Lehet jelentkezni a jobbágytelki néptánctáborba

Huszonöt évvel ezelőtt három mérnök elhatározta, hogy megpróbálják egy táborsorozat megszervezésével „felrajzolni” Marosszéket a táncházas térképre. Létrehozták a Marosszéki Népzene és Néptánctábort, amely Erdély egyik legnagyobb és leghangulatosabb néptánctáborává vált. Idén az összművészeti vigadalmat július 9–16. között tartják meg. 

Az erdélyi magyar néptánc a magyar néptáncok sokaságának talán a leggazdagabb és legélőbb része. Többek között itt találhatók az Európában egyedülálló, reneszánsz gyökerekből eredő Maros menti forgatós táncok. Ezen táncok sokáig hiányoztak a táncházas berkekből, de most megtanulhatók a jobbágytelki néptánctáborban.
A szervezők szerint a tábor nagyszerű lehetőség arra, hogy festői, békés környezetben a vendég megismerje és elsajátítsa a páratlan szépségű, gazdag marosszéki ének-, zene-, tánc-, kézműves- és szokásvilágot, amely szerves része a világörökségnek, és ezen belül a magyar kultúrának. Gazdag programok, színvonalas szolgáltatások, neves oktatók, zenészek, előadók, meghívottak gondoskodnak az idelátogató vendégek jó hangulatáról. Korhatártól és előképzettségtől függetlenül szeretettel várják a szervezők a XXV. Marosszéki Népzene és Néptánctáborba egyedülállókat, párokat, csoportokat is, hogy részesei legyenek Jobbágytelke, a Nyárádmente, illetve Marosszék egyik legnagyobb ünnepének. A jó hangulatról kiváló folkkocsma és zenészek gondoskodnak. Bővebb információ elérhető a www.folkcenter.ro honlapon. 

text