Szász István, az egyik utolsó mezőségi énekes-adatközlő jeles művészek kíséretében adott elő mezőségi népdalokat.
Szász István, azaz Bődi Pista bácsi, az egyik utolsó mezőségi énekes-adatközlő. Samu Annával és Bődi Piroska nénivel, Gubinecz Ákos citeraművész népdalénekessel adott elő mezőségi népdalokat a Partium Házban, olyan jeles művészek mint, Salamon Ferenc prímás, Fekete Antal brácsás és Havasréti Pál bőgős közreműködésével.
Bartók Béla fogalommá vált: „csak tiszta forrásból” felszólítására gondolhatott a közönség, miközben nagyot kortyolt a mezőségi népzene tiszta forrásából. A Buzai környezetről forgatott kisfilmmel kezdődött a rendezvény, majd a zenészek ráhúzták. Pista bácsi rácsatlakozott a zenére, majd az asszonyok is és akkor megállt az idő a teremben, majd egymás után következtek a katonadalok, siratók, gyermekdalok, szerelmes dalok.
A muzsika után Gubinecz Ákos citeraművész és népdalénekes, Bődi Pista Bácsi egykori tanítványa a régi időkről, kultúráról, környezetről, a dalok születésének körülményeiről kérdezte egykori mesterét, aki néha meghatottan mesélt: „72-ben visszaemlékszem, hogy eljött Buzába gyűjteni Kallós Zoltán, Andrásfalvy Bertalan, Martin György és Pesovár Ferenc. Fogtam Andrásfaly kezét és mentünk végig Buzában a faluban. A Fehér László balladáját egy nénitől hallottam, aki meg is halt másnap. Elmentünk és leénekeltünk, elég voltnekem, egyszer, hogy halljam, utána megtanulták mások is és énekelték, s aztán most eljöttem ide én is, hogy énekeljem maguknak.79-ben voltam először Magyarországon, hogy lássam a magyar koronát.”
Mesélés közben Bődi rá-rá zendített mikor szavai elfogytak és csak a dal maradt. „Megyünk hazafelé, aki itt van és szereti a népzenét, ne csináljatok belőle jazzt, mert mi még vagyunk, de holnap nem leszünk, és olyan szép, mint a népzene nincsen”. Zárásként újra felcsendült a zene.
A műsort követően messziről jött vendégeink zárt körben is folytatták az éneklést, muzsikálást, önmaguk és házigazdáik nagy örömére és csodálatára. Pista bácsi még a jelenlévő nőket is megforgatta, eljárva az igazi buzai táncot. Külön öröm volt, hogy egy régi ismerős az ismert népdalénekes Bárdosi Ildikó és férje Molnár Miklós csatlakozott a társasághoz. Szerda este a Partium Ház megtelt lélekkel és ahogyan Salamon Ferenc prímás a felvezetőszövegében Széki Soós Jánost idézte: „Égtartó emberek húzzák, járják, tánccal és muzsikával tartják fölöttünk az eget és holtig gyűjtik alá az élethez a jókedvet. Hallgassátok az éneket, megnyílik előtte a lélek.” Szász István „Bődi” Buzában született, már gyermekkorában olyan jeles néprajzkutatók gyűjtöttek tőle és családjától, mint Kallós Zoltán és Martin György.
A Mezőségben felnőtt Pista bácsi gyermekkorától szívta magába mindazokat a dalokat, táncokat és szokásokat, amik a népi életben természetesek voltak. Fehér Anikó népzenekutató „Vágják az erdei utat” címmel írt könyvet róla, amely megvásárolható a Partium Házban. A rendezvény újranézhető a Magyar Házak Hálózat YouTube csatornáján, az alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=QCQC67bsPLE