A tánc világnapja alkalmából színes, vidám programokkal várta az érdeklődőket a kecskeméti Széchenyi István Közösségi Ház, ahol minden korosztály megmozdult a közös élményért.
A tánc világnapját közös örömtánccal ünnepelték
A délelőtt szenior örömtánccal indult Gyöngyösi Ildikó vezetésével, aki lendületes koreográfiákkal mozgatta meg a résztvevőket. A jókedvű közös tánc megadta az alaphangulatot az egész programhoz, ahol a mozgás öröme mindenkit magával ragadott.
Néptánc, világzene és nótázás színesítette a programotű
A Hírös Barackvirág Tánccsoport előadásában kalocsai karikázó táncokat csodálhattak meg az érdeklődők Szalkainé Patyi Piroska vezetésével. Különleges színfoltként a Kecskeméti Horvát Nemzetiségi Önkormányzat csoportja Jelity Mária irányításával horvát, szerb, görög és makedón táncokat mutatott be, ezzel is gazdagítva a tánc kulturális sokszínűségét. A zenei élményről a Hírös Város Dalkör gondoskodott, Barta Jánosné vezetésével, akik vidám nótázással töltötték meg a teret.
Tánc és vendégszeretet a Széchenyi István Közösségi Házban
A táncprogramot újabb szenior örömtánc követte, majd a rendezvény zárásaként mindenkit vendégül láttak a közösségi házban: kávéval, limonádéval és pogácsával kínálták meg a jelenlévőket. Az esemény igazi közösségi élménnyé vált, ahol a tánc révén fiatalok és idősek egyaránt közelebb kerülhettek egymáshoz.