Alig néhány év alatt a legjobbak közé kerültek a nánási néptáncosok

Az Aranyszalma Néptáncegyüttes elhivatott táncosai mutatkozhatnak be Budapesten.

Idén lesz hetedik éve annak, hogy az első próbáit megtartotta a hajdúnánási Aranyszalma Néptáncegyüttes, most vasárnap pedig már az Operettszínházban lépnek fel a táncosok. A csoport egyik próbája alkalmával érdeklődtünk a budapesti műsorról az együttes művészeti vezetőitől. 

– Hatalmas büszkeség számunkra, hogy ilyen fiatal néptáncegyüttesként az Országos Felnőtt Néptáncantológia szervezősége érdemesnek tartotta a hajdúsági koreográfiánkat arra, hogy beválogassa a tavalyi év tizenkét legjobb produkciója közé - fogalmazott Márton Attila. Kiss-Varga Ágnes hozzátette: a táncot korábban többek között a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada minősítő fesztiválon láthatta a közönség, ez volt a hajdúnánási együttes műsorának fináléja. – Már itt is felnőttegyüttesként mutatkozunk meg, és a szakmai zsűri kiválóra minősítette az előadásunkat - emelte ki.  

Márton Attila kérdésünkre elmondta: főleg hajdúnánási, hajdúhadházi és hajdúszoboszlói táncanyagot dolgoztak fel az ötperces koreográfiájukban. – Hajdúnánás egy jelentős hajdúváros, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a fiatalok megismerjék a helyi tánckultúrát. Úgy látom, hogy valóban magukénak érzik ezt, mert a táncot nagyon nagy lelkesedéssel és odaadással táncolják - emelte ki. Míg a környező települések együttesei 60-70 éves jubileumokat ünnepelnek, az Aranyszalma 2021-ben volt ötéves. A felnőttegyüttest javarészt huszonévesek alkotják, de óvodáskortól kezdődően vannak csoportok, erős utánpótlás érkezik a Bocskai István Alapfokú Művészeti Iskolából is. Jelenleg több mint ötszázan táncolnak Hajdúnánáson, és már tervben van egy kezdő felnőttekből álló csoport elindítása is. 
 
– Nagyon fiatal műhely vagyunk, de igyekszünk egy jól kidolgozott rendszerben dolgozni. Az Aranyszalma Néptáncegyüttes igazán elhivatott táncosokból áll, közülük hármat már felvettek hivatásos együttesekbe, hárman pedig a Magyar Táncművészeti Egyetemen végzik tanulmányaikat - tudtuk meg a művészeti vezetőktől. Márton Attila hozzátette: az együttes fenntartója a Cifraszűr Néptánc Egyesület, de rengeteg támogatást köszönhetnek Szólláth Tibor polgármesternek, Tiba István országgyűlési képviselőnek és a város önkormányzatának. A szakmai fejlődést pedig nagyban segítették a Csoóri Sándor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatain támogatások, melyek szintén hozzájárultak, hogy ilyen rövid idő alatt a szakma által is elismert teljesítményt érjen el az együttes.

 
BS 

text