Idén 20 éves a Ladikos Fesztivál

Nagy idő ez bármely fesztivál életében, de a Ladikoséban különösen az. Ez a rendezvény teljesen helyi kezdeményezésből indult és képes volt megtartani a profit mentes, bensőséges, családias hangulatát, szellemiségét, ami mindenképpen különleges.

A nagy utazásunkra, a szervezéstől, az arculatunk kialakításán, a megalkuvásoktól mentes, magas művészi színvonal fenntartásán át büszkék vagyunk. Összegzésként a falubeli segítőink, az Önkormányzat és anyagi támogatóink, együttműködöink valamint hálás közönségünk közös rezonálása nélkül nem volna Ladikos Fesztivál.

A jubilálásunk kapcsán június 13-án és 14-én szeretnénk megtölteni a ladikos hangulattal a festői Mosoni-Duna parti helyszínünket. A szokásos gasztronómiai és kézműves különlegességek mellett számos neves fellépőt üdvözölhetünk. A már szintén hagyománynak számító lovas felvonulást követően péntek este lép színpadra Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák. Másnap, szombaton, a fő napon számos tájegységet képviselő neves zenekarokat hallhat a közönség: a Fajkusz Banda, Fekete Bori és Bandája, a Fláre Beás, a Horsa Banda, a Magyarpalatkai Banda, a Tatros Együttes, a Tükrös Együttes és az Üsztürü Zenekar. Ezen zenekarok produkcióit a Fitos Dezső által koreografált autentikus táncbetétekkel színesíti Magyarország legfiatalabb tánctársulata, a Fitos Dezső Társulat. 

Vendégeink lesznek, mint minden évben a Muszka Ilona és György mérai, kalotaszegi származású táncpedagógus házaspár vezette Aranymálinkó tánccsoport és a Cserók Néptáncegyüttes. Fellép továbbá Mecsér amatőr énekeseiből több éve összeállt Mecséri Vegyeskar és Zeneműhely is.

De lesznek egyéb izgalmas, a fesztivál hangulatát és a jubileumi alkalmunkat színesítő további együttesek is: az autentikus blues-t játszó Zsoldos Báró Trió, a Cimbaliband, illetve egy igazán különlegesnek ígérkező együttes, a Radzsasztánból, Indiából érkező Talab Khan Project. A fesztivált a Ladikoson számtalanszor fellépő, mára méltán világhírű Söndörgő zárja. Na persze a színpadon, hiszen utána igazi örömzene, táncház veszi kezdetét kivilágos virradatig.

Szeretettel várjuk a közönséget!

Henics Tamás

Fesztiváligazgató, művészeti vezető

https://ladikosfesztival.hu/


 

text