Néptáncegyüttesek és hagyományőrző csoportok találkoztak a hétvégén Kapuváron. A rábaközi városban tartották meg a vármegye hagyományos néptánctalálkozóját, ahol néptáncegyüttesek, hagyományőrzők léptek fel.
Kapuváron rendezték meg a hétvégén a vármegye néptáncegyütteseinek és hagyományőrző csoportjainak találkozóját. A Rábaközi Művelődési Központban a Kapuvár Néptáncegyüttes és a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola látta vendégül a résztvevőket. Tizenhárom együttes tizenöt csoportja lépett színpadra a találkozón. A produkciókat szakértő zsűri értékelte: Árendás Péter népzenész, a Hagyományok Háza népzenei szakmai vezetője, Tóth Judit koreográfus, az Urban Verbunk Junior együttes vezetője, Majoros Róbert koreográfus, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője, Módos Máté koreográfus, a Hagyományok Háza néptánc szakcsoportjának munkatársa.
"A néptánc csapatmunka. Nagyon fontos, hogy meglegyen az összhang és mindenki egy szemvillanásból értse, mit kell tennie és a cél igazán, szívből közös legyen. A csapat viszont nem csak a csapatszellemtől jó, hanem attól is, hogy a tagjai mindnyájan, külön-külön is hivatott és avatott mesterei szakmájuknak"
– szólt a rendezvény mottója.
Csitei Gábor, a Kapuvár Néptáncegyüttes vezetője, a Barsi művészeti iskola igazgatója köszöntőjében kiemelte: a vármegyében minden évben megrendezik a találkozót, amit a Csoóri Sándor Alap támogat. A vármegyében működő csoportok jelennek meg és kapnak szakmai értékelést, de ami szintén nagyon fontos, közben szórakoztatják a közönséget is.
– A találkozó egy könyv, ami tele van írva szavakkal, és ezeket a szavakat mi írjuk a lapokra. Azt kívánom, hogy minél szebb, minél több és minél kedvesebb gondolat kerüljön ebbe a könyvbe. Bízom benne, hogy a rendezvényünk feltölti lelkileg mind a táncosokat, mind a közönséget és a zsűrit is – fejezte ki gondolatait Csitei Gábor.
Kapuváron fellépett a házigazdák mellett a:
csornai Pántlika Néptáncegyüttes,
a Barsi iskola Tilámli csoportja,
a bogyoszlói Rábaköz Néptáncegyesület,
a vitnyédi Énekes Lenke Hagyományőrző Egyesület,
a Regös Táncműhely Rege Tánccsoportja Győrből,
a Kapuvár Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja,
a szili Hagyományőrző Egyesület,
a Sopron Táncegyüttes,
az agyagosszergényi Kiss István Néptáncegyüttes,
a kónyi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület,
a soproni Kacagány Táncegyüttes,
a győrszentiváni Kiscserókok Táncegyüttes,
a soproni Testvériség Német Nemzetiségi Táncegyüttes és
a szanyi Bokréta Hagyományőrző Egyesület.
A rendezvény végén a zsűri összefoglalóként azt emelte ki, hogy az ilyen összejövetelekben a legfontosabb az, hogy az együttesek nem versenyezni, hanem találkozni akarnak.
– Nagy dolog az, ha a közösségek megmozdulnak és nem azért, hogy díjat kapjanak, hanem azért, hogy együtt legyenek – fejtette ki Csitei Gábor. – Azért lépnek a színpadra, hogy a próbateremben szerzett tudást megmutassák egymásnak és jól érezzék magukat. A találkozás a lényeg, nem az oklevél. A Rábaköz Öröksége Alapítvány, mint vármegyei koordinátor szervezi az eseményt, a Csoóri Sándor Alap támogatásával. A vármegye egyik rangos találkozója lett. Az együttesek tíz-tizenöt perces műsort hoznak magukkal, egy vagy két koreográfiát mutatnak be. A szakmai zsűri értékel, de nem minősít, a szakmai munkát segítik tanácsaikkal a tagjai. Építő jelleggel fogalmazzák meg kritikájukat és kiemelik természetesen a pozitívumokat is.
Cs. Kovács Attila