárat használva mondták föl a stúdióban a meséket.

- Kiket várnak ezekre  a mesemondó tanfolyamokra?

- Elszánt egyéneket várunk, akik a 60 órás képzést végigülik. Nekik nemcsak a szakirodalomban, a népmesegyűjtésekben segítünk eligazodni, hanem archív felvételekről és személyesen a hagyományos és a mai revival mesemondóktól is a stílushű, hagyományos mesemondásról kaphatnak személyes példát. 

- Bátraknak is kell lenniük a tanoncoknak?

- Mindenki legalább egy egész mesét el kell, hogy mondjon, és erre azonnali visszajelzést, segítő megjegyzéseket kap az oktatóktól és mint ad hoc mesehallgatói közösségtől, a társaktól is.

- Mindenki mesemondó lesz, aki elvégzi a tanfolyamot?

 - Természetesen nem, de sokan mesélnek itt-ott, a gyerekeiknek este, egy tábortűznél a barátaiknak. Minden évfolyamból néhányan előbb-utóbb kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt is fellépnek, és egyre ismertebbek lesznek. 

- Hány mesemondóval áll kapcsolatban az intézmény?

- Már az első évfolyamok hallgatói barátokként, mesemondóként összetartottak, megalapították a Meseszó Egyesületet, amelynek nagyon szerteágazó a tevékenysége, a HH szakmai partnereként közös eseményeket is szerveznek velünk, a Kárpát-medencei gyűjtésektől a rekordgyanús száztizenöt mesemondó százórás folyamatos mesemondásán át az adventi jótékonysági mesélési akciókig. De nem is csoda, jó példák állnak előttük, a mesével foglalkozó kollégáim, akik ezen a képzésen is tanítanak, kiváló mesemondók: Agócs Gergely, Klitsie-Szabad Boglárka, Sándor Ildikó és „külsősként” Fábián Éva, ők egyben a Meseszó Egyesület mentorprogramjában a tanfolyamról oda jelentkezőket, a kezdő mesemondókat mentorként tovább is segítik. 

- A mai mesemondó többnyire nem a saját közösségében mesél, hanem ott, ahová meghívják. A tanfolyam a gyakorlatban is fel tudja készíteni az olykor adódó kacifántos helyzetekre? 

- Az órarendben Mai mesemondási alkalmak címmel szerepel ez a téma.  Többek közt a régi mesemondók és közönségük interaktív kapcsolatáról szóló néprajzi leírások segítségével fejlesztjük a mesemondó kapcsolatteremtési képességét, a rögtönzést, az általános narratív készségeket. Filmeket is vetítünk, és a személyes tapasztalatokat is megbeszéljük.

- Van-e kíméletesebb „gyakorlópálya” a kezdő mesemondók számára, mint például egy nagy fesztivál?

- Az Ahol a madár se jár... elnevezésű felnőtt mesemondó körünket szintén az első hallgatóink hozták létre, és 2008 óta folyamatosan, havonta működik, ebben a kedves, baráti, biztató közösségben bárki kipróbálhatja magát.

- Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség jó gyakorlatok nemzeti listájára felkerült a tanfolyam módszertana. Mi lesz a következő lépés annak érdekében, hogy akár más országokban is használják?

- A bírálóbizottság jóváhagyta, hogy a „Magyar népmese – hagyományos mesemondás című tanfolyam módszertana és az élőszavas mesemondás újjáélesztésének gyakorlata a Hagyományok Házában" című örökségelem a jó gyakorlatok nemzeti regiszterébe kerüljön. Ez egy külső megerősítése annak, amivel 20 éve foglalkoznak a HH néprajzosai és a sok kedves és lelkes barát és kolléga. Ez a modell valóban átadható.

A Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága koordinálásával munkacsoportunk most a „jó megőrzési gyakorlatok” nemzetközi regiszterébe szeretné bejuttatni ezt a kulturálisörökség-elemet, persze a megfelelő nyelvi, formai módosításokkal, amit a következő két évben reményeink szerint szintén elfogadnak majd.

- Van-e mesés utóélete egy-egy önök által kiadott mesekönyvnek?

 - A legújabb szép példa egy mesekönyv utóéletére és egyben arra, hogyan folytatható a jelenben egy régi hagyomány, egy decemberi könyvbemutatónk egyik eseménye. Az ózdi járásban levő Arlón, a jezsuita Jelenlét házban tartottuk Csipkés Vilmos, a sajnos nemrég a járványban elhunyt idős arlói mesemondó művészetét bemutató Hét esztendő, hét szempillantás… című könyv helyi bemutatóját. 

Itt az egyik gyűjtő-szerző, a Vilmos bácsit mesemondásban mesterének tartó Klitsie-Szabad Boglárka beszélt kapcsolatukról, a könyvről, és ifjabb Csipkés Vilmos, aki korábban gyerekként hallgatta, majd felnőttként elkísérte szerepléseire édesapját, elmondta Csipkés Vilmos egyik meséjét. 

Mindenki ámulatára már első szereplésén kiválóan, a figyelmet lekötve, megnevettetve a hallgatóit mesélte el a hosszú, szerteágazó tündérmesét. Ott helyben született meg a reménység, hogy a néprajzosok által „felfedezett”, sajnos már eltávozott Csipkés Vilmossal nem szűnt meg az arlói cigány–magyar mesemondói hagyomány, mert a legautentikusabb személy viheti tovább a stafétát. 

Ezt a folyamatosságot részben a néprajzkutatás provokálta ki azzal, hogy dokumentálták és népszerűsítették az idős mesemondó meséit, hogy a folklorizmus helyszíneire, a tanfolyamunkra, a hatvani népmesefesztiválra elhívták, hogy a népmesegyűjteményt, a tradicionális mesemondást értékként fölmutathatták a helyi családok előtt.

- Mik a fontosabb terveik az idei évben?

- Mesemondó tanfolyamunkra, amely február 25-én kezdődik, február 10-ig lehet jelentkezni.  A Meseszó Egyesülettel közös online ismeretterjesztő sorozatunkat is folytatjuk, idén a Kárpát-medence különböző régióinak mesemondó köreiről, gyerekeknek és felnőtteknek is szóló mesemondó műhelyeiről lesz majd szó.

A tavaly technikai okokból elmaradt rendezvényünket, amelyen az 1822-ben német nyelven kiadott első magyar népmesegyűjtemény kétszázadik évfordulóját ünnepeltük volna meg, idén pótoljuk. Gaal György Bécsben állomásozó magyar katonáktól gyűjtött először magyar népmeséket. Róla és az általa gyűjtött mesékről beszélnek majd a folkloristák, utána pedig a Meseszó Egyesület tagjai a Gaal-gyűjtemény és annak Benedek Elek és mások által már átdolgozott, de a szájhagyományba visszakerült meséiből adnak elő. Új kiadványainkon is dolgozunk.

Varga Klára

text