Kiscsősz a néphagyományok Mekkája: nem véletlenül érdemelte ki ez a Veszprém vármegyei, alig száz lelkes kistelepülés ezt a kitüntető címet. Mert itt minden a mindennapok során megélt hagyományokról szól. Ezt segíti elő az interaktív faluház, a népi mesterségek megismerésére lehetőséget teremtő alkotóház, a táncház, melynek épületében a Kárpát-medencei népviseletek reprezentatív kiállítása mellett helyet kapott egy népi hangszereket felvonultató gyűjtemény is.
Aki Kiscsősz főutcáján sétál, az a múlt század elejének hangulatát érzékelheti, a szépen felújított zsalugáteres házak, előttük mindenütt lócák, a rájuk rögzített fémlapocskákon tulajdonosaik neve, akik egykoron itt éltek. Lám, nem csupán a temetők fejfái tudják őrizni azoknak az egyszerű embereknek az emlékét, akik egykoron ennek a közösségnek a tagjai voltak. Az épületeken számos emléktábla hívja fel a figyelmet azoknak az elődöknek a munkásságára, akik jelentős módon járultak hozzá a község szellemi-gazdasági fejlődéséhez. Ha pedig bekukkantunk némelyik portára, láthatjuk, hogy mindez nem csupán díszlet, egyfajta skanzen, hisz Kiscsőszön tovább folytatódik a hagyományos paraszti gazdálkodás. Az egyik itatóvályúnál éppen bivalyok oltják a szomjukat, a közeli karámban kecskék, rackajuhok szálazzák a szénát – itt már rengeteg a nemrég világra jött utód –, amott lovak csutakolása folyik, s időnként felhangzik Samunak, a jó kiállású szamárcsődörnek a bőgése is… Aki Kiscsőszön száll meg, garantáltan kakaskukorékolásra ébred.
Akárcsak annak a Közelítés program elnevezésű konferenciájának a résztvevői, akik a hagyományőrzésről, annak továbbéléséről cseréltek nemrég eszmét. A helyi, húszéves jubileumát ünneplő Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület és a Hagyományok Háza társszervezésében megvalósult fórumra a Kárpát-medence különböző tájegységeiben működő sajtóorgánumok munkatársai, valamint a Hagyományok Háza külhoni képviselői kaptak meghívást. Akik a téma szakavatott ismerőinek előadásait követően kötetlen, illetve pódiumbeszélgetéseken mondták el véleményüket az elhangzottakról és számoltak be arról, hogy az általuk képviselt újság miképpen járul hozzá népi kultúránk megőrzéséhez, annak ápolásához.
Miképpen valósul meg az átjárhatóság a mindennapi élet és a vallási élet között? Hogyan lehet történelmet adni a közösségi létnek? Mi a szerepe a rokonító (analogikus) gondolkodásnak az univerzumról és a keresztény tanításokról szóló ismereteink összehangolásában? Ugye senki nem gondolja, hogy csupán a véletlen műve, hogy a feltámadás ünnepét tavasszal tartjuk? Ezekről a kérdésekről tartott érdekfeszítő előadást Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti református lelkész. Az erdélyi kisközség lakóinak lelki gondozója ennek kapcsán jutott arra a végkövetkeztetésre, hogy a hagyomány az a folytonos erőforrás, amelynek segítségével közelebb tudunk kerülni a világnak a Mindenható által alkotott rendjéhez. A XXI. században is érdemes elgondolkodni azon, hogy mi magunk a teremtő tulajdonságú emberek közé tartozunk, akik aktívan közreműködnek környezetük széppé, harmonikussá tételében, avagy legfőképpen fogyasztói vagyunk a megtermelt javaknak, amelyek előállításához csupán minimális mértékben járulunk hozzá.
A világ körülöttünk elképesztő módon felgyorsult, maga a kultúra is jelentős átalakuláson ment keresztül, fogalmazott előadásában Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója. Ilyenkor nem könnyű a különböző nemzedékek közötti párbeszéd kialakítása. Gondoljunk bele, azoknak a fiataloknak, akik ma huszonévesek, egészen más az érdeklődési körük, más kommunikációs eszközöket használnak, mint a mai tizenévesek. Akkor hogyan is tudnak szót érteni a nagyszülők az unokákkal? Nos, a vallás és a hagyományos kultúra az az eszköz, amely a különböző generációkat össze tudja kötni. A Hagyományok Házának mint gyakorlatorientált intézménynek a nemzedékek közötti dialógus elmélyítést kell szorgalmaznia, azt minden lehetséges eszközzel elősegíteni.
Hangyányi életek, mikrovilágok válnak időnként fontossá s tartanak közérdeklődésre számot, hangsúlyozta Havasi János újságíró a családi krónikák, visszaemlékezések megírásával kapcsolatban. A vérzivataros huszadik század megértéséhez elengedhetetlenek ezek a lejegyzett történetek, melyek a szubjektív világlátásuk ellenére legtöbbször dokumentum értékkel bírnak.
(Folytatjuk)
Kovács Elemér
